Búzahegyek

Dúl az idegek harca a gabonapiacon

2004. november 13., szombat 01:00

Mostanáig még a pesszimisták is úgy látták: ha mások nem, a gabonatermelők biztosan nyernek az uniós csatlakozással. Kiszámítható piac, magasabb támogatás és elfogadható ár várja őket. Nem jöttek be a számítások. A jövendőmondók két tényezővel nem számoltak: az egyik az évszázados rekordtermés, a másik a felkészületlen agrárirányítás.
Ha hiszi, ha nem: még nem adtam el semmit – mutat szomorúan az előttünk álló búzahegyekre Nagy Ferenc sülysápi gazdálkodó. A hetven méter hosszú volt tehénistállóban, amelyet raktárrá alakított át tulajdonosa, faltól falig áll a kétezer tonna kenyérnekvaló. Várja a vevőt, ám hiába. Aki mégis erre téved, olyan árat ajánl, amelytől égnek áll a gazda őszülő haja.
– Ezernyolcszáz–kétezer forint mázsánként! A kukoricáért pedig az ezerhatszázat sem szégyellik – méltatlankodik Nagy Ferenc, akinek felháborodását csak az érti, aki tudja: a termelési költség mindkét gabonánál meghaladja a 2000–2200 forintot. A tengeri esetében a sülysápi termelő számítása szerint csak a betakarításig 1700–1800 forint a kiadás. Efelett pedig további négy–ötszáz forint a szárítás, hiszen a sok eső miatt a kukoricaszemek nedvességtartalma az idén különösen magas. Főleg ezután lesz vele munka, hiszen a nagyja még kint van a földeken. A szokásosnál jóval későbbre húzódik a kukoricatörés, aminek egyszerű a magyarázata: nincs helye a termésnek. Nagy Ferenc egy frissen bővített épületre mutat, az új szükségtárolóra, amelyet rohammunkában készítenek, hogy legyen hova tenniük a kukorica egy részét. Ide befér vagy 1800–2000 tonna – számolgat az ajtóban a gazda. De ott van még 500–700 tonna, amelyről nem tudni, hol és mikor kerül fedél alá. Az egykori állami gazdasági telepen minden épület foglalt, a többiben ott feketéllik a rengeteg napraforgó. Az olajos mag azért áll itt, mert a felvásárlók a tavalyi árhoz képest húszezer forinttal kevesebbet ajánlanak tonnájáért. A hirtelen változás okozóját mi is azonosíthatjuk, ha gépkocsin indulunk a fővárosból Sülysáp felé. Az út mentén óriásplakátok hirdetik a román étolajat, amely pillanatok alatt leverte a hazai árakat.
Első hallásra józan ésszel felfoghatatlan, miért baj az, ha ilyen nagy bőség mutatkozik. Azért baj, mert olyan termésben nem sok öröme telik a gazdának, amelyikből nem lesz pénz. Nagy Ferenc most furcsa helyzetbe került: miközben az általa művelt 900 hektárról özönlik a termény a telepre, legfeljebb a háztáji jószágot nevelő helybeliek fizetik meg érte a rendes árat. Közben kezdődik az új gazdasági év: szántani, vetni kell, előkészíteni a jövő esztendő búzatermését. Mindez nem kevés pénzbe kerül. Mivel elfogyott a tartalék, nem marad más, mint a hitel. A vetőmagért, műtrágyáért cserében a sülysápi gazda már kétszáz hektáron lekötötte a jövő évi búzát az integrátor javára. Hiába bőséges tehát az idei termés, ha közben legalább ilyen tetemes az adósság. Ördögi kör ez, amelyből egyelőre nem lehet kitörni.
– Higgye el, valakik itt szándékosan spekulálnak az árral. A paraszt bőrére megy a játék, egyeseknek a földjeinkre fáj a foguk – magyarázza az örökös keservek okát Nagy Ferenc. Megállíthatatlanul dől belőle a panasz. – Ott az új szárítóm, még az Orbán-kormány alatt kaptam rá támogatást. Lehet, hogy épp ez a bűnöm, mert még hiányzik belőle tízmillió forint, amivel nyár eleje óta tartozik a földművelésügyi minisztérium. Az sem érdekli őket, hogy szerződésünk van a kifizetés határidejéről. Mikor érdeklődőm, foghegyről odavágják: kérdezzem meg Gyurcsányt! Kérdezném is, például arról, hogy szerinte hogyan élhet meg császár módjára húsz–harminc hektár búzaföldből a belga paraszt? Miért van az, hogy én a kilencszáz hektárommal sem tudok versenyezni vele? Miért nem kapjuk meg a saját kormányunktól legalább a töredékét annak a segítségnek, amelyben a nyugati földművelők részesülnek? Miért azokat támogatják, akik amúgy is jobban állnak a piaci küzdelemben? Én a rendszerváltás után egy szál kapával indultam el. Az apáink, nagyapáink vagyonából összerakott téeszeknek mindenük megvolt a jó kezdéshez. Én most állok ott, ahol ők tíz esztendővel ezelőtt, de ehhez háromszázmillió forintot kellett kispórolnom a napi bevételből.
Nem ilyen panaszt és nekikeseredést jövendöltek azok a május elseje előtt született tanulmányok, amelyek a hazai gabonatermelés uniós csatlakozás után várható helyzetét elemezték. Az Agrárgazdasági Kutató- és Informatikai Intézet (AKII) például az állattenyésztésnél drámai visszaesést prognosztizált, ugyanakkor a gabonatermesztésnél már az idén biztosnak látták a szakemberek azt, hogy hektáronként 50 ezer forint lesz a tiszta haszon. Az évente növekvő területalapú brüsszeli támogatás okán pedig arra számítanak a kereskedők, hogy a következő öt esztendőben 30–40 százalékkal emelkedik a hozam. Magyarország várhatóan ismét felzárkózhat a gabonatermesztésükről nevezetes államok közé – szól a hivatalos előrejelzés.
Az elemzők azzal nem számoltak, hogy uniós belépésünk után másfél–két hónappal az évszázad rekordtermését aratják planétánk gabonatermelésre alkalmas vidékeinek majd mindegyikén. A hazai gabonamenynyiségre azt mondják, a rendszerváltás óta nem volt olyan magas, mint az idén: 8,5 millió tonna kalászos, 8,2 millió tonna kukorica, és ehhez a raktározás szempontjából hozzáadódik még 1,2 millió tonna napraforgó. A világban 608 millió tonna búzatermésről szólnak az összesítések. Ez az adat önmagában nem sokat mond, a következmények viszont annál egyértelműbbek: egy csapásra megközelíthetetlenné váltak azok a külpiacok, amelyekre számítottunk. Elsősorban észak-afrikai és közel-keleti vevőink csukták be előttünk a kaput, ráadásként ott van még Oroszország, a sötét ló. Tizenötmillió tonnás export zúdulhat ki onnét, amelynek egy része kedvezményes vámkvótával akár az uniós tagországokba is beszállítható.
Egyelőre azonban áll a piac. A világkereskedelem által forgalmazott gabona mennyisége tízesztendős mélypontra zuhant. A hazai kereskedők, feldolgozók is rendre arról számolnak be, hogy az ilyenkor szokásosnak legfeljebb egyötöde mehetett ki eddig az országból. Az export éppen csak csordogál: tízezer tonnánál kevesebb a hetente kiszállított készlet. A külpiaci ár tonnánként 90–95 euróra zuhant, ami a búzánál idehaza csakugyan 20 ezer forint körüli telephelyi árat feltételez. Nagyjából annyit, mint amennyit a sülysápi termelőnek kínáltak a kereskedők.
Igen ám, de ha ránk is érvényesek az uniós szabályok, az idei lenne az első esztendő, amikor nem csupán a piac diktálja a gabonaárakat. Papírforma szerint nem éri veszteség a gazdákat, mert életbe lépett a költségek megtérítését garantáló védelem, az úgynevezett intervenciós felvásárlási rendszer. Brüsszel november elsejétől tonnánként közel 101 eurót fizet a felajánlott búzáért, kukoricáért, árpáért. Május végéig tart az intervenciós időszak. A 25–26 ezer forintnak megfelelő felvásárlási ár havonta 46 eurócenttel emelkedik. A felajánlás lehetősége már az aratás idején is köztudott volt a termelők között, aki tehette, nem is adta el olcsóbban a gabonát. Úgy tűnik tehát, hogy minden rendben van: az intervenció a kézenfekvő megoldás. A gazdák mégis azt mondják, hogy nagy a baj.
De mit mutat az érem másik oldala?
Az alapvetően a piaci zavarok elhárítására kitalált intervenciós felvásárlási rendszer működéséhez két dolog szükséges. Az egyik a tőketartalék. Mivel nagy a dömping, és a termelési költségek alá zuhant az ár, a gazdálkodóknak novemberig tárolniuk kell az árut, előbb nem érdemes eladni. Az őszi szántás-vetéshez azonban pénz kellene. Ha nincs meg rá a fedezet, a hitel jöhet szóba. Újabb adósságba viszont kevesen verik magukat, hiszen a legtöbb gazdaság még az uniós csatlakozás előtti hónapokban lezajlott beruházások törlesztőrészleteit fizeti.
*
Fedezetként szóba jöhetne a jövő évi termés, mert ezt is el lehet zálogosítani, ám ez tovább növelné a kiszolgáltatottságot. A gazdát egyre lejjebb rántják a tartozások. Ha egyik út sem járható, készpénzért el kell kótyavetyélni a termést.
Mindebből talán érzékelhető, miért dúl az aratás kezdete óta az idegek harca a hazai gabonapiacon. Obreczán Ferenc, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (Magosz) szakembere szerint tovább növeli a feszültséget, hogy a kormányzat nem kezeli súlyának megfelelően a kérdést, késlekedik a megfelelő intézkedésekkel. Továbbra sem lehet tudni, hogy a rekordtermés elhelyezésére miképpen lesz elegendő raktár az országban. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál (MVH) 1910 tárolóhelyet tartanak nyilván 12,1 millió tonnás kapacitással. A raktározásra szoruló idei termés mennyisége viszont megközelíti a 18 millió tonnát. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) az aratás kezdete óta nyugtatgatta az érdekelteket, hogy nem lesznek tárolási gondok, az utóbbi hetekben azonban győztek a tények, s a tárca álláspontja is változott. Németh Imre szakminiszter a honvédségnél érdeklődött, állítólag eredmény nélkül. Felmerült német és holland raktárak igénybevételének ötlete is, amire csak legyintenek a szakmabeliek: havonta 400 ezer tonnánál több gabona kiszállítására nincs lehetőség, nem beszélve a jelentős fuvarköltségről, ami önmagában is megkérdőjelezi az akció életképességét.
A szaktárca más diplomáciai erőfeszítései sem jártak sok sikerrel. Először azért lobbiztunk hiába Brüszszelben, hogy az intervenciós felvásárlás kezdetének időpontját a déli államokhoz hasonlóan hazánkban is augusztus elsejére helyezzék át. Ezt követően kétmillió tonna búza exportjához kért uniós támogatást a miniszter, ám csak a romániai Constantáig kiszállított kalászos fuvardíjának megtérítésére kaptunk ígéretet. Eközben komótosan megkezdődött az intervenciós felvásárláshoz igénybe vehető hazai raktárak összeírása. Hamar kiderült, hogy a bejelentkezéshez szinte teljesíthetetlen és a való élettől messze elrugaszkodott feltételeket szabott a tárca. Ezeken csak az utolsó pillanatban enyhítettek, illetve most folyik a rendelkezések testreszabása. Hogy milyen további intézkedések várhatók, arról azért sem tudunk beszámolni, mert erre vonatkozó kérdéseinket nem méltatták válaszra a minisztériumi illetékesek.
A múlt hét elején megkezdődött az országban az intervenciós felvásárlás, ami egyelőre annyit jelent, hogy a gazdálkodók papíron közel egymillió tonna gabonát felajánlottak az MVH-nak. Az agrártárca alá tartozó kifizető ügynökség eddig csak 1,5–1,8 millió tonna elhelyezésére alkalmas raktárkapacitást vett nyilvántartásba, bár szerződést a legutóbbi hírek szerint még egyikkel sem kötött. A felajánlott tárolók a Magosz információi szerint 90 százalékban amúgy is feltöltött állapotban voltak. A szakminisztert bizonyára a kincstári optimizmus vezérelte, amikor kijelentette: elegendő az MVH-nál rendelkezésre álló tárolótér, mert közben az áru kiszállítása is folyamatos lesz. Ebben minden érintett ágazati szervezet kételkedik, és szinte teljes az egyetértés abban, hogy az intervenciós felajánlás az eddigi mennyiség négy-ötszöröse lesz.
A valódi áttörést az jelentené, ha a termelők saját raktáraikkal együtt ajánlhatnák fel a gabonát. Nagy Ferenc is így tett Sülysápon, ám javaslatára ottjártunkkor még nem érkezett válasz. A kérdésben patthelyzet alakult ki, mert a termelői érdekképviseletek a felajánlásért cserében arra várnak az MVH-tól garanciát, hogy az új termésig elviszik a gabonát a gazdálkodók raktáraiból. Az EU-ban viszont az a gyakorlat, hogy az intervenciós célú tárolókban két szezonon át is bent maradhat az áru. Most aztán még inkább így lesz, hiszen szakemberek szerint több esztendőn át azzal számolhatunk, hogy aratás idején mindig egy teljes évi termésnek megfelelő mennyiséget őriznek majd átmenő készletként a tárolók.
Teljes káosz és tanácstalanság mutatkozik az intervenciós felvásárlás fizetési feltételei körül is. Egymásnak ellentmondó határidők erdejében kellene eligazodniuk a termelőknek. Obreczán Ferenc egy nyári kormány-előterjesztést idéz, és állítja, hogy eredetileg a bejelentkezést követő harmadik hétről volt szó. Ehhez képest az MVH illetékese a közszolgálati rádióban nemrég 60–85 napról beszélt. Nagy Ferenc pedig azért nem tud dönteni a felajánlásról, mert biztos forrásból négy hónapos kifizetési határidőről értesült. Eközben egyre szélesebb körben terjed a hír: az igazi dátum 2005 márciusa lesz.
A magyar mezőgazdaság életét figyelemmel követőknek mindezek hallatán két eset juthat eszükbe. Az egyik: az érdekvédelem és a szakma két évvel ezelőtt nyomatékosan kérte, hogy az uniós belépés előtt tartsunk intervenciós főpróbát, és a tárca mérje fel a tényleges raktárhelyzetet. A másik az a négy sárga lap, amelyet egy esztendeje osztott ki a hazai agrárpolitikának Brüsszel. Az egyikre az volt ráírva, hogy veszélyes késésben az uniós szabályzók érvényesítésére alkalmas hazai intézményrendszer kiépítése…

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.