C utca, ami nem vezet sehová

2003. november 15., szombat 00:00

A nyáron létesült táblabíróságok az ősszel sorozatban tárgyalták az emberölés miatti ügyeket, de ezeken belül is azokat, amelyek egykoron felborzolták az állampolgárok kedélyeit. A bírák a nagy érdeklődés miatt ezeket médiaperekként emlegetik. A Fővárosi Ítélőtábla az utóbbi hónapokban hozott jogerős ítéletet Nemeskéri Gusztáv és Bódi Zsolt ügyében. Közös bennük, hogy többszörös gyilkosságért mindkettőjükre tényleges életfogytiglani börtönbüntetést róttak ki. Ez a büntetési lehetőség 1999. március elseje óta áll az ítélkezők rendelkezésére, és azóta már hat esetben éltek vele. A szegedi Csillag börtönben raboskodik 224 életfogytiglanos társaságában mind a hatuk. TÉSZ-eseknek nevezik őket, s ottjártunkkor kiderült: nincs különösebb ázsiójuk a börtöntársadalomban, holott mindenki azt hinné, hogy tőlük tartanak.
A szegedi Csillag börtön főbejáratának mérete és súlyos oszlopai tiszteletet parancsolnak. A fegyházba a sétálóudvaron keresztül lehet bejutni. A betonudvar közepét egy sziklakerthez hasonló, zöldes, köves valami díszíti, körülötte pedig a börtönépület kisebb-nagyobb falai, így nem nyújt különösebben egyhangú, sivár látványt. Persze aki élete végéig csak ezt látja, annak ezek a sorok nevetségesnek tűnhetnek.
A fegyház folyosói egy kör alakú, háromemeletes, üvegtetős csarnokban futnak össze. Vasrács mindenhol. A körfolyosó szintjeit egy légtornászokat védő hálóhoz hasonlító acélsodrony választja el. A lépcsőket szabadon hagyták, ám a földszintre nem lehet kijutni a rácsajtó kinyitása nélkül. A hat TÉSZ-es férfi egy külön részlegen, a harmadik emeleti, négyes biztonsági fokozatú, azaz a legszigorúbban őrzött C utcában kapott helyet. Ezen a soron őrzik a társadalomra különösen veszélyes elítélteket. Folyosójuk külön le van zárva, s mindkét, párhuzamos soron a rácsos bejáratot őrzik. A TÉSZ-esek általában egyedül laknak zárkáikban, de akihez társat tud rakni a vezetőség, ott ketten is összezsúfolódnak az alig tizenöt négyzetméteren.
Itt találkoztunk Budai Józseffel, aki három embert ölt meg. Lakótársa négyszeres gyilkosságért nemrég elítélt férfi. Ha lehet, olyan valakihez helyezik a frissen érkezettet, aki már túlesett a maga krízisén, és segít neki beilleszkedni. Ilyen ember a 2000. január 26-án tényleges életfogytiglanra ítélt Budai József is. Az 53 éves férfi 1993-ban súlyos tíz éveket kapott, mert megölte feleségét, de jó magaviselete és példás munkája miatt enyhítettek fegyházfokozatán, és kijárhatott a börtönből. Ám egyik alkalommal elvesztette az eszét, és megint gyilkolt. A rácsok között azonban a több szakmájú Budai kezes bárány lett. Valószínűleg emiatt rakták mellé a társát, aki még soha nem járt fegyházban, hiszen büntetlen előéletűként követte el rémtetteit.
Budai örült érkezésünknek. Munkába ugyan nem ment emiatt, de mivel senki nem látogatja, minden lehetőséget megragad, hogy valamilyen kapcsolata azért megmaradjon a külvilággal. Cellája zsiliprendszerű: a vastag falú zárkaajtó mögött egy méterrel vasrács zárja el a rabot a C utcától. Az ablakon beszűrődik a délelőtti nap fénye, ami kicsit elviselhetőbbé teszi a meztelen női poszterekkel telezsúfolt, talpalatnyi helyiséget. Mindennek megvan a helye. A könyvek, a televízió, a tisztálkodószerek, a ruhák katonás rendben sorakoznak a piciny cella megannyi zugában.
Amikor Budai Józsefet súlyos büntetésének elfogadásáról kérdeztük, kissé elkomorultan közli: már a tárgyalásokon tisztában volt az ítélettel, nem érte váratlanul. Karakánul azt is kijelentette, hogy megérdemelte, amit kapott. A halálbüntetésről is van véleménye: ő bizony felakasztaná azt, aki három-négy embert megölt. Saját magával sem lenne kíméletes – mondja. Aztán hirtelen hangot vált, amikor arról kérdezem, mit szól ahhoz, hogy az Európai Bizottság embertelennek tartja a teljes életfogytiglani szabadságvesztést. Egyetért a vélekedéssel, mert szerinte nem lehet megfosztani senkit a szabadság reményétől. Várja is hazánk EU-csatlakozását – mondja jól értesülten. – Ha eltörölnék ezt a büntetést, körülbelül tizenkét év múlva szabadulnék, és jól kiröhögném az áldozataim hozzátartozóit; ezt le is írhatod – közli gúnyosan, majd feláll, és rágyújt a talpas, saját kézzel sodort cigarettájára. Észreveszi a döbbenetemet, kicsit visszafogja magát, és magyarázni kezd. – Az emberölés egy meggondolatlan pillanat műve, nem számol senki a várható büntetéssel. Amikor pedig bekerül a gyilkos a börtönbe, a vére megnyugszik, igyekszik túlélni a büntetést.
Budai József a jogerős ítélete után krízisen ment át, döntenie kellett: vagy beáll a sorba, vagy öngyilkos lesz. Nevelője tartotta benne a lelket, aki mindennap meglátogatta. Végül az életet választotta, de kijelentette: sorsáról ő dönt, senki más, ha úgy gondolja, bármikor kész az öngyilkosságra. Szeretné, ha gyermekei nem a veszedelmes gyilkost látnák benne, hanem elfogadnák őt olyannak, amilyen. Ez a három árván maradt lánynak nem lesz könnyű. Rajtuk kívül az első házasságából két fia is van. Egyikőjükkel sincs kapcsolata.
Napi nyolc órát dolgozik Budai egy olyan bútorgyárban, ahová a börtön alatt húzódó alagúton viszik át a fogvatartottakat. Harmincan kapnak itt munkát, mindegyiküket hosszú időre ítélték el. Interjúalanyunknak ez az egyetlen mentsvára, meg a fegyház katolikus kápolnája, ahová vasárnaponként misére jár. Elmondása szerint megnyugszik a lelke, ha ott van. – Miért, egyébként nem fér a bőrébe? – érdeklődünk, mire sejtelmesen elmosolyodik, és a legnagyobb természetességgel közli: míg él, forrong a lelke…
Börtönmunkahelyén bruttó 17 ezer forintos fizetés jár Budai Józsefnek, amiből 11-12 ezret kap kézhez. Ebből fedezi a cigarettáját, és ennivalót vesz, mert állítja: borzalmas a bötönkoszt. Ám az orvosi ellátást kiválónak tartja. A munkaidő reggel hatkor kezdődik és fél kettőig tart. Utána fürdik, majd cellatársával kártyáznak, sakkoznak, beszélgetnek, tévéznek, olvasnak. Így telik el minden nap, de kijelölt napokon járhatnak könyvtárba, edzőterembe, vagy bejelentkezhetnek a pszichológushoz egy beszélgetésre. Ám ehhez sokat kell tűrni. Mint mondta, két évig bilincsben vitték mindenhová, még zuhanyozni is. Ilyenkor teljes a smasszerok kontrollja, emiatt nemhogy másban, magában sem tudott volna kárt tenni. Miután átesett a krízisen, levették róla a láncait. Vesztenivalója ugyan még most sincs, de ha agresszíven viselkedne, például megtámadná a smasszert, vagy más hülyeséget csinálna, elesne a munkától, a kedvezményektől, és visszakerülne rá a bilincs meg az öv – mondja a szabadságáért még a jó magaviseletre is hajlamos Budai. Majd rögtön hozzáteszi, hogy a mának él, nem gondolkozik a jövőn. Egyébként pedig nincs semmi gondja, elvan, beletörődött sorsába, igaz, ezenkívül csak egy lehetősége van…
A fegyház pszichológusa, Éles Éva épp egy elítélttel beszélgetett, amikor megjelentünk a leginkább egy hetvenes évekbeli gyár irodai részlegét idéző és a celláktól jól elkülönített folyosón, ahol a szobája van. Két éve dolgozik a Csillagban, előzőleg a város külterületén lévő átmeneti intézetben teljesített szolgálatot, ahol szabadulásukra készítették fel az elítélteket. Érdeklődésünkre elmondta, hogy nem különböztetik meg a TÉSZ-eseket az úgynevezett hosszú idősektől, akik esetenkén 40 év múlva szabadulnak, mert a két büntetés szinte ugyanaz.
A frissen bekerült életfogytost mindig Éles Éva keresi fel először. Utána a rab jelentkezik, ha problémája van. Az első beszélgetéskor csak felméri az érzelmi életét, érdeklődik, hogy melyek a fontos dolgok neki, hogyan fogadta büntetését. De mivel hosszú időt tölt az elítélt rács mögött, a pszichológus időt ad neki, nem akarja feltárni azonnal lelkének legmélyebb zugait. – Tapasztalatom szerint fél vagy egy év is eltelik, amikor újra megkeres az elítélt – magyarázza. – Az életfogytosoknál mostanában figyelhető meg egyfajta fiatalodás, generációváltás. A fiatalok már sokkal tájékozottabbak, olvasnak, nemegyszer még pszichológiai, filozófiai műveket is, amelyeket megvitatnak egymás között. De ami a legfurcsább, hogy mindenki rendkívüli gondot fordít a küllemére. Nem gondolná, de a testápoló az, ami minden cellában megtalálható.
A pszichológus szerint legalább öt év kell ahhoz, hogy a rabok elfogadják súlyos büntetésüket. Többen elmondták neki, hogy kezdetben azt sem tudták, hol vannak, még cellatársaik arcát sem jegyezték meg. A kinti kapcsolataik is megváltoznak: eleinte még működnek, később megszakadnak, s évtizedek múlva, amikor már küszöbönáll a szabadulás, újra felelevenednek. Ám a szülők, de főképp az anyák mindig megmaradnak.

Akik itt vannak, azaz a gyilkosok, nem azonosak azokkal, akik a bűncselekményt elkövették – állítja a szakember. A rácsok között kezes bárányokká válnak. Igaz, nem mindenkit furdal a lelkiismeret. Ám volt olyan páciense, akinél fordulat következett be a hosszú évtizedek után: egyszer azt mondta neki, milyen jó lenne bűntelenül kisétálni a börtönből. Ő mindig emlékezik arra, hogy mit csinált – magyarázza Éles Éva. Többeknél 10-15 év is eltelik, mire megszólal bennük a lelkiismeret.
A hosszú időseknél a legkülönfélébb a túlélési motiváció. Van, akit a munka tart életben, van, aki arra számít, hogy az EU-csatlakozásunkkor enyhülnek a büntetések, de akad olyan, aki tanul. Legtöbben azonban a sportot kedvelik, egészségesen táplálkoznak, tehát fontos nekik az élet.
A fegyházba antiszociális, pszichopátiás magatartással kerülnek be, ami legtöbbször a rossz szülő-gyermek kapcsolatra vezethető vissza. Kapcsolataik érdekvezéreltek, így azokat tartóssá tenni képtelenek. Cselekedeteiket nemegyszer alkohol és drog befolyásolta, még akkor is, ha a bíróság nem állapított meg kóros függőséget. Általában depressziós és szorongásos tünetek lépnek fel a kríziskor. Ritkább a fogsági pszichózis, ilyenkor az öngyilkosság gondolatával is találkozni, bár Éles Éva úgy véli: mindenkinek, aki ide kerül, megfordul a fejében, hogy így nem lehet élni. Főleg a szexuális bűncselekmények elkövetőinél figyelhető ez meg leginkább. Ők egyébként sem vállalják a tettüket, náluk az öngyilkosság veszélye többszöröse a többiekhez képest.
Ha mindezeken túljutnak az elítéltek, rendszerezni kezdik életüket. Idejüket beosztják, cellájukban rendet tartanak, mintha az életükben is valamiféle rendcsinálás indulna el – véli Éles Éva.
A rabok hierarchiájára nincs adat, de mint minden társadalomban, létezik főnök, mindenki tudja, hogy például ki homoszexuális, ki az agresszív, kivel lehet kijönni, kivel nem. Ám az elítélteknek az az érdekük, hogy nyugalom legyen, hiszen jól tudják: ha nem tartják be a szabályokat, akkor szigorítás következik – beszél tapasztalatairól Éles Éva.
Kisebb börtönséta után jutunk el a katolikus Szent Jobblator-kápolnához, ahol Majzik Mátyás diakónus lelkész fogad. A nem is olyan kicsi, napos, világos helyiségben megfér egymás mellett az ortodox ikon, valamint a katolikus szentkép és a feszülettel. Kiderült, hogy a miséző egyházak mindegyike ezt a kápolnát használja. Majzik Mátyás, amikor elmondjuk neki, hogy a TÉSZ-esekről kérdeznénk, büszkén közli, hogy hatuk közül már egyvalaki rendszeresen látogatja a miséiket. Mint mondta, ők a legreménytelenebb fogvatartottak, nekik nincs vesztenivalójuk, ám a valóságban ez nem így van. Amíg a tudományok tüneti kezelést adnak az elítélteknek, addig az egyház kizökkentheti őket a reményvesztésből, és feltárul előttük az örök élet lehetősége – magyarázza. Transzcendens célt adhat életüknek a vallás. De szembesülniük kell a tetteikkel, tudatosítani kell, hogy ki ellen mit követtek el. – A bűnt fel kell ismerni – figyelmeztet Majzik Mátyás.
A katolikus gyülekezet hatvan tagból áll, akik közül harmican járnak rendszeresen a liturgiákra. Ők sokkal könnyebben illeszkedtek be a börtöntársadalomba, mint a többiek. A kápolnában nincs fegyőr, a misét is csak rendkívüli eseménykor zavarhatják meg. Ezenkívül több csoportfoglalkozást tart a gyülekezet. Az elítéltek istenképe ugyanolyan zavaros, mint a kintieké. Sokan keverik a keleti vallásokat a kereszténnyel, többen hisznek a reinkarnációban. Úgy gondolják, hogy sorsukért Isten a felelős.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.