Csak egyvalaki pályázott a lovira

2007. december 11., kedd 00:00

Bár négy befektetőjelölt is megvásárolta a Nemzeti Lóverseny (NL) Kft., illetve a Magyar Lóversenyfogadást Szervező (MLSZ) Kft. privatizációjára kiírt pályázatot, végül közülük csak egy adta be a tegnap lejárt határidőig az induláshoz szükséges dokumentációt. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. azonban többet nem árult el a pályázatot beadó személy kilétéről. Jelenleg a lehetséges vevő ajánlatának „befogadhatósági és érvényességi” vizsgálata zajlik, melynek megtárgyalására a privatizációs szervezetnek 90+30 nap áll rendelkezésére.
Érdekesség, hogy a Népszabadság még november elején szintén négy olyan lehetséges befektetőről írt, akik megvásárolták a részletes pályázati kiírást. A lap korábban úgy értesült, hogy ezek között van a Szerencsejáték Zrt., a Danubius Hotels, illetve a Dunakesziben található lóversenypálya tulajdonosa, Winkler Márton is, külföldi kérő azonban nincs. Ugyanakkor ezeket az információkat azóta sem erősítették meg az érintettek.
Az NL és az MLSZ értékesítése mellett a hazai lóverseny- és a bukmékeri rendszerű fogadás szervezésének jogát is eladnák. Utóbbi koncesszióját húsz évre kaphatja meg a pályázó: a lóversenyfogadásért évente legalább 100 millió, a bukmékeri rendszerű fogadásért pedig 400 millió forint díjat kell fizetnie. Emellett azonban az NL és az MLSZ privatizációja is szép összeget ígér, a kettőt együtt ugyanis csaknem 2 és fél milliárd forint névértéken jegyzik, ám a tényleges vételár ennél minden bizonnyal jóval magasabb lesz. A befektetőnek a lóversenysport és -fogadás üzemeltetése mellett vállalnia kell a „hagyományok megőrzése érdekében a versenynapok, futamok, induló lovak számával és a versenyhelyszínekkel kapcsolatos előírásokat”. Ezenkívül gondoskodnia kell a jelenlegi munkavállalók továbbfoglalkoztatásáról, azok munkakörülményeinek javításáról is. De nem értékesítheti tovább az üzletrészeket sem, illetve vállalnia kell a megszűnéssel kapcsolatos korlátozásokat.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.