Cukoréhség

Miklósi Ádám a páva farktolláról, a kurkászó beszélgetésekről és a felborult testképről

2010. december 28., kedd 00:00

Bár modern életünk alig hasonlít vadászó-gyűjtögető őseink életmódjához, vonzalmaink alig változtak azóta. E vágyak sokszor annyira felerősödnek, hogy funkciójukat vesztve ma már kifejezetten károsak, mondja Miklósi Ádám etológus. Részben e preferenciák okolhatók az elhízásért, a cukorbetegségért, de a prostitúcióért is. E „megszaladási” jelenségekről szól Miklósi most megjelenő Fékevesztett evolúció című, Csányi Vilmossal együtt szerkesztett könyve.
Miklósi Ádám etológus 1962-ben született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem biológia szakának elvégzése óta az egyetem etológia tanszékén dolgozik, amelynek 2006 óta tanszékvezetője. A Magyar Tudományos Akadémia doktora. Összesen három évet kutatott az angliai sussexi egyetemen. 1994-ig a paradicsomhal viselkedését vizsgálta, azóta a kutya magatartását kutatja az etológia tanszéken működő kutatócsoport vezetőjeként. Ismeretterjesztő kötetei: Kutyagondolatok nyomában (2008, szerkesztő, Topál Józseffel közösen), A kutya viselkedése, evolúciója és kogníciója (2010) és Fékevesztett evolúció (2010, szerkesztő, Csányi Vilmossal közösen).

Mit jelent itt a megszaladás?
– Az evolúcióban akkor beszélünk megszaladásról, amikor valamilyen szelekciós hatás úgy megnöveli az élőlény egyes jellegzetességeit, hogy az már kifejezetten káros az egyed túlélése szempontjából. Klasszikus megszaladási jelenség a pávakakas farktollainak megnövekedése. Bár a kakast akadályozzák a mozgásban hatalmas farktollai, a nőstények mégis a nagy tollazatot részesítik előnyben, így a díszes farkú kakasoknak több, később hasonlóan hatalmas farktollakat növesztő utóduk születik. Az emberi viselkedésben is találunk ilyen jelenségeket. Bizonyos emberi tulajdonságok annyira megnövekednek, a viselkedésformák olyan gyakorivá válnak, hogy már jelentős – káros – hatást gyakorolnak az illető életére. Ezek között a ma élő ember életminőségét alapvetően meghatározó betegségeket és a társadalmi helyzetét meghatározó jellegeket találunk, így rendkívül fontos a megszaladási jelenségek vizsgálata és hátterük megértése.
– Ha e jellegek ennyire hátrányosak, miért nem haltak ki eddig az őket viselő emberek?
– Egyrészt korábban nem voltak ilyen károsak. A 2-es típusú cukorbetegség és az elhízás ma tapasztalható elterjedtsége részben például az ember cukor és zsír iránti vonzalmára, preferenciájára vezethető vissza. A vadászó-gyűjtögető kultúrákban az emberek idejük nagy részét az élelem beszerzésével és elkészítésével töltötték, minthogy az elszórtan és igen korlátozott mennyiségben volt jelen. Akkor hasznos volt e preferencia, hiszen az embereket a nagy tápanyagtartalmú élelem keresésére sarkallta. A helyzet azóta sokat változott. Ma már a nyugati kultúrában szinte korlátlanul áll rendelkezésre az élelem, amely a növény- és állatnemesítés eredményeképpen sokkal táplálóbb, mint korábban volt. Az emberek preferenciái azonban változatlanok maradtak, így sokkal több cukrot és zsírt fogyasztanak, mint amennyi elegendő lenne a túlélésükhöz.
– Tehát régen ez nem volt gond. De mióta károssá vált az embernek ez a viselkedése, nem kerültek akkora hátrányba az elhízottak, cukorbetegek, hogy csökkenjen arányuk a többiek között?
– Korábban a betegek életminősége, kilátásai rendkívül rosszak voltak, de a modern orvostudomány már kezelni tudja őket. Inzulint kap a cukorbeteg, és teljes értékű életet élhet. De a megszaladási jelenségek fennmaradása szempontjából ennél fontosabb szerepük van a kulturális hatásoknak és az emberi csoportok működési mechanizmusainak. Az emberi preferenciák, mondhatni, beépültek a kultúrába. A nagy tápanyagtartalmú ételek értékesekké lettek az ember szemében. Társadalmi elvárás lett a hizlaló ételek ajándékozása, megosztása. Jeles alkalmakkor ezeket illik fogyasztani. Karácsonykor csokoládéval kedveskednek a gyerekeknek, és a rendkívül nehéz töltött káposztát fogyasztják az emberek. Sértésnek számít visszautasítani a felkínált ételt, még akkor is, ha semmi szükségünk rá, sőt kellemetlenül sok. A kulturális kényszerek és az orvoslás eredményei bőven ellensúlyozzák a megszaladt jellegek negatív hatásait, így azok fennmaradhatnak.
– A pávakakas farktollának megszaladása tehát a tyúkok érdeklődése miatt történt. Az embernek is vannak a nemiség miatt megszaladt jellegei?
– A férfiak és a nők is figyelnek a párválasztás során a másik nem bizonyos testi jellegzetességeire. A férfiak a gyermekvállalási képesség jegyeit keresik a nőkön, ezért lehetnek vonzók számukra a fiatalságra jellemző tulajdonságok. A sima, világos bőr, a telt, vörös ajkak. A gyermek táplálásának képességére utalhat a mellek mérete is, bár meg kell jegyeznünk, hogy a végletesen nagy keblek nem segítik a szoptatást, mert a csecsemő nehezen tud ráfogni a csecsbimbókra. Ennek ellenére a férfiak mégis a minél nagyobb mellű, minél vékonyabb derekú és minél fiatalabbnak látszó nőket preferálják. Az a jellegzetesség is megszaladást okozott, hogy az ember pozitív élményként éli meg a szexuális aktust. Ennek az örömérzetnek az volna az elsődleges funkciója, hogy erősítse, stabilizálja a csoportban élő emberek párkapcsolatát. (Más állatok esetében a monogám párok ugyanis nem élnek csoportban – M. Cs.) A nemi kielégülés hajszolása azonban végső soron a prostitúció kialakulását is elősegítette.
– A nők is az extremitásba hajló férfijellegeket keresik?
– Nem, a nőket inkább az átlag irányba mutató jellegek vonzzák. Szeretik a férfias megjelenést, a magas tesztoszteronszintet jelző markáns állat és szemöldökívet, az erős felsőtestet. A testépítőkre jellemző túlzott izomtömeg azonban a legtöbb nőt már taszítja. Másrészt viszont alkalmazkodnak a férfiak megszaladt vágyaihoz, és ennek megfelelően igyekeznek módosítani a testükön. Evolúciós szempontból nézve ez okozza a plasztikai ipar virágzását és a testképzavarként leírt tünetegyüttesek kialakulását is.
– De egy normális férfi számára nem lehet vonzó egy érett nő, aki tizennyolc éveseket megszégyenítően feszes mellet csináltat magának, vagy a húsz-egynéhány kilósra lefogyott anorexiás betegek…
– Az anorexia nervosát több elmélet is megkíséreli értelmezni. Az egyik teória szerint e végletesen lefogyott nők késleltetni igyekeznek szexuális érésüket, ezáltal gyermekvállalásuk időpontját. E „szaporodáselfojtási” hipotézis azon alapszik, hogy a statisztikák szerint azok a nők, akik később érnek, sikeresebbek az életben, hiszen több lehetőségük nyílik a karrierépítésre korábban gyermeket szülő társaiknál. A testsúly végletes csökkenése miatt időlegesen terméketlenné válnak az anorexia nervosában szenvedő nők, akiknél így nem áll fenn a teherbe esés veszélye. Sokan azonban a média által sugárzott testideál kényszeres utánzásában látják a testképzavarok fő okát.
– Az ember talán legkárosabb viselkedései a függőséget okozó szenvedélybetegségek. Elképzelni is nehéz, hogy e preferenciák kialakulását milyen pozitív szelekciós hatások segíthették a múltban.
– A drogfogyasztásnak egyes emberi csoportokban évezredekre visszanyúló hagyománya, kultúrája van. A korai szertartásokhoz köthető a módosult tudatállapot elérésének vágya. Az emberek hamar rájöttek, hogy egyes növények segíthetnek ebben. E szerek azonban csak korlátozott mennyiségben voltak hozzáférhetők, és használatukat is szigorúan szabályozták. A globális kereskedelmi rendszer kialakulásával azonban ez a rendszer felbomlott. Hatalmas mennyiségű kábítószer áramlott Európába és más olyan tájakra, ahol ennek nem voltak hagyományai. A tudatállapot módosításának igénye azonban jelen volt, és ez, karöltve a kínálat bővülésével, megszaladást okozott. A kultúra hatása talán itt érhető tetten a legjobban. Bár a kábítószer és az alkohol hatásában, egészségre való ártalmasságában nincs lényegi különbség, társadalmi elfogadottságuk mégis jelentősen különbözik. Míg a kábítószer-fogyasztás tilos, a felnőttek alkoholfogyasztását igen kevesen akarják betiltani. Amint a történelemből látjuk, sikertelenek is az efféle próbálkozások.
– A múltban megszaladt jellegzetességek vizsgálata segíthet abban, hogy a jövőt előre tudjuk jelezni? Mi lesz a következő megszaladás?
– Ezt meglehetős biztonsággal jósolhatjuk. Az elmúlt évtizedekben addig soha nem látott mértékben nyíltak meg az új kommunikációs csatornák. A mobiltelefon segítségével és az interneten mindenki számára adott a lehetőség, hogy kapcsolatba lépjen ismerőseivel és ismeretlenekkel egyaránt. És élünk is a lehetőséggel. A kérdés az, hogy miért szeretünk ennyire kommunikálni. Az első emberi csoportok kialakulásakor azok a törzsek lettek sikeresebbek másoknál, amelyeknek a tagjai hatékonyabban együtt tudtak működni egymással. Az együttműködés kommunikáció nélkül elképzelhetetlen, így a jobban, többet értekező törzsek „győzedelmeskedtek”. Ennek folytán az ember keresi a másokkal való kommunikáció lehetőségeit. A legutóbbi időkig e preferencia csak a szokványos mértékben jelentkezett, hiszen a kommunikációs csatornák korlátozottak voltak. A távolba küldött üzenet sokszor nem is ért célba. A postagalambot lelőtték, a hírnök eltévedt, a füstjeleket félreértelmezték. Ha mégis eljutott a levél a címzetthez, a válaszra heteket, hónapokat kellett várni. De ez már a múlté. Ma néhány kattintással megoszthatjuk egész életünket a világgal.
– Ha a kommunikáció megszaladási jelenség, felteszem, végső soron káros az emberre nézve.
– A modern kommunikáció nagy része nem valamilyen fontos információ átadása céljával jön létre. A gyermekeim naphosszat chatelnek ismerőseikkel az interneten, de e beszélgetésekben valójában semmi lényeges nem hangzik el. Nemhiába nevezik őket a szakemberek „kurkászó beszélgetéseknek”. A főemlősök csoportjainak összetartásában fontos szerepet játszó kurkászás ugyanis analóg e csacsogással. A majmok a kurkászással nemcsak az élősködőket távolítják el társuk bundájából, hanem egyúttal a kettejük kapcsolatát is szorosabbra fűzik. A kurkászó beszélgetés funkciója is hasonló: nem az információátadás, hanem a beszélgetés maga a lényeg. Ezzel tehát nincsen semmi baj, de ha az erős preferencia és a kitárulkozó lehetőségek találkoznak, a viselkedés elszabadulhat. Ha túlzásba visszük a kommunikációt, akkor nem jut időnk másra. Az ember egyes életszakaszaiban nagyjából százötven másik emberrel tud személyes kapcsolatot fenntartani. Ennél sokkal több kapcsolat napi szintű fenntartása szükségszerűen sekélyessé válik.
– Lehet valamit tenni a megszaladási jelenségek ellen, miközben az ember szinte leküzdhetetlen vonzódásai mozgatják őket?
– A megszaladási jelenségekre valóban nincs egyszerű és mindenható megoldás. A társadalom hajlamos a rövid távú és kevéssé átgondolt megoldásokat választani, amelyek hosszú távú hatékonysága igencsak megkérdőjelezhető. A prostitúció és a drogfogyasztás sem szorul vissza pusztán a büntetés szigorítása vagy enyhítése folytán. Hasonlóan a dohányzáshoz, feltehetően az elhízás sem tűnne el, ha magasabb adót vetnénk ki az egészségtelenül magas zsír- és cukortartalmú élelmiszerekre. A megszaladás káros hatásainak csökkentése sem okozza a jelenség eltűnését, sőt. Azáltal, hogy az orvostudomány tünetmentessé képes tenni a cukorbetegséget, úgymond relaxálja, visszafogja a rá ható negatív szelekciót. Ennek hatására a cukorbeteg emberek nem szenvednek jelentős hátrányt társaikhoz képest, a mindenkiben meglévő késztetés miatt pedig tovább terjedhet a betegség. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem kell mindent megtennünk a betegek életminőségének jobbításáért, de az evolúció logikája így működik.
– Az emberi preferenciákat nem lehet megváltoztatni?
– Erre vannak próbálkozások. Ezt teszik a „népnevelő” kampányok, amelyek egészséges táplálkozásra, a cigaretta, a drogok elutasítására, a nők szexuális kizsákmányolásának megvetésére igyekeznek rávenni az embereket. Amint azonban a modellkísérletek és a tapasztalat mutatják, ezek sikeressége legalábbis kétséges. Amit látnunk kell, hogy a megszaladások és a folytonos pozitív megerősítések által működtetett rendszer tehetetlensége rendkívül nagy, tehát egyes elemeinek változtatása nem hat az egészre. Az egyetlen megoldás a rendszer egészének globális megváltoztatása lehet. Az erre tett próbálkozások, például a klímaváltozás kezelése azonban nem tesz engem optimistává. Viszont arra látok esélyt, hogy a megszaladásokat kijátsszuk egymás ellen. Például a kommunikáció segíthet az elhízás visszaszorításában.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.