Életfogytiglant kapott a kétszeres gyilkos

2003. szeptember 10., szerda 00:00

Haláláig fegyházban kell raboskodnia a 44 éves gyulai Rostás Mihálynak, aki 2000 júniusában két ember életét kioltotta, egy harmadikat pedig súlyosan megsebesített. A szegedi ítélőtábla tegnap hirdette ki jogerős ítéletét.
A vádirat szerint Rostás két nap alatt újabb bűncselekményeket követett el azután, hogy korábban már volt börtönben egy ember meggyilkolása miatt. Három éve, június 16-án a déli órákban a Gyula és Sarkad közötti út melletti buszmegállónál késsel támadt egy ott várakozó férfira, akitől pénzt követelt, és több helyen is megszúrta áldozatát.
Két nappal később, június 18-án Rostás Mihály Sz. Istvánt és élettársát, F. Péternét kereste fel gyulai házukban. Nem sokkal érkezése után vitába keveredtek, mert a vádlott állítása szerint nem fizették neki viszsza a korábban kölcsönadott pénzt. Az uzsoráskodásból élő Rostás ezen annyira felháborodott, hogy kést rántott, és mindkettőjükkel végzett.
A szegedi ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, és úgy döntött: Rostás élete végéig feltételesen sem helyezhető szabadlábra.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.