Elmaradnak az ügetőversenyek?

Villányi Károly

2000. október 2., hétfő 00:00

A lovasszakma egyöntetű felháborodással vette tudomásul, hogy a Nemzeti Lóverseny Kft. (NL) – amely az ÁPV Rt. tulajdonát képezi – októberre nem írt ki ügetőversenyeket. Pécsi István, az NL marketing igazgatója nem tudott érdemben nyilatkozni.Úgy értékelik a versenykiírás elmaradását a futtatók és tenyésztők, hogy a Nemzeti Lóverseny Kft. az ügetőversenyzés szervezését és lebonyolítását megszüntette Magyarországon – mondta lapunk érdeklődésére Farkas Ferenc, a Magyar Lovaregylet elnöke. Szerinte az állami cég csupán azt akarja kikényszeríteni, hogy az ügetőpálya területén lévő istállókból a francia multicég közelgő építkezése miatt költöztessék el a versenylovakat.Bisbac Dániel, a Magyar Ügetőló-futtatók Egyesületének vezetője a Magyar Nemzetnek nyilatkozva leszögezte: a lovakat csak akkor viszik át a Kincsem Parkban lévő istállókba, ha azokat alkalmassá teszik ügetőlovak tartására. Megjegyezte ugyanakkor, hogy azokat a lótulajdonosokat, trénereket, akiknek lovait a kellő számú istálló hiányában nem tudják elhelyezni, kártérítés illetné meg. Bisbac Dániel kijelentette: amennyiben az állam hajlandó lemondani a fogadásszervezés jogáról, a lovasszakma saját költségén kész megoldani a hazai lóversenyzés problémáit, beleértve többek között az új pálya építését is. – Így a szakma is megnyugodhatna és az állam is jól járna, hiszen a költségvetés eddig évente hozzávetőlegesen 500 millió forinttal támogatta a jelenleg veszteségesen működő lóversenyzést – vélekedett Bisbac Dániel.Pécsi István, az NL Kft. marketing igazgatója az ügyben nem tudott érdemben nyilatkozni és Szepesi Kornélhoz, az ÁPV Rt. illetékeséhez irányította lapunkat, akit azonban lapzártánkig nem sikerült megszólaltatnunk.

A szerkesztő ajánlja

Lázár Fruzsina

A magyar költőnő, akinek el kellett fojtania nőiességét, hogy sikeres lehessen

Nemes Nagy Ágnesnek még mostoha sors jutott. Vajon a mai írónők átveszik a hatalmat az irodalomban?

Pintér Bence

Olyan vérfagyasztó a valóság, mint a legkegyetlenebb mese

Az elmúlt évtizedekben számos, a 13 gyermekét ágyhoz láncoló, megkínzó Turpin családéhoz hasonló eset került napvilágra.

R. Kiss Kornélia

Apátia lett úrrá a baloldali bicskei ellenzéken

A szír származású jelölt a migránskampány miatt visszalépett, a másik szocialista is idő előtt visszavonulna. Csak a Jobbik száll szembe a Fidesszel.

Katona Mariann, Hutter Marianna

Szél tanácsadója: Kósa azt mondta, magyar vagyok, nem afgán

Megszólalt a tanácsadó, akit Szél Bernadett javasolt a nemzetbiztonsági bizottságba.