Erősödik a szlovák nacionalista vonal

Hírösszefoglaló

2008. január 14., hétfő 00:00

Megerősödni látszik a szlovák kormány nacionalista irányvonala – vélik az elemzők annak alapján, ami Szlovákia 15 évvel ezelőtti megalakulásának évfordulóján hangzott el szerdán Túrócszentmártonban (Martin). A Szlovák Nemzeti Párt törvénnyel védené az államiságot.
A kormány ünnepi nyilatkozatában meghirdetett „okos historizmus” és a hazafiasság programjáról szólva Miroslav Kusy szlovák politológus az Új Szóban kijelentette: a régi nagymorva birodalombeli szlovákok felemlegetésével Robert Fico kormányfő olyan – szakmailag megkérdőjelezhető – retorikát vesz át, amely azt jelzi, hogy „a történelem hamis ábrázolásával erősíti a nemzettudatot”. Kusy szerint a – Magyar Koalíció Pártjával (MKP) egy sorban ülő – szlovák parlamenti ellenzék is nehéz helyzetbe kerül, mert „szintén hajlik a nacionalizmusra”. Ugyanitt Öllős László politológus azt mondja, hogy a nacionalista vonal kormányzati megerősítése „az esetlegesen várható további botrányok elfedését szolgálja”. A liberális polgári napilap, a SME címlapon emeli ki, hogy az „ősszlovákokat” emlegető Fico már korábban is mondott olyasmit, miszerint az egykori szlovákok már akkor is állami keretek között éltek, amikor Európa egyéb mai államainak területén „még semmi sem volt, legfeljebb valamilyen állatok járták a területeket, de államalakulat ott nem volt”. A lapban Dusan Kovác történész kifejti, hogy a Nagymorva Birodalom idején szlovákok még nem léteztek, legfeljebb szlávok. A SME szerint Szlovákia „okos historizmust” meghirdető legfőbb közjogi méltóságai máris nem ennek megfelelően nyilvánultak meg az évfordulós ünnepségen, ahol az államfő és a házelnök is hasonló szellemben beszélt. A lap kiemeli, hogy „a tiszta lelkiismeretű (szlovák) nemzetről” szóló Pavol Paska házelnök a minden nemzet számára leghízelgőbb önképet festő mítoszt táplálta, a kormányfő pedig kertelés nélkül kormánya példaképének nevezte Juraj Jánosíkot. (A szlovák történelmi legendárium alakját egyes történészek zsiványként tartják számon, mások szerint nem is létezett.) Az állam vezetői a politikusok régi hibájába esve „nem a valóságról, hanem az ahhoz kötődő legendákról és mítoszokról” beszéltek, s nem arról, hogyan kívánják jobban szolgálni a polgárokat.
A kormánykoalíció kisebbik tagja, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) a köztársaság létrejöttének 15. évfordulója alkalmából kiadott nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy törvénnyel akarja védeni az államiságot. A Ján Slota pártelnök által aláírt nyilatkozat szerint javítani kell a délen lakó szlovákok helyzetén, mivel – a szélsőséges formáció szerint – jelenleg elnyomott kisebbségnek érzik magukat. Az SNS nem csak szociális, gazdasági és politikai stabilitást kíván biztosítani, hanem azt, hogy a szlovákság mindenütt otthon érezze magát, „nem úgy, mint Dél-Szlovákiában”.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.