Európa mint kulturális hadszíntér - Magyar Nemzet

Európa mint kulturális hadszíntér

Naivitás azt hinni, hogy különböző kultúrák, vallások, etnikumok szabályozás nélkül elvannak egymás mellett

2011. január 13., csütörtök 00:00

Európa ismét hadszíntér, a különböző kultúrák, etnikai és vallási csoportok ütközésének helyszíne. Folyik a szellemi-kulturális háború előkészítése, néhány hadüzenet már elhangzott, az indulatok szintje itt-ott kritikusnak mondható, és egyre nyilvánvalóbb, hogy már a békés együttélés biztosítása és fenntartása is sürgős intézkedéseket igényel. Ezzel egyidejűleg, elsősorban a szociális juttatások magas színvonala miatt, Észak-és Nyugat-Európa továbbra is vonzza a különböző földrészekről menekülő szerencsétleneket, de ide igyekeznek az újkor prófétái és léhűtői is.
Carl Schmitt német államjogász, a politikai filozófia egyik klasszikusa szerint egy politikai közösség alapfeltétele a homogenitás. Egy demokrácia eszerint csak homogén társadalomban jöhet létre, amelyben megvalósul a vezetők és vezetettek egysége. A többségi társadalom mindig a homogenitásra törekszik. Éppen ezért a multikulturalizmus csak a többséggel szemben, antidemokratikus módon érvényesülhet. Az alternatív (underground) kultúra lehet vonzó néhány értelmiségi csoport számára, de össztársadalmi szinten lehetetlen multikulturális társadalmat szervezni, hiszen a többség elutasítja azt. A történelem tanúsága szerint hosszú távon az egymás mellett élő kultúrák egyike mindig átalakította, asszimilálta vagy végleg eltüntette a másikat. Korunk nem a liberális demokráciák győzelmét és a történelem végét ünnepli, ahogy azt Francis Fukuyama állította. A valódi folyamatok leírásához sokkal közelebb jár Samuel P. Huntington, aki a civilizációk összecsapásaként írja le történelmünket. Miután az emberiség története a birodalmak harcaként is felfogható, ezért minden statikus és véglegesnek szánt helyzetleírás gyorsan elavul, meghaladottá válik.
Aligha véletlen, hogy Angela Merkel német kancellár egy tanácskozáson nemrégiben kijelentette: a multikulturalizmus megbukott. Ez a kijelentés egyértelműen jelzi, hogy a probléma kezelése ma már aktuálpolitikai kérdés, mert naivitás azt hinni, hogy a különböző etnikumok, kultúrák és vallások minden szabályozás nélkül szépen eléldegélnek egymás mellett.
Németországban például négymillió muzulmán él, ráadásul a németek húsz százaléka bevándorlóktól származik. Ezért keltett országos botrányt Thilo Sarazzin, a Németországi Szociáldemokrata Párt egyik volt vezető tisztségviselője, aki szeptemberben megjelent könyvében kétségbe vonta a mozlim népesség integrálódási szándékát, és felvetette ennek negatív következményeit is. Németországban is egyre többen gondolják úgy, hogy a bevándorlóknak meg kell tanulniuk németül, és be kell illeszkedniük.
Ezzel szemben Christian Wulff német államfő azzal a megdöbbentő és nehezen bizonyítható állítással állt elő, amely szerint az iszlám a német kultúra része! Hasonlóan abszurd kijelentést tett a canterburyi érsek, aki szerint a vallási és etnikai csoportok nyugodtan élhetnének különböző jogrendek szerint, így a szigetországi muzulmánokra az iszlám törvénykezés, azaz a saria lenne érvényes. Ez az elképzelés szó szerint szétverné az egységes államot, az ország egyes részeit kivonná az egységes angol jogrend hatálya alól, ezzel az ott élőket a helyi többséget alkotó etnikai és vallási közösségek felügyelete alá helyezné. Párhuzamos társadalmak sokasága jönne létre, ideértve a kulturális apartheid általánossá válását is. A liberálisok nehezen látják be, hogy a modern nemzetállamok működőképességét mindenütt a többségi társadalom normái és szokásai biztosítják. Ennek hatályon kívül helyezése – a kontrollálhatatlan tendenciák és a relativizálás elszabadulása után – törvényszerűen vezet a totális káosz állapotához, az általánossá váló érték- és normanélküliséghez.
A londoni bombamerényletek és a franciaországi zavargássorozat már néhány éve arra hívták fel a figyelmet, hogy a kisebbség és a többség közötti konfliktusuk jelentős része már most sem gazdasági, hanem kulturális alapú. Ennek a véleményének adott hangot az angol baloldal egyik meghatározó képviselője, Tony Blair volt miniszterelnök is. Ez a felismerés tovább növelte a bevándorlásellenesek számát. Egyre többen ismerik fel, hogy az úgynevezett politikailag korrekt beszéd- és gondolkodásmód kifejezetten akadályozta a felismerések megfogalmazását, a problémák teljes körű és őszinte feltárását.
A liberálisok szerint társadalomtudományi tény, hogy az egynyelvű és egykultúrájú közösségek jelentékeny intellektuális hátrányban vannak a kisgyerekkortól több nyelv és kultúra ismeretére szocializált közösségekkel szemben. Csakhogy ez az állítás is vitatható. A háború utáni Japán, a mostani Kína és Törökország sikere aligha magyarázható a kultúrák sokszínűségével. Az viszont kétségtelen, hogy harmonikus és kiegyensúlyozott körülmények között, stabil nemzeti identitás megléte esetén a több nyelv és kultúra elsajátítása kifejezetten előnyös.
A bevándorlás, az asszimiláció vagy integráció kérdéskörének végiggondolására a liberálisok ugyanúgy alkalmatlanok, mint a baloldaliak, hiszen a nemzetet mindkét ideológia átmeneti és megszüntetendő jelenségnek tartja. A baloldaliak meggyőződése szerint az identitás nem a nemzeti kultúrából, hanem a gazdasági tevékenységből, azaz a munkából és a megélhetésből fakad. Marx és Engels nyomán a nemzetet múlandó dolognak tartják. A liberálisok szerint az egyén lényegében maga választja meg identitását. Ez a felfogás lefokozza a szocializáció jelentőségét, és az identitást valami szabadon választható és váltogatható személyiségjeggyé teszi. Ennek továbbfejlesztett változata az úgynevezett gender ideológia, amely szerint a gyermek nemisége nem a születésekor dől el, mivel ez is szabadon választható. Arthur Rimbaud, a nagy francia költő írta egyik levelében: „Arról van szó, hogy az összes érzékek összezavarásával eljussunk az ismeretlenhez.” A költő szándéka érthető, de vajon mit akart elérni az SZDSZ értelmiségi holdudvara – a szerény képességű szocialista Hiller István volt miniszter segítségével –, amikor megkezdte e zavaros és beteges eszmeiség megjelenítését a nevelési és oktatási intézményekben?
Nem véletlen, hogy sem a baloldaliak, sem a liberálisok nem tudnak mit kezdeni a nemzetállamok szerepének erősödésével, illetve a beilleszkedési problémákkal. A baloldaliak és a zöldek helyzetét tovább nehezíti deklarált elkötelezettségük a nyitottság, a szociálisan hátrányos helyzetű, leszakadt társadalmi rétegek, valamint a kirekesztettnek minősített deviáns kisebbségek iránt. Nehéz normák betartását számon kérni azoktól, akiket minduntalan felmentünk, és még nehezebb hazaküldeni azokat, akikkel – legalábbis szavakban – szolidárisnak mondjuk magunkat.
A jobboldaliak általában a többségi társadalom normáit képviselik, és elsősorban azért ragaszkodnak a nemzeti kultúrához, mert úgy vélik, ez az egyik legfontosabb közösségteremtő és -megtartó erő, ráadásul ez adja az adott területen működő politikai intézmények legitimációját is. Ezért válik baloldali nézőpontból a többségi kultúra ellenszenvessé, hiszen ez a puszta létével nehezíti a kisebbségi kultúrák korlátlan elfogadottságának általánossá tételét.
A baloldaliak és liberálisok szerint nincs vezető kultúra, mert hitük szerint minden kultúra egyformán értékes, ezért egyetlen kultúrának sem lehet kitüntetett helyzete. Ez vonatkozik a különböző szokásokra is, függetlenül attól, hogy ez össze- egyeztethető-e a többségi társadalom normáival vagy sem. Könnyű belátni ennek az álláspontnak a tarthatatlanságát. Franciaországban – az árulkodó nevű – Bevándorlás-, Integrálódás-, Nemzetiazonosság-ügyi és Szolidaritásfejlesztési Minisztérium segítségével keresik a választ a bevándoroltak agyonhallgatott és megoldatlan problémáira. Többek között arra, hogy a második generációs muzulmánok nagy része lényegében elutasít mindent, ami francia, miközben Franciaországban él. A francia baloldaliak álláspontja viszonylag egyszerű: szerintük minden baj forrása a franciák rasszizmusa.
De az is egyedülálló és elgondolkodtató, ami nemrégen Svájcban történt. Itt egy érvényes népszavazás eredményét utasította el a svájci baloldal, és saját értékei és elvei megvédése érdekében Strasbourghoz fordult. Ez a lépés nyilvánvalóan antidemokratikus és erkölcstelen. Lényegében arról van szó, hogy a svájci értelmiség egy része nem hajlandó elfogadni a nép döntését. De vajon a svájciaknak miért kellene elfogadniuk egy senki által meg nem választott, az ő szempontjukból teljesen illegitim testület döntését?
A nemzeti identitás kérdése egész Európában előtérbe került, függetlenül az Európai Unió egységesítő törekvéseitől. Maga a problémakör előtérbe kerülése eleve a multikulturalizmus felszámolásának irányába hat. Ha ugyanis van vezérkultúra (a CDU által használt meghatározás), akkor valamilyen módon mindenkinek ahhoz kell idomulnia. Dániában a bevándorlók számára ma már kötelező a többségi társadalom normáinak elfogadása, meg kell tanulniuk dánul, és saját maguk, illetve családjuk eltartásáról is gondosodniuk kell. Amennyiben nem felelnek meg az elvárásoknak, kiutasítják őket. Dánia döntött: szerintük az asszimiláció a kívánatos és helyes út. A dán politikai közösség nem dán eredetű tagjainak nemcsak politikailag, de kulturálisan is dánná kell válniuk, ha Dániában akarnak élni.
A multikulturális társadalom végső soron azért működésképtelen, mert a társadalom többsége elutasítja azt. Sokakkal együtt ezt mondta ki a kereszténydemokrata Angela Merkel.

A szerző politológus

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.