Fehér kövek, fehér folt

A budakalászi Kevély hegy oldalában rejtőznek Fehéregyháza romjai?

2003. május 10., szombat 00:00

Messze földön ismerik a budakalászi követ. Többféle fajtája, mindegyiknek pontos neve van, a szakemberek tudják, melyik a dachsteini, melyik a pannon üledékes és melyik a forrásvízi. A laikusok egyszerűen világos színű kalászi mészkőnek mondják. Ha nem is ragyog úgy, ahogyan a dalmáciai, velencei paloták csiszolt kőlapja, kiváló, tartós, szép építőanyag. Bányásszák is évezredek óta. A falu fölé magasodó bánya ma is szembeötlő látvány, meghatározó része annak az idilli képnek, amelyet a táj kínál a szemlélőnek. Az Ezüst-hegy, a Nagy- és a Kis-Kevély vonulata határolja be a pillantást, a gerinctől meredeken lejt az erdős hegyoldal, a lankásabb, alacsonyabb részen gondosan művelt gyümölcsösök következnek. Ha elég mélyen hatolunk be a tájba, s nem látjuk már a lassan elmaradozó hétvégi házak halmazát, akár azt mondhatjuk, kétezer év óta nem sok minden változott itt. A rómaiak idejében ugyan csak egy-egy villát vettek körül a gyümölcsösök – a föld ma is mutatja az egykori épületek helyét –, de éppen olyan védett, vonzó, letelepedésre csábító lehetett ez a hely, mint amilyennek mostanában sokan újra látják.
Egyre gyakrabban hallani, hogy lakóparkot akarnak építeni errefelé, beszélnek lovardáról, egyéb turisztikai látványosságokról is, amelyek megközelítését egyébként a hamarosan megépülő, Budakalászt elkerülő út igen egyszerűvé teheti. Vannak, akik nemcsak a természetet féltik a pusztulástól, hanem a magyar történelem emlékeit is, amelyek itt bújnak meg valahol a föld alatt.
Lassan kétszáz éve időről időre felmerül, hogy valahol ezen a környéken rejtőznek annak a várnak a romjai, amelyek választ adhatnak a kérdésre, hol volt a X. századi magyar állam központja, s hol volt a magyar keresztény királyság székhelye a XI–XII. században.
Hiszen éppenséggel itt is lehet az a hely, ahol Anonymus szerint Árpádot eltemették 907-ben egy kis pataknak a forrása felett, ahol azután a fehér kövekből Szűz Mária tiszteletére felépítették azt a templomot, amelyet „fehérnek”, azaz Alba Ecclesiának neveztek. Bakay Kornél Az Árpádok országa című könyvében idézi Oláh Miklós 1536-ban írt sorait, amelyek szerint a budai hegyek oldalán „más hegyek is emelkednek, amelyeknek a tövében Fehéregyháza (Alba Maria) kolostora áll. Ettől délre, a Duna felé van Ó-Buda, hol társas káptalan és prépostság létezik, a város közelében pedig meleg források fakadnak… Fehéregyháza közelében Sicambria romjai láthatók.” Óbudától a Holdvilág-árokig sok helyen keresték a hivatásos és amatőr kutatók Ősbudát és persze Árpád sírját.

Budakalász egyik lakójában, Lánszki Imrében az utóbbi években egyre erősebbé vált a meggyőződés, hogy a Nagy-Kevély oldalában kell keresnünk az eltűnt Ősbuda várát. Feltételezéseit először néhány szakemberrel közölte, majd több előadáson – Budakalászon, Pomázon, Budapesten – az érdeklődők szélesebb köreivel is ismertette.
– Mintha megérintett volna valami – idézi föl a pillanatot. Hosszú száraz időszak után gombászni indult a család a kőbánya melletti tölgyesbe. Gombát végül feljebb, a fenyvesben találtak, a Kevély alatti kisebb hegy oldalában, amelyet sűrű bozótos és kövek borítanak. De a gombák helyett hamarosan a kövek kezdték érdekelni. Mintha ember alakította volna a formákat, vélte. Falak nyomai rajzolódtak ki előtte. Azután rábukkantak egy mély nyílásra, amely talán egy kút szája lehetett valamikor. A kúpszerű, levágott tetejű hegyen pedig mintha a várudvar maradványait fedezték volna fel.
Lánszki Imre, mivel sem kincskereső, sem amatőr régész nem volt, nem kezdett kutatni a saját szakállára. Megmutatta a helyet Pap Gábor művészettörténésznek, aki a maga részéről kételkedett ugyan abban, hogy vár állt valamikor a területen, de ellátta őt szakirodalommal. Többek között Bradák Károly Fehérvár – fehér folt című könyvével (Püski Kiadó, 1999), amelyben a szerző több olyan XVII. századi metszetet is elemzett, amely, ellentétben a közfelfogással, nem ábrázolhatta Székesfehérvárt. Sok minden nem egyezett a korabeli térképek és a székesfehérvári feltárások „állításai” között. Olyan földrajzi nevek kerültek a metszetekre, amelyek csak akkor feleltek volna meg a valóságnak, ha a képek nem a sík, legfeljebb dombos dunántúli terepen, hanem a közvetlenül a Duna mellett fekvő „fehér várost” ábrázolták volna. A Szörényi Levente Eltűnt Ősbuda nyomában című tanulmányát elemző szerző az egyik ilyen metszetről írja: „a kép nem a mai Székesfehérvár helyén épült Alba Regalét ábrázolja. Ez azt jelenti, hogy van egy másik Alba Regale nevű város, amely nem a mocsár közepén fekszik, hanem a hegyek között, a Duna folyó ölelésében. Az egyetlen kapujából induló úton pedig Budára lehet jutni.”
Ez a város persze – ha igaz egyáltalán a feltételezés – bárhol lehetne Esztergom és Óbuda között. Hogy Lánszki Imre éppen a Budakalászon háromszáz éve letelepült szerbek által Mantovacnak, azaz kopárnak nevezett hegy tetején azonosította a helyszínt, az megint csak a véletlennek volt köszönhető. Pontosabban annak az infravörös légi felvételnek, amelyet a polgármesteri hivatalban pillantott meg. A hegy tetején ugyanolyan vasalóformában rajzolódott ki az egykori várfalak körvonala, mint amilyen a Bradák-könyvben közölt egyik 1601-es olasz katonai vázlaton szerepelt. A 3200 méter magasságból készített infravörös légi felvételen a bástyák, a falvonulat és a vár egyetlen bejáratának, a „Budai-kapunak” a helye is rögzíthető volt az úgynevezett GPS-módszerrel.
– Akkor két napig nem tudtam lehunyni a szemem – emlékezik vissza a két évvel ezelőtti felfedezésre Lánszki Imre, aki akkortól szisztematikusan kezdett kutatni. Először is a forrásanyagot vette számba Anonymustól kezdve Kézai Simonon, Rogeriuson, Bonfinin át a XVI. századi, valószínűleg bajor nemesifjúból törökké lett Mahmud Terdzsüman Tárih-i Üngürüsz (A magyarok története) című leírásáig.

A legmeggyőzőbb, szinte kézzelfogható eredményt azonban saját ökológiai alapú kutatásai, illetve az újabb légi felvételek tanulmányozásából levonható következtetések adták. A levegőből készített képeken kirajzolódik a vár előudvara és a két hátsó udvar képe, ugyanakkor a növénytársulások eltérése is mutatja az egykori kőlapok helyét. A fotókon szerepelnek annak az egykori vártól lejjebb, északi irányban fekvő kolostornak a nyomai is, amelyről a középkori források beszélnek. A hatvan–hetven méter széles, közel száz méter hosszú épület falnyomai belső udvart is kijelölnek, itt XI–XII. századi díszítőelemeket őrző kő is előkerült. Még fontosabb azonban az, hogy a kolostorudvarban ásott egykori kút helyét mutathatja az a kis nádas, amely az adott környezetben másként elképzelhetetlen növénytársulás lenne. A felvételeken szereplő, föld alatti alakzatokat mutató nyomok távolabb, a mai őszibarackos felé eső részen Lánszki Imre szerint az egykori hőforrásokra, a rájuk épült fürdőre utalnak.
– Minden a helyén van – mondja. A középkorban hallatlanul gazdag kultúra alakult ki ezen a környéken, s a nyomok arra utalnak, hogy egészen a török időkig tartott a virágzás. Elismeri, ma még nem mondhatjuk ki, hogy az, amit itt találtunk, Ősbuda, de feltételezhetjük, hogy a XI–XII. században magyar királyi székhely volt itt, hogy IV. Béla is itt vette hírét a tatár veszedelemnek. Az itteni központ jelentősége éppen akkor csökkent, véli, amikor IV. Béla az 1244-es vagy ’46-os földrengés után a mai Buda építésébe kezdett. Pilis környékét még a török is szakrális vidéknek tartotta, s amikor 1603-ban visszafoglalta az itteni várat, először pusztított ugyan, azután azonban építkezett. A változások szintén nyomon követhetők a XVII. századi metszeteken.
Beleillik a képbe – sorolja következtetéseit Lánszki Imre – a forrásokban szereplő két vár létezése is, hiszen Anonymus is említi a királyné várát, amely „a Duna partján épült, és kikötővel van ellátva”. Ezt a képet, felhasználva azt az 1686-os holland metszetet, amely Szörényi Levente könyvének címlapján is szerepel, számítógépes geomorfológiai modell segítségével alkották újra. Ennek alapján Lánszki Imre úgy véli, jól azonosítható minden hegy, a Gellért-, a Sas-, a Hármashatár-hegytől kezdve egészen addig a hegyig, ahol egykor a törökül Budim Kalázinak nevezett Buda vára állt. Az 1786-ban készült első katonai kataszteri térképen még így nevezték a falut.
De hová tűnt – ha itt volt egyáltalán – az Árpádok ősi várának, a középkori királyi székhelynek, majd a török erősségnek a nyomát őrző sok faragott kő, hiszen még a legkisebb falusi templomokból is többet megőriz a föld, mint amennyi itt előkerült?! Lánszki Imre szerint tudatosan hordták el a romokat, mindazt, ami a török idők után még megmaradt, s hogy miért tették, arra legfeljebb a Rákóczi-szabadságharcot leverő, az épen maradt magyar várakat is leromboló osztrákok tudnának felelni.
Lánszki Imre már eddig is talált faragott köveket, szarkofágfedelet és más maradványokat, előkerültek kerámiadarabok, fegyvermaradványok is. Az eddigi eredményeket, feltételezéseket azonban régészeti kutatásoknak kell megerősíteniük vagy megcáfolniuk, véli Lánszki Imre, aki Bakay Kornél személyében már meg is találta azt a szakembert, aki a régészeti feltárásra vállalkozik. Akár siker koronázza a vállalkozást, akár nem, sietniük kell. Különben ugyanis a vállalkozó kedvű befektetők hamarabb megszerzik az engedélyeket a lakópark építéséhez, mint amilyen gyorsan a nemzeti múlt iránt érdeklődő honfitársaink segítségével elő lehet teremteni a pénzt az ásatásokhoz.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.