Föld alatti csillagok

Underground Superstarz-filmbemutató

2009. október 15., csütörtök 00:00

A zene világnapján mutatta be a Mediaevent menedzsment Balázs Iván és Czeglédi Edit Underground Superstarz című filmjét. A koncertfilm a Szemfüles fesztiválon fellépő tíz zenekar produkcióit hivatott megörökíteni. De hogy is lehet egy banda egyszerre underground és egyszerre szupersztár?
Underground Superstarz: a cím csak egy zenekarra illik rá a bemutatkozó együttesek közül, ez a Kistehén. Az együttes a fa tetején ülő kistehénnel meg a Szájbergyerekkel lett országosan ismert, underground státusát mégis megtartva. Mellettük a filmben szerepelnek olyan csapatok is, amelyek tíz éve zenélnek már (Ez a divat), mégis a legnagyobb fesztiválokon is legfeljebb nyolcvanan vannak a koncertjeiken.
Pedig tehetségük alapján jobb sorsot érdemelnének. Ugyan az egész estés film is csak belekapni képes a tíz zenekar munkásságába, de még így is érződik, hogy hangzásuk tíz különböző világot nyit meg.
Érthető, hogy szinte kategorikusan jelentik ki: zenéjük besorolhatatlan, és csak szükségből folyamodik az eat me! a „pszichopata pop”, az Egy Kiss Erzsi Zene a „virtuális világzene”, az Ez a divat az electrojazz címkéhez. A Cabaret Medrano vissza is utasítja, hogy az ő muzsikájuk „könnyűzene” lenne, az eat me! énekesnője, Kozma Orsi pedig azt, hogy „coolok” legyenek.
Az interjúk így fűződnek egymás után, éppúgy mint a zenekarokat a néző elé állító, azonos szerkezetű blokkok. Szinte mértani pontossággal ugyanannyi időt adva minden együttesnek, két koncertfelvétellel, villanásszerű vallomásokkal és a rétegzene lehetőségeiről szóló idézetekkel.
– A zene, most úgy, ahogy van: zsákutca – véli az Óperentzia dobosa. A többi zenekar is hasonló kilátástalanságról beszélt. A Media-event ügyvezetője szerint a lemezkiadás nem üzlet már, hanem kötelesség. Viszt Viktor szerint a jövőben a zenekarok legfeljebb a fellépésekért járó honoráriumból és mecénások támogatásaiból tudják fenntartani magukat.
Érezni az underground szupersztárokat nézve, hogy a készítők szándéka inkább a megmutatás volt, mintsem a bemutatás. Seregszemlén vesz részt a néző, vagyis föld alatti mustrán, zenei kóstolón. Ám nem távozik rossz szájízzel – már amennyiben nyitott az under-ground szubkultúrára, amely csak ismeretlensége miatt predesztinálódott a „rétegzene” megjelölésre.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.