Grófoktól tanulta a szakmát Pubi bácsi

Visszavonult Aperianov Zakariás, a világ legeredményesebb versenylótrénere, akinek a neve szinte egybeforrt Imperiállal

2010. november 28., vasárnap 00:00

A magyar sportsikerek egyik legfőbb záloga a klasszis edzők személye. Közel kétszáz éves lóversenyzésünkben is találhatunk erre bizonyítékot: Aperianov Zakariást. A 83 esztendős, világrekorder tréner 17-szeres derbigyőztes, 15-szörös champion, az általa felkészített lovak győzelmeinek száma meghaladja az 1600-at. Beszélgetőpartnerünk, a Kincsem Park népszerű „Pubi bácsija” az ősszel, ötvenhat év után búcsúzott a tréneri hivatástól.
Tizenegy évet zsokéként, ötvenhatot trénerként töltött a versenylovak közelében. Hogyan indult ez az elképesztően hosszú karrier?
– Apám volt nagy lóversenyes, az ő kérésére lettem lovász tizenhárom évesen, mégis anyám vitt ki 1939-ben Alagra. Amikor beléptünk az egyik istálló udvarára, épp húsz ló érkezett vissza a munkából, rajtuk Gutai, Sejba, az akkor legnagyobb nevű zsokék ültek, akikről apám csak áradozott otthon. Abban a pillanatban eldőlt a sorsom. Gróf Pejacsevich János istállójában kaptam egy hónapos próbaidőt. Majd két évet kellett eltöltenem lovászként, hogy lovas-engedélyt szerezhessek.
– Zsoképályafutása remekül indult; az egyik legtehetségesebb fiatalnak tartották, amit 33 győzelem is bizonyít, mégsem maradt sokáig a nyeregben. Rendkívül fiatalon, 27 évesen trénernek állt. Miért?
– 1941-ben kezdtem, és ’52-ig lovagoltam versenyben. Az utolsó időszakban már nagyon szenvedtem, alig tudtam tartani a súlyomat. Az ideális zsoké 48–54 kilogramm, én már 60 kiló voltam meztelenül, így nagyon sokat kellett koplalnom. A végén már csak hetente egyszer ettem rendesen, aztán úgy döntöttem, ezt nem csinálom tovább.
– Egyenes út vezetett a trénerséghez?
– Igen, és szerencsésen indult a tréneri pályafutásom; 1952-ben több idomártól is megvonták a licencet, így sok istálló felszabadult, szükség volt új trénerekre. Először annak a Mravik Pálnak a húsz lovát ajánlották fel, akinek még zsokéként lovagoltam és számos versenyt nyertem, de én tiszteletemből fakadóan szégyelltem volna elvenni a lovait, így egy kisebb, tízlovas istállót kaptam, amelyik jóval gyengébb lovakból állt. Mondták is, hogy nem vagyok normális.
– Mégis gyors sikereket ért el, hamar az elismert trénerek között tartották számon. Az idősebbek nem nézték ezt ferde szemmel?
– Valóban jól alakultak a dolgaim, egyre több klasszis versenyt nyertem, amire azért az idősebbek is felfigyeltek, sőt a korom ellenére elfogadtak, hiszen csendes, becsületes, a kor követelményeinek megfelelően elegáns fiatal voltam. Korábbi bálványaim közül többel is megittuk a pertut, de sosem állt a számra, hogy tegezzem őket.
– Talán nem gondolták, hogy egy-két éven belül még le is körözi őket; 1961-ben megkapta Imperiált, akivel szinte egybeforrt a neve.
– Imperiáltól már a tenyésztői is sokat vártak. Ennek ellenére a szokásos éves csikóválasztáson az összes idősebb tréner elkerülte, mert négy kesely lába volt, ráadásként csókaszeme. A szakmában előbbi gyengeséget, utóbbi őszintétlenséget jelent. Szerencsére így került hozzám, kétévesen már hét versenyből heten győzött, majd háromévesen megnyerte a Magyar és az Osztrák Derbit is.
– Imperiál elképesztő mutatójából – 25 futásból 20 győzelem – mégis egy második hely emelkedik ki.
– A két derbigyőzelemnek köszönhetően utazhattunk Baden-Bandenbe, az akkori idők egyik legnagyobb versenyére. A külföldi szakemberek csodálták Imperiált, mi is bíztunk a sikerében. A Fürstenberg Rennenben indítottuk először, ám gyengén futott; csupán hatodik helyen ért célba. Már a verseny előtt szólt egy kint élő lovászfiú, hogy vigyázzunk a pályával, mert a korlát melletti részt nemrég töltötték fel, és sokkal mélyebb. Sajnos Imperiál zsokéja, Gelics Miska, aki a lovat csak külföldön lovagolta, nem tudott ellenállni, így a németek beszorították a mélyebb ívre, ezért a lóból sokkal többet kivett a táv, mint versenytársaiból.
– Imperiálnak volt „hazai” és „külföldi” zsokéja?
– Kényszerűségből. Németh Ferit, aki itthon lovagolta, nem engedték külföldre, féltek, hogy lelép, ami elő is fordulhatott volna, hiszen remek zsokénak számított. Folytatva a badeni történetet, a vereség után utasított minket az akkori igazgatóság, hogy azonnal térjünk haza. Én ellenkeztem, és azt mondtam, a ló ennél sokkal többet tud. Kértem, hogy maradhassunk még egy versenyre. Azt válaszolták, rendben, de az én költségemre. Így neveztünk be a Baden-Badeni Nagydíjra, ahol Európa legjobb versenylovai indultak. Imperiálra az előző rossz futása miatt szinte nem is figyeltek. A verseny előtt figyelmeztettem Gelicset, nehogy beszorítsák a puha részre, ezúttal legyen résen. Imperiál a célegyenesbe harmadikként fordult, majd kétszáz méterrel a vége előtt átvette a vezetést. A tribünön szinte remegtünk: „Te jó isten, hazaér a ló Európa legnagyobb versenyén!” Sajnos Gelics túl korán indított, így az utolsó métereken Espresso, az angol telivér fejhosszal megelőzte. Ennek ellenére csak ámult a világ. Imperiál csodájára jártak, és azt mondták: a magyaroknak az elmúlt hatvan évben nem volt ilyen lovuk.
– Napjaink lóversenyzésével kapcsolatban kikerülhetetlen téma Overdose. Mi a véleménye eddigi pályafutásáról és a sérüléséről?
– Már másfél évesen kiszúrtam, látszott, hogy formás kis ló. Nem rossz a származása, ám arra nem lehetett belőle következtetni, hogy ennyire jó lesz. Amikor első versenyét láttam, félpályával verte mezőnyt. Már korán mutatta, hogy nem hosszú távú ló lesz, hiszen helyből elképesztően gyors volt. A sérülésével kapcsolatban nehezíti a helyzetet, hogy a versenylovakat havonta kell patkolni. Felépülhet, de elképzelhető, hogy már nem lesz a régi. Minden ló elfárad egyszer, a badeni versenyen úgy tűnt, Overdose is elfáradt, feltöltődésre van szüksége.
– Reméljük, Overdose visszatérhet a csúcsra, de mi a helyzet a magyar versenyzéssel?
– A lóverseny fénykorában minden sokkal könnyebben ment, hiszen egyetlen szerencsejáték volt az országban, ráadásul a pengő akkoriban nagyon erős volt, külföldről jártak hozzánk zsokék és idomárok, mert jól megfizették őket. Az sem segít, hogy klasszis lovakat jelenleg nem tudunk itthon tenyészteni, azokat Angliából lehet hozni. Sajnos azok, akik igazán szerették a lovat, a lóversenyt, már kihaltak. Kétségtelen, hogy az az időszak, amikor bűn volt lóversenyre járni, megtette a hatását.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.