Gyurcsány, a képmutató - Magyar Nemzet

Gyurcsány, a képmutató

Idézetek Tartuffe-től, aki félreértésből hatalomra került

2009. január 1., csütörtök 00:00

Karácsony közeledtével egészségünk és lelki békénk érdekében már minél kevesebbet kéne gyurcsányoznunk, de hát a magyar égbolt e páratlan üstökösét a betlehemi csillag sem tudja elhomályosítani. Most, amikor a hiperfüggetlen Debreczeni József után Friderikusz Sándor (Az Ember, Aki Minden Tévécsatornán Megbukott Már), a karácsonyi könyvpiac üdvöskéje is kinyilatkoztatta, hogy a hat éve ellenzékben lévő Orbán Viktorral szemben a hazugság tábornoka, az országot négy év alatt csődhatárra kormányzó Gyurcsány Ferenc a favorit, végképp elmehetne a kedvünk az elit helyét bitorló nyilvánosháztól – ám alighanem épp ezt akarják. Ne tegyünk nekik ilyen szívességet. Ezért vegyünk egy nagy levegőt, és még az ünnep előtt soroljuk az evidenciákat. Az apropót az a gyurcsányi indítvány szolgáltatja, miszerint fogjon vele a Fidesz elnöke közös válságkezelésbe, mivel ezt kívánja a nemzet érdeke. Hagyjuk most, ki hozta ilyen helyzetbe az országot; töröljük el végképp a múltat, s függesszük tekintetünket a közös jövőre! Orbán Viktor a félreértésből hatalomra került Tartuffe-öt természetesen elhajtotta oda, ahová való – de azért képmutató miniszterelnökünk nem úszhatja meg ilyen szárazon. Nem árt emlékeztetni őt és jól fizetett értelmiségi rajongótáborát arra, hogy ki itt a megosztó személyiség, ki sajnálta le magasról „a nemzet érdekét”, ki tett rendre becsületsértő, gyalázkodó megjegyzéseket a politikai ellenlábasról, ki hazudozott és rágalmazott minden gátlás nélkül, ha épp azt találta célravezetőnek.
„Úgy vélem, hogy a KISZ-nek politikai eszközökkel kell fellépnie az általa elfogadhatatlannak tartott törekvések ellen; politikai munkával kell elszigetelnie az esetlegesen megalakuló Fidesz-csoportokat” – írta Gyurcsány egy 1988. augusztusi hivatalos levelében, mintegy megágyazva a húsz évvel későbbi potenciális együttműködésnek.
„Édesapám szélsőjobboldali szimpatizáns, dzsentroid, aki 1956-ot máig forradalomként emlegeti” – nyilatkozta ugyanebben az évben lapunknak. Orbán Viktor 1956-ot máig forradalomként emlegeti – ergo Gyurcsány szemében szélsőjobboldali szimpatizáns és dzsentroid. 2001-ben, az Orbán-kormány idején azt nyilatkozta a Népszabadságnak: „Az ötvenes évek óta nem kriminalizálódott annyira a politika, mint a legutóbbi három évben. (…) A szocialistáknak voltak korrupciógyanús ügyeik ugyan, de egyértelmű volt, hogy a párt és személyesen Horn azokat szégyellnivaló tehernek tekinti.” Emlékszik még valaki a tocsikolásra? Ehhez képest kriminalizálta Gyurcsány az Orbán-kabinetet. Hamarosan meg is volt a recept, amelyet az udvari krónikás Debreczeni rögzített: „Le kell verni a jobboldalt. Az én feladatom az, hogy ennek a politikai versengésnek irányt adjak, feladatokat szabjak, és azokat számon is kérjem, s ezt meg is teszem hezitálás nélkül.” Gondoljunk csak 2006. október 23-ra: leverte, irányt szabott, számon kérte, nem hezitált.
De volt gyakorlóterepe is a főhatalom diktatórikus gyakorlásához; mégpedig a 2002-es választási kampány. Forrás: Debreczeni régi könyve az új miniszterelnökről. „Mi csináltuk meg a köteles akciót is. Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az – egy kis rossz szándékkal – ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket. (…) És összerakjuk. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés.” Azóta is ez van: az ellenzék nem akar rosszat az országnak, ám egy kis rossz szándékkal minden ellene fordítható. Még kiforgatni sem kell, csak kihasználni a lakájmédiában rejlő lehetőségeket. (Tegyük össze a kezünket, hogy Szili, ez a jeles színművésznő nem lett az államfőnk. Lendvai viszont még lehet postaelnök.)
Már kormányfőként így beszélt Gyurcsány az ellenzékről: „…a válasz az, hogy a kóbor kutyákat befogjuk és telepre visszük, a városokat és az országot megvédjük.” A kormánypárti sajtó nem fedezett fel e képalkotásban párhuzamokat a politikai internálással, a lágerlogikával. Amikor a Fidesz – igen helyesen – a polgári politizálásban a korábbinál nagyobb súlyt helyezett a társadalmi szolidaritásra, a szélsőjobboldali gazdaságpolitika uszályába került Gyurcsány így reagált: „Megérkezett a nacionalista baloldali ortodoxia Orbán Viktor támogatásával.” Később ezt az arcátlanságot az Országgyűlésben is kibontotta: „Tizenöt évvel később Orbán újra akarja éleszteni a Kádár-rendszert.” Ez már az első Gyurcsány-kormány időszaka volt, amikor – mint az őszödi beszédből később megtudtuk – „nem csináltak semmit”. A Fidesz szerette volna, ha csinálnak. Erre pedig az volt a gyurcsányi felelet: „Jönni fog a magyar jobboldal leegyszerűsítő és – bár szándékában lehet, hogy nem ezt tartalmazó, de végeredményben mégiscsak – Magyarország kárára váló politikája.” Putyin elnöknek 2006-ban már így jelentett: „Küzdünk a jobboldallal; azzal a jobboldallal, amely itthon a nyilasokat, a szélsőjobboldal 1945 előtti szégyenteljes uralmát dicsőíti.”
Aztán jött 2006 véres ősze, amikor a magyar rendőrség – meggyőződésem, hogy a szorult helyzetbe került, hazugságon és választási csaláson ért Gyurcsány személyes utasítására és felügyeletével – előbb feláldozta a tévészékházat védő bajtársait, majd véresre verte a Fidesz-nagygyűlés résztvevőit, hogy a kenyéradó gazda öszszemoshassa őket a radikálisokkal. Az elégedett gazda a rendőrterror másnapján a blogjában el volt ragadtatva ettől a hatékony és hasznos válságkezeléstől. „Egyszerűen lenyűgözött az a szakszerűség, amellyel a rendőrség tette a dolgát és védett engem, tisztességes adófizető állampolgárt. Az motoszkált a fejemben, hogy nem kéne valahogy ezt megköszönni? Természetesen akár fizetésemelésre is gondolok, de talán az lenne még jobb, hogy a munkakörülményeiken javíthatnánk. (…) Amit ők most megtettek értünk, és kimondom: a Hazáért, az példamutató. Jó lenne, ha két hét múlva is emlékeznénk erre, és az illetékesek megtennék ezzel kapcsolatban a dolgukat.” Ezeket a mondatokat ez az egyenes, minden szavát büszkebátran vállaló miniszterelnök később eltávolíttatta a honlapról. Az illetékesek amúgy teszik a dolgukat, csak lassan és elégtelenül: a független magyar bíróság csak igen kevés viperás, azonosító nélküli hazamentőt juttatott eddig a hűvösre; az őket felbujtó Gyurcsány pedig nem is került a látókörükbe. Sebaj, ami késik, nem múlik: polgárháborús bűnök nem évülnek el. Költségtakarékossági okokból talán tarthatnánk majd a Gyurcsány-pert a Szilvásy-perrel együtt, amelyet a halálos tűzijáték ügyében kell majd lefolytatni.
Gyurcsány nemcsak hazudik, de csapnivalóan is kormányoz – rajongótáborának tehát csak egyvalamit tud felmutatni. A közös ellenséget, amitől rettegni lehet, s amely a kontraszelektált kormánytábort mindannyiszor akcióegységbe kovácsolja. 2007 márciusában például brit lapoknak hazudozott arról, hogy a magyar ellenzék antiszemita. Navracsics Tibor, a Fidesz-frakció vezetője ennek kapcsán arra emlékeztetett a Parlamentben, hogy a kormányfő budapesti villája egykor zsidók tulajdonában volt, akiktől előbb a nyilasok, majd a kommunisták vették el azt. „Maguk mentik a menthetetlent, magyarázzák a magyarázhatatlant” – válaszolt a zsidó villát bitorló Gyurcsány, majd könnyedén átlépve a konkrét tényen, azzal vádolta a Fideszt, hogy „elmossa a tisztességes jobbközép konzervatív pártok és a szélsőséges radikálisok, nacionalisták és soviniszták közötti különbséget”. Gyurcsány egyébként a szóban forgó Times-interjúban azt az Orbán Viktort, akit nemrég közös nemzetmentő válságkezelésre invitált, vidéki Elvis-imitátorhoz hasonlította. Jegyezzük meg: Gyurcsány egy korábbi, világröhejt kiváltó videójában épp egy angol színész, Hugh Grant „miniszterelnöki” táncát imitálta.
Már nyakig jártunk a válságban, amikor idén szeptemberben Gyurcsány még mindig a régi nótát fújta a Parlamentben: „Liberálisoknak és szocialistáknak együtt kell működniük Magyarországon. Ha ők nem működnek együtt, akkor egy olyan Magyarország képviselői lépnek a színre, amely Magyarországtól nem nekünk kell borzongani, hanem a gyerekeinknek kell borzongani. Az egy másik világ; én olyan világot nem szeretnék.” Mi meg ezt nem szeretjük. Kvittek vagyunk.
De a legbájosabb, kicsit sem megosztó és ellenséges idézet mégis az, amivel 2007 júniusában az álságos Gyurcsány annak a könyvnek a megjelenésére reagált, amelyben Orbán Viktor a politikai beszédeit gyűjtötte össze. Olyannyira fontosnak tartotta ez ügyben kifejteni felháborodott véleményét, hogy még a Magyar Távirati Iroda szolgáltatását is igénybe vette e célra. „Szem- és gyomorforgatónak tartom azt, hogy egy aktív politikus pénzért árulja politikai beszédeit, és ebből több millió forintos családi jövedelemre tesz szert. Nem ismerek még egy példát, hogy aktív politikus a saját közvetlen politikai tevékenységéből így kívánna hasznot húzni. Ennek az a vége, hogy holnapután a parlamentben elmondott beszédéért is pénzt fog valaki kérni.” Most meg itt állunk ostobán: viszonylag friss hír, hogy Gyurcsány Ferenc könyvbe gyűjtötte blogbejegyzéseit, és hosszan dedikálta is egy könyváruházban a fanclubnak. Szem- és gyomorforgató módon pénzért árulja, többmilliós családi jövedelemre téve szert belőle, pedig állítólag még aktív politikus. De Tartuffe-nek mindenképp hiperaktív…

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.