Kapuk nélkül

A román államtól visszakapott egykori székely főnemesi birtok közösségi értékké válik

Lukács Csaba

Lukács Csaba

2007. augusztus 25., szombat 01:00

Szimbolikus helyet, a székelyföldi Madarasi-Hargita csúcsát is érintő területet kapott vissza a román államtól az Ugron család. Bár 1946-ban több száz hektár területet koboztak el tőlük, a restitúció során eddig csak harminchektárnyit sikerült visszaszerezniük. Nem maguknak kérik: a birtokkal az örökösök által létrehozott Ugron-alapítvány gazdálkodik, a leendő jövedelmet helyi fiatalok oktatására és nevelésére, valamint egyházi ügyekre szánják.
Budai utca viseli az egyik családtag nevét – idősebb Ugron Gábort a magyar parlament legjelentősebb szónokaként tartották nyilván a XIX. században. Fia egy ideig belügyminiszter volt az Esterházy-kormányban, majd a Székely Nemzeti Tanács megalapítója lett – az Ugronokról mégis nagyon keveset tudunk.
Az ősrégi székely főnemesi (primor) család az Udvarhely megyei Ábránfalvát ezer év óta birtokolta, a legendák szerint eredetük a pogány időkig, Zandirhám rabonbánig (a titulus a székelyek legfőbb politikai és vallási vezetőjét jelenti) nyúlik viszsza. Ami biztos: a XV. században élt Ugron László idejében Erdély egyik legelőkelőbb családja három ágra szakadt; s az évszázadok során számtalan fontos személyiségét adták a magyar történelemnek. Ugron Gábor, a XI. kerületben utcanevet kiérdemlő politikus Garibaldi légiójában is harcolt, majd a párizsi kommün idején – diplomáciai védettségét kihasználva – az első magyar haditudósítóként látta el hírekkel a honi lapokat. Országgyűlési képviselővé 1872-ben választották, szenvedélyes hangú, formailag tökéletes beszédeivel balközép (Tisza-párti) programja mellett érvelt. Az orosz–török háború alatt ellenzéki társaival együtt megpróbáltak felfegyverezni néhány ezer székelyt, hogy azok elvágják a cári csapatok utánpótlási vonalait, és ezáltal megroppanjon a törökök elleni offenzíva. A mokány lovak azonban meghiúsították az elképzelést: a brassói piac előtt egy kanyarban megbillent a szekér, lecsúszott a rakomány, előbukkantak a fegyverek.
Ugron Gábort engedik megszökni, a székely puccs megbukik, s a családi vagyon tekintélyes része rámegy a megbocsátás megvásárlására. Visszakerül a politikába, az obstrukció vezéralakja lesz, még Tisza Istvánnal is párbajozik (gyakori konfliktusai és zűrös magánügyei sok adósággal terhelik hatezer holdas birtokát). Takarékpénztárat alapít a székelyeknek, hogy azok ne a román Albina bankhálózatot gazdagítsák hiteleikkel, de a vállalkozás hamar csődbe megy. Az Országgyűlésben Gábor úrnak, rabonbánnak nevezték, 1896-ban a millenniumi menetben száz harisnyás székely kísérte. Amikor Ferenc József bárói címet ajánlott neki, így utasította el: „Nekem ne adjon egy Habsburg rangot, volt az én famíliámnak rangja-neve már ezen a vidéken, amikor az ő fenséges családjának még a hírét sem hozta erre a szél.” Ignotus ezt írta róla 1911-ben bekövetkezett halála után: „Ugron Gábort sem tehetségének túltengése, sem egyéniségének egyenetlen volta, sem nyugtalansága vagy hitetlensége nem gátolta volna a legmagasabbra való jutásban, ha nem székelynek születik s nem dzsentrinek, hanem magyarnak és mágnásnak. […] Egy minden porcikájában uraságra született férfi, aki nem született elég nagy úrnak. Minálunk még ilyesmik a tragédiák.”
Fia, ifjabb Ugron Gábor is politikai pályára lépett, az Esterházy-kormányban betöltött minisztersége után, 1918-ban Erdély kormánybiztosa lett. Negyvenegyben mondott le országgyűlési mandátumáról, ezzel is tiltakozva a második numerus clausus törvény ellen. Az unoka, Ugron István ejtőernyős katonatiszt, egy bárói család sarját, Bánffy Máriát vette nőül, aki öt gyermekkel ajándékozta meg.
Először a trianoni döntés vágta ketté a fővároshoz és a Székelyföldhöz egyszerre kötődő családot, de a két háború is sokakat útnak indított. Az 1946-os államosítást követően már a trianoni Magyarországon élt a család zöme – 1949 után sokuknak innen is menekülniük kellett, így a család tagjai ma már több országban élnek Svájctól az Egyesült Államokig. Erdélybe a hetvenes években kezdtek újra járni, a romániai rendszerváltás után újraszervezték a rokoni találkozók évszázados hagyományát.
A több hullámban zajló romániai restitúcióban a nagy áttörést számukra a 2005-ös rendelkezés hozta, amely kimondta, hogy vissza kell állítani az 1945-ös állapotokat. Szerencséjükre bizonyítani tudták, hogy az 1926-ban Kolozsváron született Bánffy Mária soha nem vesztette el román állampolgárságát (a visszaszolgáltatást ugyanis csak román személyi igazolvánnyal rendelkezők kérhették), így az asszony jogosan igényelhette vissza az elhunyt férje után járó birtokot. Az külön történet, hogyan sikerült Kolozsváron bizonyító papírt szerezniük: amikor Bánffyként bement a polgármesteri hivatalba, mindenki attól tartott, hogy a város főterének jelentősebb részét kívánja visszaigényelni. Négy évbe tellett, amíg kiadták az okiratot.
Ennek köszönhetően kaptak vissza egy részt a Madarasi-Hargitából, egész pontosan az államosítás előtti csaknem hetven hektár hetedét. A család azonban azt tapasztalta, hogy még a székelyföldi polgármesterekkel is meg kellett küzdeniük a jussukért: sokszor kimerült a segítőkészség a szívélyes fogadtatásban, ám a területeket már nem akarták olyan jó szívvel visszaadni. Néha kinevették, naiv külföldinek gondolták őket – a helyiek nehezen értik meg, hogy nem saját boldogulásuk miatt ragaszkodnak a javaikhoz. Az elmúlt években a teljes birtok tíz százalékát sem sikerült még visszaszerezniük, így például Erdély egyedüli copfstílusban épült kúriája, a székelyudvarhelyi Ugron-ház sem került vissza, mert időközben törvénytelenül, több tulajdonos közbeiktatásával eladták.
Az Ugron-alapítványt 2005-ben hozták létre azért, mert az öt gyerek, huszonegy unoka, valamint tizenhét dédunoka mellett nem volt értelme a birtok szétdarabolásának. Ez egyezett Ugron István hetvenes évekbeli végakaratával is, aki azt kérte: ha úgy fordul a világ, hogy valaha hozzájuthatnak az egykori birtokokhoz, akkor adják őket a katolikus egyháznak. Ezért döntöttek a vagyonkezelő alapítvány létrehozásáról – ennek feladata, hogy a visszakapott birtokokat gondozza, az épületeket felújítsa, és a majdani jövedelemből támogassa a hitéleti tevékenységet, valamint a környékbeli gyerekek oktatását, közösségi életre nevelését.
– Az alapítványi forma azért is a legszerencsésebb – meséli Ugron Gáspár, István unokája, az alapítvány egyik megszervezője –, mert bármilyen politikai átrendeződés van a régióban, talán az utolsók között fognak bennünket megszüntetni.
A fiatal jogász elődeihez híven intenzív közéleti tevékenységet is vállal: miközben főállásban vállalati jogász és egyetemi tanársegéd, egyszersmind a Rákóczi Szövetség főtitkára, a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnökségi tagja, a Nemzeti Civil Alapprogram nemzetközi civil kapcsolatok és európai integrációs kollégiumának elnöke.
– Nem fogunk mozgásérzékelő kaput felállítani a Hargitán, és belépődíjat szedni az 1808 méteres csúcsra indulóktól – mondja Ugron Gáspár. – Azt próbáltuk megmagyarázni a helyieknek, hogy nem akarunk visszamenni, és vadászgatni a visszakapott birtokunkon, hanem hosszú távon gondozni szeretnénk, a befolyó jövedelmet pedig a közösség érdekében visszaforgatni – meséli a fiatalember, aki tízévesen jutott el először Erdélybe.
Eddig Szejkefürdő fölött, a családi kápolna szomszédságában kaptak vissza egy tizenhét hektáros erdőt, a Madarasi-Hargita csúcsának telekkönyvezése pedig most folyik. Onnan még sok terület jár nekik, de a restitúciót bonyolítja, hogy időközben panziók, menedékházak épültek a területre, s ezek tulajdonosai több évtizedes szerződéssel vették koncesszióba a telket a zetelaki önkormányzattól. Marosvásárhelyen a belvárosban is visszakaptak egy szecessziós házat huszonöt bérlakással, de ezt azonnal továbbajándékozták a katolikus egyháznak. Az Ugron-alapítvány aktív volt a székelyföldi árvíz idején is, amikor a családtagok adományaiból és barátok, rokonok, valamint anyaországi önkormányzatok támogatásával több programmal segítették a károsultakat. Élelmiszert és tisztítószereket vittek gyorssegélyként, majd favécéket szállítottak az ár utáni fertőzések elkerülésére, később pedig közösségi házak felújításával és pszichológusok biztosításával próbáltak „lelki iszaptalanítani”, vagyis enyhíteni a reményvesztettség érzésén.
Ugron Gáspár elmondása szerint a család ma is évente több alkalommal találkozik: a Székelyudvarhely határában lévő dombon magasodó családi kápolnában keresztelik meg az újszülötteket, pünkösd hétfőjén pedig ugyanitt van közös szentmise a környékbeliekkel. A temetések is itt történnek. Február utolsó hétvégéjén Solymáron, Bánffy Mária, a nagymama házában találkoznak – a bővített család jelenleg nyolcvanhat főt számlál.
A székely anyavárosban Ugron Gáspár otthon érzi magát – bár saját házuk ott nincs, barátoknál vagy ismerősöknél mindig akad egy szoba, amelyben akár éjjel kettőkor érkezve is meg lehet pihenni.

A szerkesztő ajánlja

Lázár Fruzsina

A magyar költőnő, akinek el kellett fojtania nőiességét, hogy sikeres lehessen

Nemes Nagy Ágnesnek még mostoha sors jutott. Vajon a mai írónők átveszik a hatalmat az irodalomban?

Pintér Bence

Olyan vérfagyasztó a valóság, mint a legkegyetlenebb mese

Az elmúlt évtizedekben számos, a 13 gyermekét ágyhoz láncoló, megkínzó Turpin családéhoz hasonló eset került napvilágra.

R. Kiss Kornélia

Apátia lett úrrá a baloldali bicskei ellenzéken

A szír származású jelölt a migránskampány miatt visszalépett, a másik szocialista is idő előtt visszavonulna. Csak a Jobbik száll szembe a Fidesszel.

Katona Mariann, Hutter Marianna

Szél tanácsadója: Kósa azt mondta, magyar vagyok, nem afgán

Megszólalt a tanácsadó, akit Szél Bernadett javasolt a nemzetbiztonsági bizottságba.