Keszthelyi-hegység: tovább a kéktúrán

2009. november 5., csütörtök 00:00

Az ősz utolsó meleg hétvégéjén Sümegről indulva – Keszthelyen át – Tapolcáig folyattuk az országos kéktúrát, a 70,8 kilométeres szakasz jóval eseménydúsabbnak és jóval dimbes-dombosabbnak ígérkezett az eddigieknél. Nehéz is lenne eldönteni, hogy melyik volt a legemlékezetesebb hely, de az biztos, hogy Tátika vára minden túrázónak az élmezőnyben szerepelne.
Nem gondoltuk volna, hogy már péntek este, a tapolcai vasútállomáson találkozunk a természet erejével (onnan utaztunk Sümegre, hogy aztán vasárnap az ott hagyott kocsinkhoz érjünk viszsza). „A vonat vadelütés miatt előreláthatólag 25 percet késik” – hallatszott a hangosbemondóból, s mint megtudtuk, egy vaddisznó olyan súlyosan megsebesítette a mozdonyt, hogy letörött róla egy alkatrész. Így aztán majdnem egyórás késéssel értünk Sümegre, ahol a városon átsétálva egy vendéglőből hatalmas üvöltés hallatszott: Németh Krisztián gólt lőtt, mi az ajtóból néztük végig az U20-as világbajnokság negyeddöntőjének hátralévő, még két találatot hozó nyolc percét – a lényegről nem maradtunk le.
A Sümegtől hat kilométerre lévő sarvalyi erdészház mellett terveztünk letáborozni, ám ott egy szabadon lévő kutya támadása, majd társasága jelentett izgalmat. Túlságosan megszelídítettük, s csak hoszszas vesződés után sikerült éjszakára sátrunkon kívül tartani az ebet.
Az esti kalandok jócskán lerövidítették az alvásidőnket, a korai kelést követően Tátika várába tervezett reggelinkhez még le kellett küzdeni hét kilométert és több erős emelkedőt. Megérte, mert a törökök által 1589-ben felgyújtott várrom rendkívül hangulatos – menynyei érzési ott reggelizni –, s egy kis falmászást követően körpanoráma nyílik: látszik a Balaton a tanúhegyekkel, Sümeg és Rezi vára, valamint következő megállóhelyünk, a sztúpa is. Ez Európa legnagyobb buddhista szentélye, a békét hirdeti 1992 óta. A 14. dalai láma által felavatott kúpszerű építmény fehér tornya még másnap is „világított” a messzeségből. Nem sokkal később, Zalaszántón már a keresztény vallás szépségébe ütköztünk a XIII. századi Szent Kozma és Damján templom képében. A falu a kedves emberekről is emlékezetes marad, valamint arról is, hogy onnan kiérve találkoztunk az Írott-kőnél indult utunk során először kéktúrázókkal. A következő falu Rezi, a két település közötti Meleg-hegyen áll a Rezi-vár. Érdekes, vagy inkább érthetetlen, hogy a kéktúra nem érinti, így mi is kihagytuk – talán majd legközelebb –, a faluban a 26. megtett kilométer örömére fröccsel hűsítettük magunkat.
Hévíz előtt lovasok jöttek szembe, próbáltunk nem összefüggést keresni abban, hogy miután mellettünk elhaladtak, egyikük leesett lováról. A fürdőváros Egregy nevű településrészén álló Árpád-kori Szent Magdolna-templomot belülről is meg tudjuk csodálni, ám a hemzsegő, zömében német ajkú turisták nem emiatt járnak erre. Az egregyi borvidék hihetetlen módon szippantja magába a vendégeket, az utcán végeláthatatlanul sorakoznak egymás mellett a borozók, s a környéken több német, mint magyar feliratot látni. Mi igyekeztünk minél hamarabb kikeveredni a „civilizációból”, a Hévízi-tavat magunk mellett hagyva Keszthely felé vettük az irányt. Mire a Festetics-kastélyhoz értünk, besötétedett, s esőfelhők fenyegettek bennünket. Komolyabb problémát jelentett a városból kiérve a jelzés megtalálása, ám miután rátaláltunk a helyes útra, a mielőbbi vacsora és alvás reményében megnöveltük a tempót, s Felsőgyenesen átsietve az első lehetséges helyen, 42 kilométer megtétele után tábort vertünk. Vacsoránkat a napközben szedett szelídgesztenye megsütésével egészítettük ki.
Az eső csak hajnalban eredt el, de akkor nagyon, egész délelőtt áztunk. Egy hét kilométeres etappal nyitottunk, amely egészen addig elég monotonnak tűnt, míg egy szarvas át nem szökkent előttünk az úton. A következő faluban, Válluson egy reggeli erejéig belaktuk a buszmegállót. Az eső elől menedéket nyújtó bódéban falfirka hirdeti az Alternatív Csávók Egyesületét, nem tudom, öröm-e vagy bánat, hogy nem találkoztunk velük… Mire felkerekedtünk, kiderült az ég, így Lesenceistvánd fölött a szőlőhegyen nemcsak a még le nem szüretelt szőlő megízlelése, hanem a gyönyörű kilátás is élményszámba ment. Innentől már csak az jelentett nehézséget, hogy az utolsó kilenc kilométert aszfalton kellett megtenni, ám egy lesenceistvándi járgány látványa sokat oldott a dolgon: a falu egyik kertjében egy traktoralvázra erősített Trabant állt – természetesen rendszám nélkül.
Bár nem esett jól az aszfalt, viszonylag hamar, a Batsányi-síremlék érintésével értünk be Tapolcára, amely 70 kilométeres, eseménydús túránk végét jelentette. Legközelebb innen folytatjuk, jön a Balaton-felvidék tanúhegyeivel, kilátóival, váraival és ki tudja, még mivel.
(Folytatjuk)

A szerkesztő ajánlja

Lázár Fruzsina

A magyar költőnő, akinek el kellett fojtania nőiességét, hogy sikeres lehessen

Nemes Nagy Ágnesnek még mostoha sors jutott. Vajon a mai írónők átveszik a hatalmat az irodalomban?

Pintér Bence

Olyan vérfagyasztó a valóság, mint a legkegyetlenebb mese

Az elmúlt évtizedekben számos, a 13 gyermekét ágyhoz láncoló, megkínzó Turpin családéhoz hasonló eset került napvilágra.

R. Kiss Kornélia

Apátia lett úrrá a baloldali bicskei ellenzéken

A szír származású jelölt a migránskampány miatt visszalépett, a másik szocialista is idő előtt visszavonulna. Csak a Jobbik száll szembe a Fidesszel.

Katona Mariann, Hutter Marianna

Szél tanácsadója: Kósa azt mondta, magyar vagyok, nem afgán

Megszólalt a tanácsadó, akit Szél Bernadett javasolt a nemzetbiztonsági bizottságba.