Kitörni a rezervátumból

Fábry Szabolcs

2011. április 8., péntek 00:00

Badacsonytördemicen összecsapnak a hullámok, de ezúttal nem a lábdi partszakaszon, hanem a falu nyugalma felett. Egymásnak feszül önkormányzat, befektető, nyaralótulajdonos, települési képviselő. Közben elhangzik a kulcsmondat: valaha Badacsonyban hatalmas szüretek voltak, de az utóbbi 20-30 év alatt a szőlők harmadukra-felükre, a gyümölcsösök, a legelők tizedükre csökkentek. Az új befektető tervei ellen fellép néhány közismert nyaralótulajdonos, aki védi, félti nyugalmának darabkáit, illetve a polgármester, aki befektetőket kíván hozni a faluba. Azok feszülnek egymásnak, akiknek pont nem kellene. És ez nem egyedi, nem pusztán tördemici jelenség. Mindenki félt valamit, mindenki elkerülni akar valamit. Nyugalmat, békét, tájat, kultúrát, jövőt, elszegényedést. És közben elbeszélünk egymás mellett. És elérkeztünk a nagy kérdéshez: nálunk miért nem megy úgy minden, mint Ausztriában? Látjuk: ott (biztos nem tökéletesen, de mégis) együtt él a turizmus és a hagyomány. Ha úgy tetszik: a befektetők és a gazdák, fejlesztések és a hagyományos tanyasi, falusi parasztvilág. Megtalálhatók a modern sípályák, felvonók, ízléses szállodák, amelyekben ugyanakkor megtalálhatók a helyiek termékei, készítményei, ízei. A legelőkön pedig ott vannak a jószágok, a kevéske szántót szorgos családok művelik. Hogy csinálják? Hogy tudják összehangolni, harmonikusan egymás mellé illeszteni a kettőt úgy, hogy közben nem érzi magát az őslakos bennszülött indiánnak, turisztikai rezervátumérdekességnek? (A metaforát egy, a tördemici riportban megszólalótól vettem át.) Avagy: nálunk miért nem lehet összehangolni a kettőt? Miért kell a kettőnek egymással szembe kerülnie: az idegenforgalomnak, a turisztikai fejlesztésnek és a falvak népességmegtartásának, hagyományos gazdálkodásnak, a helyiek, a táj, a tájkultúra érdekeinek? Biztos megoldható lenne az összefogás, ha van józan önmérséklet, tisztes és méltó nyereségre törekvés, illetve van jószágtartás, gazdálkodás, szőlőművelés, borászat támogatása (nem pusztán és nem elsősorban pénzzel, hanem szabályzókkal, ösztönzőkkel). Ha nem kell a tájmentőnek és az elszegényedés ellen küzdőnek egymással szembe kerülnie.
Első lépésként végre Magyarországon el kellene érnünk, hogy megérje gazdálkodni: borászkodni, földet művelni, jószágot tartani. Megérje legalább olyan szinten, hogy ne kelljen sok falusi férfinak minimálbér közeli fizetésért valamelyik városban dolgoznia, hanem otthon elő tudná teremteni a családfenntartáshoz szükségeseket. Vagy ha dolgozik is valahol, legyen egy magyar falusi családnak tisztes falusi gazdálkodásból legalább annyi jövedelme, hogy az biztos hátteret jelentsen. Ez jót tenne a magyar férfiaknak, hiszen erősítené önbecsülésüket (lásd alkoholizmus, korai betegségek), önértékelésüket. Jót tenne a generációknak, hiszen az idősebbek újra hasznosnak érezhetnék magukat, amikor segítik fiaikat vagy helyettesítik őket, ha azok elviszik családjaikat kirándulni, pihenni, színházba stb. Jót tenne áttételesen a piacok kínálatának, a munkanélküliségnek, a városi lakosoknak, az egészségügyünknek, hagyományaink fennmaradásának, kultúránk ápolásának. Jót tenne gyermekeinknek, mert látják, hogy vannak dolgok (például a föld, a jószág), amihez rendszeresség, rend, fegyelmezettség, felelősségvállalás kell. Jót tenne a legszegényebbeknek, akik részben bekapcsolódhatnának a gazdálkodásba, napszámot vállalhatnának, szociális segély helyett alkalmi munkát vagy (már hála egy kormánydöntésnek, adómentesen) ház (táji) körüli munkát vállalhatnának. És végül jót tenne begazosodó, elgyomosodó, cserjésedő, kullancsfertőzött egykor volt legelőinknek, kaszálóinknak, azaz a természetnek.
A turizmusfejlesztés józan mederben tartása hatósági, a vidéki életfeltételek megteremtése szakpolitikai feladat. Azaz mindkettő állami megoldásra vár. Ha úgy tetszik, igazi forradalmi lehetőség és kötelesség, amely, ha sikerülne, végre megvívhatnánk egy olyan szabadságharcot is, amelynek győztese a falvak józan turizmusa, a jószágtartók gazdálkodása (visszatérése!) – azaz, a vidék magyarjai lehetnének. Kitörve a rezervátumból…

A szerző Nagyvázsony polgármestere,
vendégház-tulajdonos, jószágtartó

A szerkesztő ajánlja

Lázár Fruzsina

A magyar költőnő, akinek el kellett fojtania nőiességét, hogy sikeres lehessen

Nemes Nagy Ágnesnek még mostoha sors jutott. Vajon a mai írónők átveszik a hatalmat az irodalomban?

Pintér Bence

Olyan vérfagyasztó a valóság, mint a legkegyetlenebb mese

Az elmúlt évtizedekben számos, a 13 gyermekét ágyhoz láncoló, megkínzó Turpin családéhoz hasonló eset került napvilágra.

R. Kiss Kornélia

Apátia lett úrrá a baloldali bicskei ellenzéken

A szír származású jelölt a migránskampány miatt visszalépett, a másik szocialista is idő előtt visszavonulna. Csak a Jobbik száll szembe a Fidesszel.

Katona Mariann, Hutter Marianna

Szél tanácsadója: Kósa azt mondta, magyar vagyok, nem afgán

Megszólalt a tanácsadó, akit Szél Bernadett javasolt a nemzetbiztonsági bizottságba.