Kivéreztetik a lóversenyt?

Elzárták az állami pénzcsapot, nincs forrás a fizetésekre sem

Dékány Lóránt

2008. július 29., kedd 00:00

Lehetetlen helyzetbe került a hazai lóverseny, miután a sikertelen privatizációs pályázat után elzárták az állami pénzcsapokat – értesült lapunk. A vagyonkezelő szerint az éves működéshez szükséges pénzt már megkapták a lovicégek, a vezetők pedig nem jelezték a forráshiányt. Mindenesetre a lóverseny közelében dolgozók fizetése már erre a hónapra is kétséges.
Csőd közeli állapotba jutott a lóversenyzés – tudta meg a Magyar Nemzet. Az ellehetetlenített helyzet azt követően alakult ki, hogy a cég a márciusban eredménytelenül zárult privatizációs pályázat óta nem kapott pénzt az államtól. Információink szerint mostanáig a tartalékból fedezték a fizetéseket.
– Nincs olyan helyzet, hogy  a lovinak bármilyen forrást kell juttatnia a vagyonkezelőnek – mondta el megkeresésünkre Száraz Gábor, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. szóvivője. Értesüléseinkre, miszerint a lóversenytársaságnál már erre a hónapra járó fizetések is kétségessé váltak, azt felelte: amennyiben ilyen eset áll elő, a szakterület vezetői jelzik a forráshiányt a vagyonkezelőnek, ám ez eddig nem történt meg. Száraz Gábor kiemelte, a vagyonkezelő már tavaly év végén 350 millió forintos kölcsönt juttatott a cégnek, melynek fedeznie kell az egész éves működést.
Kérdés ugyanakkor, hogy ez az összeg mire lehet elég, tavaly ugyanis a sportág vesztesége 429 millió forinttal növekedett a 2006-os eredményekhez képest. Főként egyébként ez az értékesítés sürgető oka, hiszen a Nemzeti Lóverseny (NL) Kft. által termelt 1,2 milliárd forintos és a Magyar Lóversenyfogadás Szervező (MLSZ) Kft. által felhalmozott 32,6 millió forintos hátralékot nem látják szívesen a központi költségvetés tervezésekor.
Új pályázat kiírása viszont
– legfrissebb információink szerint – a nyár vége előtt nem várható. Eddig azzal indokolták a késlekedést, hogy az NL és az MLSZ Kft. 2008-as üzleti tervét nem fogadták el, mivel a benyújtott tervezetek nem feleltek meg a vagyonkezelő elvárásainak. Egy másik ok, ami miatt továbbra is várni kell a kiírásra, az, hogy a vagyonkezelőnél sem tudtak arról dönteni, milyen formában ugorjanak neki a privatizációs próbálkozás második fordulójának. Az eredeti pályázatra mindössze egyetlen vevő jelentkezett, ám ajánlatát kevésnek találta a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács – pedig Winkler Márton vállalkozó azonnal törlesztette volna a társaságoknál fennálló több milliárd forintos hitelt, s egy kilencmilliárd forintos fejlesztési programra is garanciát vállalt volna.
Elképzelhető, hogy a Kincsem parkot ingatlanként értékesítik, mely minden bizonnyal több érdeklődőt vonzana, ráadásul egyes számítások szerint nagyobb bevételt is, ám ezzel a tulajdonképpen megszűnne a lóversenysport Magyarországon. A megoldás ellen azóta jó pár tiltakozó akciót is szerveztek, ám jelzésértékű, hogy a második privatizációs kiírás előkészítése kizárólag az MNV Zrt. falain belül történik.

A szerkesztő ajánlja

Lázár Fruzsina

A magyar költőnő, akinek el kellett fojtania nőiességét, hogy sikeres lehessen

Nemes Nagy Ágnesnek még mostoha sors jutott. Vajon a mai írónők átveszik a hatalmat az irodalomban?

Pintér Bence

Olyan vérfagyasztó a valóság, mint a legkegyetlenebb mese

Az elmúlt évtizedekben számos, a 13 gyermekét ágyhoz láncoló, megkínzó Turpin családéhoz hasonló eset került napvilágra.

R. Kiss Kornélia

Apátia lett úrrá a baloldali bicskei ellenzéken

A szír származású jelölt a migránskampány miatt visszalépett, a másik szocialista is idő előtt visszavonulna. Csak a Jobbik száll szembe a Fidesszel.

Katona Mariann, Hutter Marianna

Szél tanácsadója: Kósa azt mondta, magyar vagyok, nem afgán

Megszólalt a tanácsadó, akit Szél Bernadett javasolt a nemzetbiztonsági bizottságba.