Lóvá tett lovisok

A magyar lóversenyzés bénult állapotban van, jövője kérdéses

Ugró Miklós

Ugró Miklós

2008. május 10., szombat 00:00

A Pénzügyminisztérium eredménytelennek nyilvánította a két lóversenycég privatizációjára, valamint a lóversenyfogadásra és a bukmékeri fogadásra kiírt konceszsziós pályázatot. A pályázatra egy ajánlat érkezett, amely megfelelt a két cég – Nemzeti Lóverseny Kft. és Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. – névértékének, de messze alulmaradt a valós vagyonértéktől. (A Nemzeti Lóverseny Kft. név szerinti értéke 1,45 milliárd forint, a tulajdonában levő Kincsem Park minimum 18 milliárd forintot, az alagi tréningtelep a besorolástól függően 1–10 milliárdot ér.) A kiírás feltételei között szerepelt, hogy a két cég privatizációs és a koncessziós pályázatnak csak egy nyertese lehet. A győztes megkapja a két ingatlan mellett több mint 100 lerobbant szolgálati lakás gondját, a lóversenyzés ötmilliárdos adósságát, a versenyek megrendezésének jogát és kötelességét, a lóverseny és a bukmékeri fogadások húsz évre szóló koncesszióját.
A tendert látva az a gyanú ébred sokakban, hogy az eladó nem is akar igazán eladni, ahogy a vevő kifogástalan jó szándékáért sem tennénk tűzbe a kezünket.
A tulajdonosoknak nem szegte kedvét a sikertelenség, új pályázat kiírására készül, bár, ha a feltételeken nem változtat, aligha remélhet más eredményt. Mi viszont nem tudjuk, hogy a tapasztalt, illetve várható balsikeren bánkódjunk-e, avagy örvendezzünk, mert az elmúlt másfél évtizedben, amit az állam sikeres akciónak ítélt, az többnyire elmélyítette a lóversenyzés folyamatos válságát. Eddig bérbe adhatták, eladhatták bármely tulajdonát, üzletrészét, szinte a bevételekkel is a lóversenyzés veszteségét és adósságát növelték. A privatizációs bevételek nyomtalanul tűntek el, vagy olyan beruházásokra mentek el, amilyenekre túlzott nagylelkűség volt annyi pénzt kiadni. A privatizáció első hulláma a frekventált helyeken lévő városi fogadóirodákat sodorta el, a versenyüzem sokat nem profitált belőle. Az igazán nagy dobás a lovak és a versenyben használt felszerelések privatizációja volt. Addig a versenylónak nem volt ára hazánkban. Amikor 1983-ban egy svájci futtató több mint egymillió forintért megvette a Magányos nevű csikót, mindenki csodálkozott, hogy egy ló többe kerülhet, mint huszonöt Trabant. Ennek ellenére a „lópiacon” sokáig semmi nem mozdult. Ami nem csoda, hiszen nem is volt lópiac. Magántulajdonosok nem tartottak versenylovat, az állami méneseket, tsz-eket nem érdekelték a valós költségek.
Hasonlóképpen nem lehetett tudni, hogy a lótartás (istállóztatás, takarmány, állatorvos, patkolás stb.) mennyi pénzt emészt fel. A futtatók igazán kockázatos vállalkozásba fektették pénzüket. Ugyanis azokhoz az eszközökhöz és felszerelésekhez (pályák, ingatlanok, versenyszervezés joga stb.), amelyekkel az újonnan szerzett vagyonukat működtették volna, nem juthattak hozzá. Megmaradtak az állam (ÁPV Rt., ÁVÜ, miegyéb) kezében, kiszolgáltatottságba szorítva a futtatókat és a szakmát. Nem véletlen, hogy azóta sem alakulhatott ki a lóversenyzés működésének gazdaságos metodikája. A tulajdonos afféle „káderelfekvőnek” tekintette a céget, kényelmes stallumot biztosítva néhány érdemes „szakembernek”, a szükségesnél lényegesebb több munkaerőt foglalkoztatva, s fizetési listán tartva. Hiú reménynek bizonyult az a biztató ígéret, hogy a kiírt versenydíjakból el lehet tartani a versenyző lovakat. Akik hitelt adtak ennek, 1992–93-ban száznál több nagy értékű versenylovat hoztak be az országba. Magyar viszonyok közt jelentősnek számító vagyonok úsztak el két-három év alatt, még úgy is, hogy a futtató is lovat tartott. A kiírt versenydíjak ugyanis csak a futó lovak eltartásának töredékét fedezték. Ebben az is szerepet játszott, hogy a lóversenyfogadásokat húszszázalékos forrásadóval terhelték, aminek eredményeként a nyeremények jelentősen csökkentek, így rövid idő alatt a közönség jelentős része felhagyott a fogadással és a versenyek látogatásával. (A fogadási bevételek húsz százalékát fordítják versenydíjakra.) Állami támogatásból fokozatosan növelték a díjkeretet, de így folyamatosan nőtt a lóversenyzés adóssága is. Az ügetőpálya eladásából ígérték a pénzügyek rendezését, de csak a sikerdíjak felmarkolása ment határidőre és zökkenőmentesen. A lebontott ügetőpályáért cserébe a Kincsem Parkban épülő hiper-szuper XXI. századi többfunkciós pályával hitegették a jó népet. A négy év alatt felépült lelátó úgy néz ki, mint az újpesti alsó rakpart alacsony vízállás idején. A pályák talaját viszont általában dicsérik a versenyzők. Hazai viszonyok között ez is nagy eredmény. Ellenben az ügetőpálya eladásából, valamikor 1998–99-ben befolyt hárommilliárd forint nem oldotta meg az ágazat gondjait. Jelenleg ötmilliárd forint körül van a két lóversenycég adóssága, éves veszteségük egymilliárd forint. Az állam nyilván nem fogja sokáig finanszírozni a veszteséges „szerencsejátékot”, miközben könnyen jövő bevételeket remél tőle. Eddig feltűnően nagyvonalúnak mutatkozott, hiszen évről évre kipótolta a pár száz milliós hiányokat, jóllehet, ha elszánja magát az egyszeri nagy beruházásra, az elfolyt pénzek töredékéből talpra állíthatta, bőséges nyereséget termelő vállalkozássá tehette volna a lóversenyzést. Ám gondosan mindig fenntartotta, sőt a nagylelkű támogatásokkal erősítette annak lehetőségét, hogy a veszteséges, csőd szélén álló lóversenyzésnek ne maradhasson választása. Adja el az ingatlanjait.
A megoldást röpke 15 évvel ezelőtt már kidolgozta Pősze Lajos, a Szerencsejáték Rt. (SZRT) akkori elnök-vezérigazgatója. Pőszét 1992-ben bízta meg az ÁPV Rt., hogy készítse elő a lóversenyfogadások megújítását és privatizációját. Pősze előzőleg rendkívüli sikerrel megreformálta a hazai lottót, leegyszerűsítve és felgyorsítva a játékot. A lottó gépesítésének mintájára gondolta kiépíteni a lóverseny fogadórendszerét is. A tender elkészült, de már nem volt módja elküldeni a pályázat iránt érdeklődő négy-öt nagy, nemzetközi céghez, mert az SZRT átmenetileg csökkenő nyereségéért Pőszét tették felelőssé. A lóverseny mellett a Danubius Hotel kaszinóit is az SZRT-nek kellett rendbe tenni, amely privatizációs előkészületek sok pénz elvittek.
A lóversenytender azóta is pihen valami fiók, páncélszekrény mélyén, pedig némi frissítéssel ma is használható lenne. Az alapelv minden józan, hozzáértő ember számára világos és egyértelmű. Mindenekelőtt a fogadásszervezés országos informatikai rendszerét kell kiépíteni, majd alapos marketinggel és hatásos reklámkampánnyal a lóversenyzésnek híveket toborozni. Ez komoly befektetést igényel, s azonnali megtérülésre sem lehet számítani, de ezen áldozat nélkül hiába toldozgatják, foldozgatják a lóversenyt, az menthetetlenül tönkremegy, s félő, csak dicső színfolt marad a hagyományaikra büszke magyarok emlékezetében. A lóversenyzés vagyona államosítással került az állam tulajdonába, így ma is rá lehetne bízni a szakmai testületekre, hiszen azoknak érdekükben állna, hogy ésszerűen gazdálkodjanak vele.
Pősze Lajos annak idején figyelmeztette Antall József miniszterelnököt, hogy akár tíz évre is lebénulhat a lóversenyzés, ha nem indítják el a tendert. A beteg miniszterelnöknek nem volt ereje, energiája már intézkedni, pedig szívügye volt a versenyzés és a tenyésztés. Pősze Lajos viszont rossz jósnak bizonyult: a lóversenyzés 15 éve van bénult állapotban, s szándék, akarat, hozzáértés (mindent összevetve: politikai döntés) kérdése, hogy talpra áll vagy kimúlik.

A szerkesztő ajánlja

Lázár Fruzsina

A magyar költőnő, akinek el kellett fojtania nőiességét, hogy sikeres lehessen

Nemes Nagy Ágnesnek még mostoha sors jutott. Vajon a mai írónők átveszik a hatalmat az irodalomban?

Pintér Bence

Olyan vérfagyasztó a valóság, mint a legkegyetlenebb mese

Az elmúlt évtizedekben számos, a 13 gyermekét ágyhoz láncoló, megkínzó Turpin családéhoz hasonló eset került napvilágra.

R. Kiss Kornélia

Apátia lett úrrá a baloldali bicskei ellenzéken

A szír származású jelölt a migránskampány miatt visszalépett, a másik szocialista is idő előtt visszavonulna. Csak a Jobbik száll szembe a Fidesszel.

Katona Mariann, Hutter Marianna

Szél tanácsadója: Kósa azt mondta, magyar vagyok, nem afgán

Megszólalt a tanácsadó, akit Szél Bernadett javasolt a nemzetbiztonsági bizottságba.