Magyar segítség Észak-Haitinak

Megérkezett tegnap a Baptista Szeretetszolgálat élelmiszer-szállítmánya Montrouis-ba

2010. november 21., vasárnap 00:00

Élelmiszersegélyt vittek tegnap a Baptista Szeretetszolgálat Haitin dolgozó munkatársai az áradások sújtotta Montrouis-ba. A térségből szabadult el korábban a kolera, félő, hogy a megduzzadt folyók tovább terjesztik a súlyos betegséget, amely már a fővárosban, Port-au-Prince-ben is szedi áldozatait.
Száz embernek egy hétre elegendő élelmiszert – rizst, vörös babot, cukrot, olajat, tésztát és őrölt kukoricát – vittek tegnap a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai a Toma hurrikán sújtotta észak-haiti Montrouis-ba. A múlt hét végi trópusi eső és forgószél legalább húsz ember halálát okozta, a folyók településeket öntöttek el, több száz házat romba döntöttek, a földcsuszamlások utakat mostak el. A mostani áradások rendkívüli veszélyhelyzetet teremtettek, mert néhány héttel ezelőtt éppen a térségben jelent meg a kolera, amely azóta elérte a fővárost, Port-au-Prince-t is. A betegség gócpontja az Artibone mentén alakult ki, ahol a helybeliek a fertőzött folyóból ittak.
Félő, hogy a most felduzzadt folyók összekeverednek a szenynyezett vízzel, és tovább terjesztik a betegséget – tájékoztatta lapunkat a helyszínről Decol Ágnes, aki Fellegi Katalinnal együtt szeptember végétől dolgozik Haitin. Beszámolója szerint kora reggel indultak a fővárosból. Montrouis-ban a közösség egyik helyi vezetője, egy baptista lelkipásztor segít a segélyszállítmány elosztásában. A teherautó sofőrje beszéli a helyi, francia és afrikai keveréknyelvet, ő tolmácsol majd. A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai a januári földrengés óta folyamatosan, egymást váltva dolgoznak a világ egyik legszegényebb országában. Port-au- Prince-ben – ahol jelenleg is a népesség fele, körülbelül másfél millió ember él sátrakban – egy kétszáz férőhelyes, a földrengéseknek ellenálló oktatási központot építenek. Ennek része egy háromszintes árvaház, egy általános iskola, egy szakmunkásképző, illetve egy sportpálya és templom is. A főváros közelében lévő Gressier-ben egy, a földrengésben súlyosan megrongálódott árvaházat építettek újra, mellé pedig egy kétszáz gyermeket oktató, könnyűszerkezetű iskolát húztak fel. A magyarok hetente egy alkalommal meglátogatják őket, hogy pótolják a legszükségesebbeket, élelmet, ruhát, tankönyveket. Decol Ágnes elmondása szerint az iskolában magas szintű az oktatás, akár hét diák is egyetemre mehetne Dominikába, ha sikerülne összegyűjteni a tandíjat és egyéb költségeket fedező havi körülbelül 240 dollárt. A januári földrengés miatt földönfutóvá vált családoknak mostanáig négy 25 négyzetméteres, Haitin tágasnak számító házat építettek, és a közeljövőben további 16 hasonlót terveznek a baptisták.
A haiti egészségügyi miniszter tegnap hivatalosan is megerősítette, hogy az ország nagy részét sújtó kolerajárvány elérte a fővárost, Port-au-Prince-t is, miután eddig már 73-an betegedtek meg, s kilencezren fertőzöttek – közölte az MTI. Október óta már 583 ember életét követelte a hasmenéssel és hányással járó, gyors kiszáradáshoz vezető kór. A Pánamerikai Egészségügyi Szervezet (PAHO) azt jósolja, hogy Haitiban a következő években több tízezer embert fertőzhet meg a kolera.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.