Mandula Petra csendben abbahagyta

Porckorongsérvvel civil életet lehet élni, teniszezni nem · Az operáció sem lett volna biztos megoldás

2005. szeptember 20., kedd 01:00

2001-ben negyeddöntőt játszott a Roland Garroson, 2003-ban páros elődöntőt az Australian Openen, tavaly májusban 30. volt a női világranglistán, most pedig kimondta: befejezte pályafutását. Mandula Petrát 27 évesen porckorongsérv késztette visszavonulásra, ám szerinte így legalább nem hagyta abba túl későn. Pályafutása csúcsán a hazai női tenisz négy játékost is delegált az első százba, most egy sincs ott, a legutóbbi Grand Slam-versenyen egy magyar sem került a főtáblára. Hasonló hét éve nem történt, de Mandula nem csak ezért nézte szomorúan a US Opent.
Jól látom, hogy fogyott? – kérdeztem találkozásunkkor a feltűnően filigrán Mandula Petrát.
– Végül is igen, a versenysúlyom több volt a jelenleginél, kellett az erő, most, hogy abbahagytam a teniszt, lefogytam.
– Tehát tényleg abbahagyta. Bár júliusban megírtuk a hírt, de mindeddig sehol nem erősítette meg személyesen, s a hivatalos bejelentés is elmaradt. Az elmúlt évek legjobb magyar teniszezőjének visszavonulása ennyit csak megérne, nem?
– Persze, de az egyik támogatómmal még élt a szerződésem, ki akartam tölteni, majd azt mondták, megszervezik a búcsú-sajtótájékoztatót, de erre még nem került sor. Lehet, hogy már nem is fog.
– A porckorongsérv mindennek az oka? Majoros István birkózásban olimpiai bajnok lett ugyanezzel a betegséggel.
– Nekem öt-hat különböző orvos mondta, hogy meg lehetne műteni, de nem biztos a gyógyulás, s ötven százalék az esély, hogy később egy csigolyával feljebb újra kijöhet. Novemberben jött elő a sérülés, aztán decemberben, majd az Australian Open előversenyén megint. Márciustól mindennap kezelésre, gyógytornára jártam, szerintem a műtétet kivéve mindent megtettem, hogy meggyógyuljak. Aztán belefáradtam a tortúrába, hitemet vesztettem.
– Mikor merült fel a fejében, hogy abbahagyja?
– Az idei Roland Garroson. Ott még felkvaliztam magamat a főtáblára, de már éreztem a selejtezőben is, hogy a döntő szetteket nem bírnám. Utána két hónapot kihagytam, majd két hétig csak ütögettem az itthoni csapatbajnoki mérkőzéseken, de a harmadik meccsre ott is beállt a derekam. Civil életet élve tökéletesen megfelel, de teniszezni már nem lehet vele, ez egyértelműen kiderült.
– Szinte hihetetlenül távolinak tűnik, pedig tavaly májusban még 30. volt a világranglistán, s kiemelt Párizsban.
– Tavaly tavasszal kifogtam egy nagyon jó szériát, de az eredményeim akkor sem voltak kiegyensúlyozottak. Aztán magánéleti válságba kerültem, s lelkileg nehezen viseltem, hogy a közvélemény hirtelen túl sokat várt tőlem, de talán én is magamtól. Néhány vereség után elment az önbizalmam, s szép lassan elkezdtem lefelé csúszni.
– S önnel együtt a többi magyar lány is. Egy éve még négyen voltak az első százban a világranglistán, ma senki. Mi lehet ennek az oka?
– Kollektív okot nem tudok mondani. Biztos mindenkinek van valami elfogadható magyarázata, nekem egyértelműen a sérülés. Az biztos, hogy sokat számít mindenkinek, ha van előtte valaki, egy húzóember, akinek az előrelépése motiválja. Most nincs ilyen.
– Éppen ezért nem volt meglepetés, hogy 1998 után újra magyar teniszező nélkül zajlott a US Open. Nézte a közvetítéseket?
– Ha otthon voltam, mindig, főleg a női meccseket, és megmondom őszintén, hogy rossz volt nézni. Hirtelen fejeztem be, nem tudtam rá lelkileg felkészülni, de lehet, hogy jobb is így, nehéz ilyen hosszú pályafutás után kiszállni, de nekem nem volt más választásom. Ettől függetlenül nincs bennem semmi keserűség, nem panaszkodhatok, 27 éves koromig megúsztam komoly sérülés nélkül.
– Mire emlékszik vissza legszívesebben pályafutásából, s mi az, amit elfelejtene?
– Elfelejteni? Semmit. Gyerekként szoktam bele ebbe az életformába, tartást, fegyelmet, sikerélményt adott. Szívesen emlékszem első külföldi versenyemre, amit 1989-ben Franciaországban vívtam, vagy amikor a US Open centerpályáján Davenporttal játszottam, a Roland Garros centerén Dokiccsal, Charlestonban Capriatit vertem. Ám a legnagyobb élmény az olimpia, főleg a sydneyi, egyrészt a megnyitó miatt, másrészt, mert itt nemcsak magunkért, az országért is játszunk. Ritka ez a teniszben.
– Mihez kezd most a nagybetűs életben?
– A tenisz az egyetlen, amibe kapaszkodhatok. Vannak terveim, például egy tenisziskola, teniszklub menedzselése. Leállni a pálya mellé oktatni nem lenne türelmem.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.