Maribusz a külvárosban

Kőbánya és Rákoshegy között járt, nevét Kovács Mária jegykezelőről kapta

2002. május 28., kedd 01:00

A régi Rákoshegy jellegzetessége volt az a közlekedési eszköz, amelyet a köznyelv a hajdani jó humorú kalauznőről csak „Maribusznak” nevezett. Névadója, Mari néni a megbecsülést kedvessége mellett azzal vívta ki, hogy vele meg lehetett beszélni, hogy a járat a késő utast is megvárja, az embert esetenként a kapuja előtt tegye le, sőt néha hitelben is utazhasson.
Számtalan kisvállalkozás indult virágzásnak országszerte a két világháború közötti időszakban. Ekkor jött létre a Kovács Mihály által alapított rákoshegyi közlekedési társaság is.
Kovács a múlt század húszas éveinek elején a Magyar Királyi Kereskedelemügyi és Közlekedési Minisztérium által meghirdetett pályázatra jelentkezett. Az engedély megszerzésével és az első jármű beszerzésével megalakult a „Kovács Mihály Autóbusz Vállalat”. Az autóbuszokat, amelyek száma a negyvenes évekre már négyre emelkedett, Mercedes-motorral és a mátyásföldi Úri testvérek karoszszériájával készítették. Az utasokat a rákoshegyi Rákóczi Ferenc utca és a kőbányai Részvényserfőző közötti útvonalon szállította a családi vállalkozás, amelyen a kalauzi teendőket Kovács Mari néni, a tulajdonos nővére látta el. A fekete klottköpenyben dolgozó, alacsony, zömök termetű, ám fürge jegykezelő asszony közkedvelt személye inspirálta az embereket arra, hogy a vállalkozás járműveit egyszerűen Maribusznak becézzék. Egy idő után legendák szőtték körül személyét, többen úgy gondolták, a vállalkozás maga is Mari néni tulajdona. Tény, hogy ha vele előre egyeztetett, még a késő utast is megvárta a busz, vagy kívánságra rendkívüli megállót iktatott be egyes porták előtt, de nála előfordulhatott az is, hogy valaki hitelbe utazott. Egy 1938-ban kézzel írott menetrend szerint az első járat naponta reggel negyed hétkor, az utolsó pedig este fél kilenckor indult a Rákoshegyről, míg Kőbányát kilenckor hagyta el az utolsó busz. A Maribusz napközben általában másfél óránként járt, amelyen havibérletetet is válthatott az utazó, ennek ára akkoriban húsz, két év múlva pedig harminc pengő volt, míg a gyermekek tízéves kor alatt fél áron közlekedhettek. A járműparkot a harmincas évek elejétől a tulajdonos a szomszéd telken álló garázsépületben tárolta. A másik három buszra – mivel az egyiket mindig maga sajátkezűleg vezette – a családtagok mellett néha kénytelen volt alkalmazottakat is felvenni. A családtagok mindenben segítettek, de az állandó autószerelő mellett néha maga a tulajdonos is beugrott a szerelőaknába. Autó- és villanyszerelők, sofőrök és kalauzok tartoztak az állandó és beugró személyzethez, akik a családdal együtt étkeztek, sőt közülük az, akinek lakásra volt szüksége, a garázs melletti helyiségben is lakhatott. A háború lerombolta a nehezen felépített vállalkozást, így – miként a húszas években – 1945-ben is egyetlen járművel indult újra a munka. Az államosítás azonban rövidesen utolérte őket is. 1948-ban az időközben ismét háromdarabosra bővített autóbuszparkot, majd az ötvenes években a cég teherautóját is bekebelezte az állam. A garázsépület először a Medicor tulajdonába került, majd később üzemelt itt áruház, élelmiszerbolt és gumijavító üzem is.
Az egykor szervesen a Rákoshegy életéhez tartozó és közkedvelt járat, a Maribusz és névadója mára csak egy-két idősebb rákoshegyi emlékében, sárguló fotográfiákon és néhány lelkes helytörténet-kutató munkáiban él tovább.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.