Nagy bűnök, apró büntetések

2011. április 7., csütörtök 00:00

Érzékelhető hangsúlyváltás történt az élelmiszer-biztonság területén az előző kormány gyakorlatához képest. Süth Miklós volt főállatorvos utódja, Kardeván Endre azt mondja, hogy az élelmiszer-termelés és -kereskedelem szereplőitől megköveteli a mindenkori jogszabályok betartását. A Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeleti és agrárigazgatási államtitkárával folytatott beszélgetésből az is kiderül, hogy vannak még gyenge pontok.
– Államtitkár úr, gratulálunk!
– Köszönöm. Mihez?
– Ön rég nem tapasztalt erélylyel lépett fel rossz minőségű termékek miatt utoljára mézforgalmazókkal, -kereskedőkkel, illetve – a mellesleg mások termékeit is árusító – „őstermelőkkel” szemben. Úgy tűnik, hogy elődje, Süth Miklós mintha nem vette volna komolyan a dolgot. Az általa vezetett hivatalhoz képest 180 fokosnak látszik a fordulat.
– Tény, hogy egyre szigorúbban próbálunk fellépni, és az is, hogy még nincs vége az ellenőrzéseknek, ami persze nem megy érdeksérelmek nélkül a 80 milliárdos forgalmú hazai mézpiacon. Nemrégiben például petíciót küldtek a méhészek, és lényegében azt kérték tőlünk, hogy valamelyest engedjünk a szigoron. Márpedig abból, hogy antibiotikum szermaradvány egyáltalán ne lehessen a mézben, nem tudok engedni. Addig legalábbis, amíg ezt egy uniós rendelet ki nem mondja. Pillanatnyilag azonban tiltja. Enyhébb jogszabályt nem fogok azért létrehozni, hogy utána kétnaponta kelljen menni az Európai Bizottság elé. Csak akkor vagyok hajlandó kompromisszumra, ha lesz jogszabályi háttere.
*
– Olvasóinkkal együtt a fogyasztók álláspontján állunk, az ellenkezőjét Brüsszelnek sem nézzük el. Ha valaki nem saját magának termel, hanem másoknak állít elő élelmiszert, vagy ilyennel kereskedik, és ebből haszna van, akkor annak az élelmiszer-biztonsági szabályokat be kell tartania. Aki hamisított vagy szennyezett élelmiszert hoz forgalomba, az ellen elrettentő büntetést kell kiszabni.
– Egyetértek. Első a fogyasztó, számomra ez nem kérdés. Magyarországon egyébként lehetséges a szigorúbb szabályozás, mint az unióban. Csak azt kell figyelembe venni, hogy mindez ne sértse a szabad kereskedelmet. Mindenki hallott például a tavalyi németországi dioxinos hús ügyéről. Be kellett látnom, hogy annak kezelésében, vagyis a teljes német húsimport ellenőrzésével kissé túllőttünk a célon.
– Nem inkább arról van szó, hogy éppen a szabad kereskedelem mindenhatóságába vetett vakhit eredményezi azt, hogy Magyarországra szabadon áramolhat az élelmiszernek nevezett szemét?
– Állítom, hogy dioxinos hús nem jött be az országba, hiszen vizsgáltuk. Épp abból lett probléma, hogy elkezdtük vizsgálni.
– A dioxinos hússal kapcsolatos első, szigorú álláspontja számunkra inkább elfogadható volt, mint a későbbi. Persze tudok arról, hogy önt megkeresték a hazai húsfeldolgozók, amelyek ellenérdekeltek voltak a dioxinvizsgálatokban, hiszen olyan késztermékeket gyártanak, amelynek épp ez az importhús az alapja.
– Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége keresett meg, ám közöltem velük, hogy nem változtatunk álláspontunkon.
– Később azonban mégiscsak változtattak.
– Mert már az Európai Bizottság is támadni kezdett minket. Németország az első pillanattól kezdve tiltakozott a külön ellenőrzés miatt, ezért a kérdést tisztázandó külön kiutaztunk a miniszter úrral hozzájuk. A német főállatorvos asszony beszámolt az ő ellenőrzési módszereikről, mi pedig arról győztük meg, hogy nem a kereskedelmet állítottuk meg, csupán utólagos ellenőrzést végzünk a magyar fogyasztók érdekében. Ezek után következett az Európai Bizottság közbelépése, amikor már úgy minősítették az esetet, hogy mi a szabad kereskedelmet gátoljuk.
– Ami káros és fogyasztóellenes ostobaság.
– Sokkal nagyobb kárt okozott volna Magyarországnak, ha továbbra is folytatjuk a külön ellenőrzésről szóló határozat végrehajtását, mert viszonzásképp megállították volna a magyar húsexportot.
– Rokonszenves magatartás az uniótól. A németek piaci álláspontjáról egyébként épp egy élelmiszer-ipari vállalatóriás magatartásán keresztül győződtünk meg. A Binder GmbH-nek magyar leányvállalata a gödöllői Pannon Honig Kft. A Hír TV és a Magyar Nemzet közös akciója során kiderült, hogy a magyar ügyvezető elképesztő higiéniai körülmények közepette a saját koszlott irodájában, pult alól, címkézetlen vödrökben, engedély és számla nélkül árult hatalmas mennyiségben olyan mézet, amelynek az eredetét sem tudta megnevezni. A hab a tortán, hogy a brémai élelmiszerlaborba elküldött minták némelyikéről kiderült, hogy nagy mennyiségű antibiotikumot tartalmaz. A német Binder vállalattal ismertettük honi leányvállalata esetét, azonban válaszra sem méltatott bennünket. Ugyanakkor ezt az esetet felhasználva engedje meg, hogy a fogyasztók nevében rosszallásunkat is kifejezzük hatósága felé! Hiszen miként lehetséges, hogy miután a milliárdos árbevételű Pannon Honig Kft. az élelmiszerekre és azok kereskedelmére vonatkozó összes jogszabályt megsértette, csupán egymillió forintra büntették meg? Nem gondolja, hogy egy ilyen cselekménysorozat után ekkora büntetéssel minden gazembernek megéri csalni?
– A probléma ott kezdődik, hogy a sajtó először közzéteszi a dolgot, és csak utána közli a hatósággal, mit is talált. Miután tudomásunkra jut, természetesen kimegyünk a helyszínre, ám előfordul, hogy addigra mindent eltüntetnek. Az ön által említett esetben találtunk ugyan olyan dolgokat, amiket felsorolt, csak éppen minimális mennyiségben. A büntetési rendszerünk objektívnak tekinthető – a büntetések mértéke tizenötezer forinttól kétmilliárd forintig terjed –, ugyanakkor a kiszabható tétel a kifogásolható élelmiszerből fellelt mennyiségéhez van kötve. Emiatt születhetett az egymillió forintos büntetés is, ám jelzem, hogy az ügynek még nincs vége, mert a rendőrségnél is feljelentést tettünk. Az árbevételről szólva pedig az a helyzet, hogy annak nincs köze az élelmiszerlánc biztonsága miatt kirótt büntetésre. Árbevétel alapján a tisztességtelen piaci magatartásra vonatkozó jogszabály szerint lehet büntetni.
– Ön szerint tisztességtelen piaci magatartást jelent-e az, ha valaki nem tudja megmondani, hogy kitől szerezte be a termékeket, amelyeket engedély nélkül és felcímkézetlenül árulja, és nem ad sem számlát, sem nyugtát?
– A dolog valóban kimerítő, ám mindez már a rendőrségre tartozik.
– Akkor nézzünk egy másik ismert esetet! A Tesco egy hazai gyártótól beszerzett, egérnyomokkal szennyezett és bélsárral fertőzött csirkehúst árult akciósan. Az áruházláncra kirótt büntetési tétel ugyancsak egymillió forint volt, amit az áruház dalolva kifizetett a helyszínen. Akkor hát ez is rendben van?
– Ugyanaz vonatkozik erre az esetre is, mint az előzőre. A tanulság: először nekünk szóljanak az újságírók, s velünk együtt menjenek oda, ahol ilyet tapasztaltak. S ha a gyanú beigazolódik és tízszer akkora tételt találunk a helyszínen, akkor a büntetés is tízszer akkora lesz, és nem egymillió forint.
– Államtitkár úr, őszintén szólva nagyon rosszak a tapasztalataink a hatósággal is, és részletek említése nélkül elmondhatom, tarthatunk attól, hogy önöktől hamarabb eljut az információ az elkövetőkhöz, mint a tévéből.
– Engedje meg, hogy kételkedjek! Mindenesetre ígérem, hogy amíg én itt vagyok, s ilyen eset a tudomásomra jut, akkor a felelős nem sokáig fog itt dolgozni.
– Térjünk át más témára! Nemrégiben a kecskeméti konzervgyárban jelentették be, hogy módosítják az élelmiszerek mibenlétét meghatározó jogszabályt, az úgynevezett élelmiszerkönyvet. Ebben egy új kategóriát állítanak fel, nevezetesen a prémiumtermékekét, amelyek magasabb minőséget jelentenek majd az átlagosnál.
– Nagyon röviden: két minőségi szintet hoztunk létre az élelmiszerkönyvben. Az első a normál, a kötelező szint, amit mindenkinek kötelező betartani, az itt meghatározottnál alacsonyabb beltartalmi értékű élelmiszert gyártani nem szabad. Aki ez alatti színvonalút gyárt, és mi kiderítjük, azt megbüntetjük. A másik az emelt szint, ami a magasabb beltartalmú élelmiszerek szintjét jelenti. Ez ugyan nem kötelező, ám ha egy gyártó vállalja, hogy ennek megfelelő minőségű élelmiszert gyárt, és ráírja a termékére, hogy az prémium vagy emelt szintű termék, akkor mi az élelmiszerkönyvben ehhez a szinthez viszonyítva fogjuk ellenőrizni. Ha nem teljesül a címkén feltüntetett beltartalom, akkor ugyanúgy büntetni fogunk. Mindkét esetben lekvárt vesz a vásárló, csak az egyikben a gyümölcstartalom alacsonyabb. Egy biztos, hogy a tartalmasabb drágább lesz, talán nem is kicsit, de ez a gyártó dolga már. Viszont nem csapja be a vásárlót, ami a leglényegesebb szempont.
– Ez valóban előrelépés, de mondja, nem kellene ezt már a termék első pillanatától csinálni? Úgy, mint Franciaországban, amely gyakorlatot az unió több országa is átvette, ahol az állam által támogatott és ellenőrzött „label rouge” nevű minőségbiztosítási rendszer alkalmazása és ellenőrzése már a termelőnél, az alapanyagoknál kezdődik. Amely nem azt határozza meg, hogy mit tartalmazzon a kész élelmiszer, hanem azt, hogy milyen körülmények között tartson a tenyésztő állatot, vagy termesszen növényt a termelő. S így biztosan megfelelő alapanyag, termék, illetve jó élelmiszer tud kikötni egy étteremben vagy a családi asztalokon.
– Mit ért azon, hogy jó? Mert szerintem nem jó élelmiszer nincs. Valami vagy élelmiszer, vagy nem az. Ha valami nem jó, akkor az nem lehet élelmiszer.
– Az az élelmiszer, ami például olyan csirkéből, sertésből vagy marhából készült, amely néhány négyzetméteren, állandó stresszben élte le az életét, táppal etették és antibiotikummal tömték, hogy a betegségektől ne pusztuljon el hamar, az biztosan nem jó, nem megfelelő élelmiszer.
– Akkor nem kerülhet közforgalomba.
– Magyarországon mégis ilyen kerül tömegesen közforgalomba.
– Ön szélsőségesen fogalmaz. Mert ha találunk a Tescóban vagy egy üzletláncban bármilyen problémát, az nem azt jelenti, hogy egész Magyarországon pocsék áru van. Ugyanis létezik egy olyan állat-egészségügyi szolgálat és olyan élelmiszer-ellenőrzés Magyarországon, amelyet mindenütt elismernek, és nyugati országok szeretnék, ha nekik is ilyen lenne. Semmivel nem rosszabb az élelmiszer-biztonság itthon az élelmiszer-előállítás terén, mint külföldön, pláne, mint Nyugat-Európában. Akkor sem, ha nyugaton ezt így próbálják beállítani.
– Nézzünk egy példát! Magyarországon ön szerint miért van szükség arra, hogy a húsvéti sonkába például tűkön keresztül töltsék az úgynevezett folyékony füstöt, és ezt árulják dömpingszerűen.
– Ez megengedett technológia.
– Ön szerint ez élelmiszer?
– Ez világszerte általánosan elterjedt technológiai megoldás, amikor a füstaromát a páclébe keverve injekciózzák a sonkába. Hozzáteszem, ez inkább az olcsóbb árkategóriájú készítményekre jellemző.
– A világ és vele Európa a szélsőségesen rossz eredményeket produkáló tömegtermelés irányába tart, Magyarországnak e tekintetben különösen nem kellene követnie. Ön húsvétkor olyan sonkát ad a gyerekeinek, amibe tűvel nyomják bele a füstös páclevet?
– Igen. Miért ne adnék?
– Azért, mert szűkebb hazájában, Zala megyében, gondolom, nyilván él egy olyan megbízható hentes, ahol ön is vásárolni szokott. Aki nem vetemedik étel ellen ilyen „bűncselekményre”. Nehezen hiszem, hogy aki ismer ideálisabb beszerzési forrást, az a Tescóban vásárolna húsvétra füstölt sonkának látszó, füstös lével és ízfokozókkal felpumpált anyagot. Akár külföldről érkezett, akár itthon készült.
– Tescóba épp nem járok, de nagy bevásárlócentrumokba bemegyek, és megveszem. Megnézem, hogy mit teszek a kosaramba, és azt is, hol gyártották, és ha Magyarországon, akkor meg pláne megveszem, mert azt tudom, hogy ellenőrzött. És a kollégáimban megbízom.
– Tapasztalataink mindenesetre azt mutatják, hogy a piac által diktált rossz gyakorlat ragadós és a magyar termelőkre is ráragad. Itt vannak az antibiotikumos mézek vagy a már említett bélsárral szennyezett csirke például, és sorolhatnám a rettenetes példákat. Ezeket magyar termelők állították elő. Köztudomású az is, hogy a tömegtermelés miatt a hazai állattartók legtöbb nyugati kollégáikhoz hasonlóan egymás hegyén-hátán tartják az állatokat, amelyeket a könnyű megbetegedés és annak gyors elterjedése miatt olyan táppal, úgynevezett premixszel etetnek, amelyekben eleve antibiotikum van hozamfokozóként, azaz anélkül adagolják az élő szervezetnek a gyógyszert, hogy az beteg lenne…
– Bocsánat, félbe kell szakítanom. Magyarországon antibiotikumot hozamfokozóként használni szigorúan tilos és büntetendő.
– És ön szerint nem is használják?
– Azt nem tudom, de ha egy állatorvos erről tudomást szerez, ott kőkemény büntetés van, az biztos. Bizonyítsa be, s akkor megfelelően el fogunk járni a tenyésztővel szemben. De ne a tévén keresztül üzenjen!
– Ígérem, lehetőségeinkhez képest mindent megteszünk, bár hozzáteszem, hogy az általunk végeztetett laboratóriumi vizsgálatok meglehetősen drágák. A mintákat külföldre küldjük, mert a hazai laboratóriumokról ugyancsak rosszak a tapasztalataink. Önök azonban épp most adtak némi reményt a fogyasztóknak, annak ellenére, hogy a hazai hatósági laboratóriumokról például kiderült, hogy Süthék ideje alatt elköltöttek rájuk egy csomó közpénzt, egy csomó vizsgálatra még sincsenek hitelesítve.
– A jelenlegi helyzetnek az az oka, hogy az akkreditáció túl drága. Hiszen ha évente valamiből például csak tíz vizsgálatot kell elvégezni, akkor azt a módszert nem engedem akkreditáltatni. Sokkal olcsóbb megoldás, ha keresünk egy nyugat-európai referencialabort, amelyik a ritkán igénybe vett vizsgálatokat elvégzi. A nem akkreditált eredményt egyébként nem használtuk fel semmire.
– Ez sem volt mindig így. Mindenesetre önök közpénzt takarítanak meg, ami helyes. Hasonlóan gondolkodtunk mi is, energiát és utólagos bosszankodást takarítottunk meg, amikor Brémába küldtük el a mintákat. Süth Miklós tanácsára ugyanis egy alkalommal a debreceni atomkutató intézetbe küldtünk mézmintákat. Két hónapig vártunk az eredményre, amelyet Brémában két nap alatt végeznek el. Máskor hazai magánlaborral próbálkoztunk. Ugyanazt a mézmintát küldtük el, mint a brémai labornak, az eredmények azonban még csak nem is hasonlítottak egymásra. Míg a hazai azt mutatta ki, hogy minden rendben van, Brémában riasztóan sok antibiotikumot találtak a mézben. Később megtudtam, hogy az itthoni labor azért adott nem valós eredményt, mert félt a botránytól, ami elképesztő.
– Amennyiben nem egy időben ugyanazon helyről, ugyanabból az egységből vesznek kétfelé osztott előzetesen egyneműsített mintát, nincs két olyan laboratórium, amelyik azonos eredményt hozna két mintából. Ennek egyszerűen az az oka, hogy egy-egy élelmiszertételben is előfordulhat kisebb-nagyobb mértékű inhomogenitás, amit a rendkívül érzékeny laboratóriumi vizsgálatok kimutatnak.
– Azért azzal, gondolom, egyetért, hogy valami nincs rendben, ha az egyik labor szerint ugyanabból a tételből származó mintában a szennyeződés a megengedett határérték többszörösét tartalmazza, a másik szerint meg minden rendben van?
– Igen, akkor valami hiba van.
– Végezetül: az élelmiszerlánc folyamatában a legkisebb felelősség a kereskedőt terheli, pedig a legnagyobb haszon épp nála keletkezik. Miért nem egyetemleges a felelősség az élelmiszerlánc összes részvevőjére? Miért hull vissza általában minden a termelőre?
– Ez nem igaz. Az élelmiszer pillanatnyi birtokosa a felelős mindenért. Azaz ha átvette az árut a kereskedő és nála is van, akkor ő viseli az összes felelősséget.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.