Nagyvázsonyban fogadták be a devecseri családot

2011. február 24., csütörtök 00:00

Négy hónapja, az október 4-i vörösiszap-katasztrófa óta él otthonától távol egy háromgyermekes devecseri házaspár, mert féltik az egészségüket, és nem mernek visszaköltözni. Nagy Róberték először rokonoknál laktak, majd egy fonyódi nyaralóban húzták meg magukat, október 18-a óta pedig, a helyi polgármester jóvoltából, Nagyvázsonyban találtak ideiglenesen otthonra. Maradnának végleg, de ahhoz el kellene adni a devecseri házat, ez azonban a tragédia óta szinte egyenlő a lehetetlennel.
Közel négy hónapja költözött ideiglenesen a Veszprém megyei Nagyvázsonyba egy devecseri család. Nagy Róbert feleségével, gyermekeivel és anyósával az októberi vörösiszap-katasztrófa miatt menekült el a településről, és kalandos úton jutott el az alig 1800 lakosú községbe. A szörnyű tragédia idején az akkor kétgyermekes család az öt évvel ezelőtt elkészült kertes házában, míg a feleség édesanyja a Torna patak közelében, külön ingatlanban lakott.
– Amikor átszakadt a tározó gátja, a kislányunkkal voltam otthon – meséli Nagyné Váti Zsuzsanna. – A Kolontáron dolgozó bátyám hívott fel telefonon, hogy azonnal hagyjuk el a házunkat, mert nagy baj van. Hat hónapos várandós kismamaként felkaptam a gyereket, összeszedtem egy szatyor ruhát, és átmentem a testvéremékhez. Közben, bár nem tudtuk telefonon utolérni, anyu is biztonságos helyre került, mivel fel tudott menekülni a háza emeleti szintjére. Ahogy az ár elvonult, ő is csatlakozott hozzánk. Ezután egy hétig laktunk a bátyáméknál, majd tíz napig egy fonyódi nyaralóban húztuk meg magunkat. Az azonban nem volt téliesítve, így az egyre hidegebb időjárás miatt fűthető hajlék után kellett néznünk. Bár a devecseri házunk nem pusztult el, de az esetleges újabb áradás és a rossz levegő miatt nem akartunk a kicsikkel a városban maradni.
Az asszony elmondja, hogy amikor el akartak költözni Fonyódról, többen is felajánlották segítségüket, ők viszont azért döntöttek a nagyvázsonyi lehetőség mellett, mert a férje munkája miatt nem mehettek sem az Alföldre, sem a Nyugat-Dunántúlra. Nagyvázsonyba egy volt osztálytársa közreműködésével kerültek, abban a reményben, hogy gyorsan értékesítik a devecseri házukat, és abból itt, a községben kezdenek új életet. Hamar kiderült azonban, hogy az öt éve épült devecseri családi házat – amelynek értéke a tragédia előtt húszmillió forint volt  – október 4-e után esetleg a harmadáért lehetne eladni. A településen ugyanis elképesztő túlkínálat van, manapság 130-150 házat próbálnak meg eladni.
– Eddig egy-két ajánlatot tettek az ingatlanra, a legmagasabb összeg, amit kínáltak, hatmillió forint volt – jegyzi meg Vátiné Boda Rózsa, a nagymama, aki szintén Nagyvázsonyban lakik a családdal. – A lányomék azonban legalább 15 millió forintot szeretnének kapni a házért, mivel ki kell fizetniük a hitelt, és az új élethez is pénzre van szükségük.
Nehezíti a helyzetüket, hogy az évekkel ezelőtt svájci frankban felvett hatmillió forintos hitel, a magyar valuta gyengülése miatt, ma már 7,5 millió forintra növekedett. Ő annyival van „egyszerűbb” helyzetben, hogy a háza lakhatatlanná vált, így teljes, pénzbeni kártalanítást kap.
Nagyné Váti Zsuzsanna ezután arról az érdekes helyzetről számol be, hogy bár egyetlen devecseri ingatlanra sem lehet hitelt felvenni és biztosítást kötni, az ő élő szerződésük éves díja 30 ezer forintról 40 ezer forint fölé ugrott. A biztosítócég ugyanis újjáépítési értéken számol, és e szerint a házuk értéke 18 millió forintról 22 millió forintra növekedett, ami után magasabb összeget kell fizetni. A család az eddigi sikertelenségek ellenére bízik abban, hogy előbb-utóbb el tudják adni a devecseri ingatlant. A nagyvázsonyi házban április közepéig biztosan maradhatnak, utána helyben szeretnének albérletbe költözni. Jövő nyárig, amíg a fiuk ki nem járja a nagycsoportot, semmiképp nem váltanának. Addig marad a reménykedés és az idegeskedés, pedig utóbbiból már így is túl sok jutott nekik. A januárban megszületett kislány ugyanis – mivel édesanyját komoly stresszhatás érte a várandós időszak utolsó heteiben – mély alváskor izomrángásban szenved. Az orvosok szerint azonban jó esély van arra, hogy Boglárka idővel kinövi a betegséget.
Miközben a család eddigi nagyvázsonyi élményeiről, a kedves fogadtatásról és a helyiek segítőkészségéről beszél, megérkezik Fábry Szabolcs, a település polgármestere, aki októberben az első szóra a devecseri bajbajutottak rendelkezésére bocsátotta a házát. – Amikor szóltak, hogy szükség lenne az ingatlanra, felhívtam a feleségemet, és elmeséltem a család történetét. Mivel nekünk is három gyermekünk van, mindkettőnknek az jutott eszébe, hogy mi is juthatnánk hasonló helyzetbe, így természetes volt, hogy befogadjuk a családot. Elhatározásunkat csak erősítette, hogy tavaly tavasszal elveszítettük a negyedik babánkat, így Nagyék jelentkezését jelnek vettük. A feleségem a lehetőség hallatán úgy fogalmazott, hogy megdobbant a szíve – árulja el a településvezető.
Arra a kérdésre, hogy mi motiválta még a cselekedetben, több tényezőt is megemlít.
– Részt vettünk egy hét végi keresztyén tréningen, ami arra döbbentett rá minket, hogy amink van, azt Isten segítségével kapjuk. Minden ajándék. Másrészt példát szerettem volna mutatni a környezetemnek, hogy akkor lehetünk sikeresek, ha bízunk a másikban, és befogadók vagyunk. A bizalmatlanság és az elutasítás ugyanis mérgezi az emberi és közösségi kapcsolatokat. Persze Magyarországon ezen nem nagyon lehet csodálkozni, elég csak Trianonra, a kitelepítésekre, az 50-es évek téeszesítésére, az 1956 utáni megtorlásra vagy a 70-es évek erőszakos urbanizációjára gondolni. Ugyanakkor sokan képesek az összefogásra, erre legjobb példa az iszapkatasztrófa vagy a néhány évvel ezelőtti székelyföldi árvíz. Mindkét helyen ott voltam, láttam, hogy rengeteg fiatal tevékenykedett, főleg az egyházi szervezetek tagjai mutattak példát – hangsúlyozza a polgármester.
Fábry Szabolcs szerint, ha az ember segíthet másokon, nem szabad mérlegelni. Mint megjegyzi, őt is érték az utóbbi időben olyan hatások, élmények, amelyek időlegesen a kedvét szegték, mégsem változtat a hozzáállásán, mert vallja: a Gondviselő után csak egymásra – a családunkra és a nemzetünkre – számíthatunk.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.