Névjegykártya a tömegsírból

A száz éve született Radnóti Miklós kéziratos hagyatéka a Magyar Tudományos Akadémián

2009. június 2., kedd 00:00

Édes Istenem, nem bírom ezt a szorongást. Segítsd meg őt, légy vele, hogy világos legyen a feje, és mindenre tudjon felelni!
Levél-imádságot küldött munkaszolgálatos férjének, Radnóti Miklósnak hitvese, Gyarmati Fanni 1944. szeptember 25-én. Radnóti az utolsó tábori levelezőlapot több mint egy hónappal korábban, augusztus 16-án írta feleségének: „Köszönöm, Édes, az együtt töltött kilenc évet.” Június 5-ig mind a két levél megtekinthető a költő századik születésnapjára emlékező tárlaton, amelyet a Magyar Tudományos Akadémián rendeztek meg. Radnóti Miklós kéziratos hagyatékát, levelezését, kéziratait, személyes iratait, műveinek első kiadású köteteit – özvegyének a rendelkezése értelmében – a múlt esztendő óta az MTA könyvtára őrzi.
Babus Antal a Radnóti-centenárium alkalmából a még csak részben feldolgozott anyagnak azon lapjaiból válogatott, amelyek az életmű legfontosabb, legismertebb vagy éppen kevéssé ismert részleteit, fordulópontjait világítják meg az egyre feledékenyebb utókor előtt. A hét tárlóban, az asztalokon és a falakon látható, nagyobbrészt eredeti dokumentumok annak a mindössze harmincöt évet élt tehetséges fiatalembernek az egyéniségét idézik meg, akihez születése pillanatában kísérőtársul szegődött a szomorúság, az árvaság. Világra jöttekor az édesanyját is, az ikertestvérét is elveszítette, rendületlenül szeretett szülőhazája kirekesztette, s a nem számításból, de lelki meggyőződésből választott keresztény egyháza is veszni hagyta. Radnóti Miklós azonban védekezésül mindezekkel szemben „csak” egy menedéket keresett és talált magának: a magyar költészetet, amelynek – ma már minden kétséget kizáróan tudjuk – a klasszikusa lett.
A kiállítás legmegrendítőbb „fejezete” az abdai tömegsírból a költő exhumálásakor előkerült tárgyak összessége: Radnóti igazolványképe – hátoldalán a személyi adatai –, leszerelési jegye, polgári személyi lapja, az Írók Gazdasági Egyesületéhez való kötődését tanúsító igazolványa, a névjegykártyája… Dokumentumok arról, hogy ki volt ő valójában az erőltetett menet előtti hétköznapi életben. Szeretteinek fényképét is magánál tartotta az utolsó – meg az utolsó utáni – pillanatig. A kislány Fanni képét meg az üde fiatalasszonyét, örök ifjúságra kárhoztatott szép édesanyja fotográfiáját is. (A szomszédos tárlóban pedig az a levél kapott helyet, amelyben Radnóti a huszonharmadik születésnapján bevallja „kicsi Fannijának”, hogy még mindig milyen szomorú ez a nap neki. „Az anyám miatt. Még mindig nem intéztem el…”)
Megtekinthető az akadémiai tárlaton az eredeti bori notesz is. Más élmény ezt szemlélni, mint a hasonmás kiadást. A Nyolcadik ecloga kivételével Radnóti valamennyi verse ma is jól olvasható a kemény fedelű zsebkönyvecskében. De a Nyolcadik eclogát is megmentette az utókor számára a szerzői lelemény és a gondviselés – az akadémiai Radnóti-kiállítás ezt is hatásosan tanúsítja. A költő ugyanis sors- és rabtársának, Szalai Sándornak a gondjaira bízta a bori táborban írt költemények másolatát, és a Radnótinál ezerszer szerencsésebb Szalai utóbb át is adta valamennyit Radnóti özvegyének. A jól olvasható Nyolcadik eclogát is, a Levél a hitveshez, az Erőltetett menet, az A la recherche és a Hetedik ecloga kézírásos másolatával együtt.
A költő – szinte hiánytalanul fennmaradt – levelezéséből adott válogatás is igen figyelemreméltó része az akadémiai tárlatnak. Radnóti Zolnai Bélához írt sorai például – arra kérte szeretve tisztelt professzorát 1943 tavaszán, hogy legyen a keresztapja – egyértelművé teszik, hogy miért katolizált a költő: mert a krisztusi korú fiatalember a Krisztus által hirdetett erkölcsi parancsok szerint kívánt élni. Ezt jelzi nagybátyjához, Grosz Dezsőhöz írt levele is, amelyben lemond a tehetős zsidó nagykereskedőtől havi rendszerességgel kapott anyagi támogatásról. Nincs már szüksége a rokoni javadalmazásra, írja, pedig az ugyancsak közszemlére tett háztartási számadó naptár is jelzi, hogy a Radnóti házaspárnak Fanni keresetén kívül a Grosz Dezsőtől kapott havi 116 pengő volt a biztos jövedelme.
Dr. Radnóti Miklós középiskolai tanárt a törvények értelmében pedagógusként sehol nem alkalmazhatták, a műfordító, igaz, még meg-megjelenhetett, a saját verseit publikálni vágyó költő előtt azonban a legtöbb szerkesztőség becsapta az ajtaját. Ezért is szolgál megkapó, a Magyar Nemzet olvasói s munkatársai számára különösen értékes információval az a postai levelezőlap, amelyen azok a munkaszolgálatos bajtársai gratulálnak Radnótinak a Magyar Nemzet 1943. szeptember 19-i számában megjelent verseihez, akikkel 1942. július elsejétől 1943. április végéig együtt raboskodott, robotolt. E halvány betűs, sárga lapról nemcsak azt lehet leolvasni, hogy a hátrányos helyzetű magyar polgárok 1943-ban is a Magyar Nemzetet olvasták, hanem azt is, hogy Radnóti Miklósról a poklok poklában is tudni lehetett, hogy költő, hogy a maradandóságnak dolgozik két embertelen napiparancs között is.
A felelős szerkesztőként és kiadóként Barankovics István által jegyzett Magyar Nemzetben egyébként 1943. szeptember 19-én nemcsak a pár héttel korábban írt Páris című verse jelent meg Radnótinak („Szabadság, hosszucombu, drága nimfa, / … bujkálsz-e még a fátylas fák között?”), hanem egy műfordítása is: részletek a német megszállók elől szülőhazájából az Egyesült Államokba menekült Jules Romains Páris, délután öt óra című prózájából. („Páris a népek fővárosa… Nyugat szíve”. A költőként, regény- és drámaíróként egyaránt népszerű Romains nemcsak Franciaországot féltette, ő állt ki elsőként a Trianonban „letört” Magyarország mellett is.) A húsz-, azaz – az apróhirdetéssel megtöltött kolumnákat figyelmen kívül hagyva – tizennégy oldalas lapban Radnóti Miklós egy teljes újságoldalon szerepelt. Nagyobb terjedelemben, mint Wesselényi Miklós. Az árvízi hajós unokája is Franciaországról írt, azt adta tudtára az olvasóknak, hogy „bármit hozzon a jövő … semmiféle európai újjárendezés nem képzelhető el egy szabad és erős Franciaország nélkül”. A franciák melletti rokonszenv kinyilvánítására vállalkozó Magyar Nemzet vasárnapi száma az egy héttel korábban, szeptember 12-én Korzikán kirobbant ellenállási mozgalmat köszöntötte, a hatodik oldalon egy báró, a tizediken egy sorsüldözött polgár szövegével. A címoldalra az amerikai elnök, Roosevelt üzenete került: „nem csupán az utolsó fasiszta kiirtása” a háború célja, „hanem a porosz katonai klikk kiirtása is”. A Magyar Nemzet szerkesztői gondoskodtak róla, hogy a sorsüldözött költő jó társaságban jelenjen meg.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.