Óceánjárók Budapestről

Egy elfeledett világ mementója: az Adria magyar tengerhajózási részvénytársaság és fővárosi székháza

2008. február 19., kedd 00:00

Nagy sürgés-forgás volt a befejezéséhez közeledő parlamenti épület tőszomszédságában. Már folyt az Osztrák–Magyar Bank budapesti fiókintézetének alapozása és a Tőzsdepalota munkálatainak előkészítése is. A tér északi végében, az Országházhoz legközelebb eső részen, közvetlenül a Tőzsdepalota melletti telken már készen állt a valaha volt legnagyobb magyar tengerhajózási vállalkozás központi palotája. Az egész hatalmas beruházás a valamikori Újépület, a Neugebaude lebontásával keletkezett nagy építési területen zajlott.
Százöt év telt el azóta, az épületek funkciói már megváltoztak, a tengerhajózási üzletág – különösen az adriai – már csak itt-ott él a magyar utókorban. Egy mementója még áll a fővárosban: az Adria-palota.
Az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Rt., gyerekkorában Adria Steamship Company, a palota átadásának évében – 1902-ben – már több mint két évtizednyi eredményes működésen volt túl. A mai magyar fülnek ma már talán furcsán hangzó vállalkozás alapját a magyar korona alá tartozó, ma Horvátország legnagyobb kikötőjének számító Fiume adta. A Quarnero-, ma horvátosan Kvarnernek nevezett öböl védettségében fekvő adriai városban az osztrák–magyar kiegyezést, valamint a magyar–horvát tárgyalásokat követően jelentős beruházások indultak meg a tengeri kereskedelem fellendítése érdekében. Az addig csupán vitorlás hajók fogadására alkalmas mólók helyére a magyar kormány egy gőzhajók kiszolgálására is alkalmas, modern kikötőt építtetett. A fejlesztési terveket a marseille-i és trieszti kikötői létesítményeiről is ismert francia Hilarion Pascal véleményezte, de a munkálatokat már a Magyar Királyi Tengerészeti Hatóság főmérnöke, Hajnal Antal koordinálta.
A fejlődő, lélekszámában is gyarapodó, olaszos, horvátos és – nemcsak a hivatalnokok világában, de az építészeti alkotásokban is – magyaros város élén Budapesten kinevezett kormányzó székelt. A magyar kormányzók a millenniumra megépült, Hauszmann Alajos által tervezett kormányzói palotában fogadták a külföldi kereskedelmi attasékat és a tengerhajózási cégek képviselőit. Az épület ma a horvát tengerészeti múzeumnak ad otthont, és a mellette fekvő kicsiny teret Hauszmannról nevezte el a hálás vagy egyszerűen csak tárgyilagos horvát utókor. Hiszen a helyi lakosok jól tudják, hogy Fiume óriási fejlődést élt meg a Monarchia fél évszázadában. Szinte minden középület ebben az időszakban épült, akkor még csilingelt villamos az utcán, és a mostani gyorsétterem helyén elegáns kávézó működött. A városban rendkívül színes kulturális élet folyt, köszönhetően a sokféle nemzetiségnek is: az 1910. évi népszámlálás adatai szerint Fiume lakosságának 48,6 százaléka olasz, 25,9 százaléka horvát, 13 százaléka magyar volt. Éltek itt vendek, németek, szerbek, angolok, csehek, szlovákok és románok is. Egyes újságok több nyelven jelentek meg, és a színházban sokféle darabot játszottak. Természetesen a politikai viszályok nem kerülték el a várost, azonban vigasztalóan hathatott a látványos gazdasági fejlődés. A fiumei lett ugyanis Európa tizedik legforgalmasabb és egyik legmodernebb kikötője. Áruforgalmát tekintve Amszterdam után és Velence előtt állt. Az ország szempontjából a külkereskedelemben egyáltalán nem elhanyagolható szerepet játszott, mind a kivitelben, mind a behozatalban nagy átlagban az áruforgalom tíz százaléka zajlott ezen az útvonalon. De egyes termékek 80-90 százalékban tengeri gőzösökön érkeztek az országba. Az első világháború előtti utolsó békeév magyar statisztikái, a magyar tengerészeti évkönyv adatai szerint nem kevesebb, mint 545 civil szolgálatú tengeri vízi alkalmatosság szerepelt a magyar lajstromban, a hajók tatján a közös osztrák–magyar színeket egyesítő különös, egyedülálló lobogóval. A város és Magyarország legnagyobb tengerhajózási cége a budapesti székhelyű Adria Rt. volt, amely egymaga 32 gőzössel rendelkezett.
Csaknem egy évtized telt el a fiumei kikötő modernizálásának megkezdésétől, amikor 1880-ban megalakult a brit–magyar Adria Steamship Company. A cég – az eredeti elképzelések szerint – egy évvel később, 1881. december 21-én magyar részvénytársasággá alakult. Tíz év alatt létrehozták a fő ügynökségeket a legfontosabb piacokon, így a társaságnak 1891-ben vezérügynökségei voltak többek között Glasgow-ban, Liverpoolban, Rio de Janeiróban, New Yorkban és Chicagóban is. További ügynökségeket tartott fenn Algírban, Amszterdamban, Máltán, Kalkuttában, Oportóban, Patrasban, Port-Szaídban, Santosban, összesen mintegy 44 helyen. Az Adria Rt. első osztályú, hosszú járatú gőzhajói bejárták New York, London, Liverpool, Bahia, Rio de Janeiro, Marseille, Algír, Málta és a világ számos más kikötőjét. A hajók kőszenet, déligyümölcsöket, gyapotot, kávét hoztak, és cukrot, lisztet, gabonát, fát vagy éppen babot, dohányt, ásványvizeket vittek a gyomrukban. A társaság igazgatósági tagjai között ott találjuk a kor ismert közéleti személyiségeit, így többek között Jókai Mór írót.
A világosi fegyverletétel után a nemzeti emlékezet őrzőjeként óriási hírnevet szerző Jókai műveinek 1900-ig nem kevesebb, mint 137 német, 48 lengyel, 30 orosz, 23 angol és számos cseh, finn, svéd, francia fordítása volt. Műveit Fiumében is fordították olaszra. Abban a városban, amelynek felemelkedéséért ő maga is tett, hiszen nevét, kapcsolatait adta a fiumei magyar tengeri gőzhajózás ügyéért. Évtizedeken keresztül vállalta az Adria igazgatósági tagságát. Még életében két, a világ tengereire szánt óceánjárót neveztek el róla. Élete utolsó telét a közeli abbáziai tengerparton töltötte, és amikor 1904-ben meghalt, temetésén a Magyar Nemzeti Múzeum előcsarnokából az Adria matrózai vezették a díszmenetet.
Térjünk is vissza Budapestre. A társaság első alapszabálya rögzítette, hogy a vállalkozás székhelye a magyar főváros, miközben Fiumében üzletigazgatóságot tartanak fenn. Az 1882. évi alapszabály előírta azt is, hogy a budapesti igazgatóságot kétharmad részben magyar állampolgárokból kell kialakítani, és üzletigazgatónak Fiumében megtelepedett magyar állampolgárt kell megválasztani. A budapesti székhelynek otthont adó palota azonban csak az Adria Steamship Company magyar részvénytársasággá alakulása után mintegy húsz évvel később lett kész. A barokkos, eklektikus épület megálmodója Meining Artúr Waldheimben született építész volt. Az arisztokrácia körében keresett művészről van szó, nevéhez fűződik az Andrássyak tiszadobi kastélya, gróf Andrássy Gyula tőketerebesi mauzóleuma vagy a ma könyvtárként működő fővárosi, Szabó Ervin téri Wenkheim-palota is.
Amikor Meining megtervezte a budapesti Adria-palotát, ötszáz kilométerrel távolabb már állt egy másik Adria-palota, amelyet Freund Vilmos tervezett. A társaság épülete uralta a fiumei rakpartot. Homlokzatán négy szimbolikus szobor állt, jelezve a kontinenseket, ahova a társaság gőzösei rendszeresen jártak: Észak- és Dél-Amerikát, Európát és Ázsiát. Az épület bizonyos értelemben ma is tartja eredeti funkcióját; a horvát tengerhajózás irodái kaptak benne helyet. Az épület szimbolikus figurái a budapesti palota homlokzatán is visszaköszönnek. A fővárosi irodákat és bérlakásokat 1902. május 1-jén adták át. A földszinti üzlethelyiségek ekkor még üresen álltak, de az igazgatósági közgyűlésen már beszédtéma volt, hogy a Tőzsdepalota elkészülésével biztosan akad majd bérlő, aki jó pénzt fog adni a bérleményekért. A palota valamivel több, mint kétmillió koronából épült fel. Tulajdonképpen elsőként uralta, formálta a gyorsan kiépülő Szabadság teret.
Nemrég megújult az épület gyönyörű kovácsoltvas kapuja, de a többi része tovább pusztul. Nem csak a homlokzat. A belső udvar hasonlóan siralmas képet mutat. Az egykori bálterem hatalmas ablakai, a szépen faragott kikötői motívumok, a hajókötelek és a homlokzati Adria-címer már nem olvasható „hazának használj” feliratának nyomai mutatják még valamelyest az épület egykori fontosságát. Amennyiben persze az itt sétálónak van elég ideje arra, hogy az épület eme részleteit megpróbálja alaposan szemügyre venni, helyenként gondolatban pótolni a hiányzó elemeket. Egykor az Adria tisztviselői ki-be jártak a hatalmas márványlépcsőn át, a csodálatos kapun, hogy a Szabadság téri korabeli „city”-ben intézzék – a Monarchiában híresen elvárt hangyaszorgalommal – a társasági ügyeket.
Végezetül még egy rövid történet a társaságról: ez a vállalkozás kötött szerződést a liverpooli Cunard Line-nal, hogy a magyar kivándorlók szállításában részt vegyen a New York–Fiume vonalon. A Titanic túlélőit mentő Carpathia e szerződés keretében járt éppen a tragédia helyszínének közelében. A hajó fedélzetén háromszáznál is több magyar utas volt, köztük a fiatal hajóorvos, Lengyel Árpád, aki jócskán kivette a részét a mentési munkákból. Egyébként a társaságnak nem voltak saját, kizárólag személyszállításra épített gőzösei, csak teherhajói. Miután a Ferencz József király és a Ferencz Ferdinánd nevű személyszállító luxusgőzösök elkészültek a skóciai Glasgow hajógyárában, már csak a Monarchia csapatainak szállítására használták őket az első világháborúban. Pedig szép lépcsőfeljáróikkal és szalonjaikkal bizonyára kedvelt hajói lettek volna a magyar úri világnak és a módosabb kivándorlóknak. A háború után a hajók jelentős része olasz tulajdonba került, akadt köztük olyan, amelyik a második világháborúban is szállítóhajóként működött, és olyan is, amelyiket hosszú szolgálat után csak a Rákosi-rendszer éveiben bontottak el.
Az Adria Steamship Company 1882. január elsejétől Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Részvénytársaság néven folytatta tevékenységét. 2007-ben volt ennek éppen 125 esztendeje. A megemlékezés, az ünnepség elmaradt. Sem akadémiai vitáról, sem egyesületi rendezvényről, fórumról nem lehetett hallani. Egy szép méretű hajópark, egy önálló magyar intézmény, a világot beutazó több ezer horvát, dalmát, magyar tengerész – egy elfeledett világ részei mind. Talán majd egyszer a magyar történelem szervesebb részét is alkothatják, és talán egy utólag sebtében megfaragott vagy kiöntött emléktábla elindíthat egy halk szavú történelmi beszélgetést a tengerek mélyén feledésbe merülő, sajátos világról.

A szerző egyetemi óraadó

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.