Pormacska

Rocktörténet és a hálózatok

2005. szeptember 24., szombat 01:00

Két kihagyhatatlan „popkönyv” jelent meg az idén a piacon, Jávorszky Béla Szilárd, Sebők János szerzőpáros A rock története (első kötet) című munkája és Szőnyei Tamástól a Nyilván tartottak (Titkos szolgák a magyar rock körül, 1960–1990). Két súlyra is tekintélyes kötet (560, illetve 830 oldal), két hiánypótló szakmunka, kézikönyv, ha tetszik, de lehet nekimenni az első betűtől az utolsóig, Jávorszkyéknál remekül szórakozva, Szőnyeinél meg vérmérséklet szerint, de egy doboz Daedalon semmi esetre sem árt. Ha valaki azt a címet adja a rock and rollról felhalmozott ismereteinek, hogy A rock története, könnyen nevetségessé válhat, láttunk már olyan angol rocklexikont, amelyben hemzsegtek a brit pop harmadik vonalbeli képviselői, de Nina Hagen még a függelékben sem szerepelt, és egyébként is mindazt, amit ez a rövid, ütős kis szócska magában rejt, elég macerás megfogni.

Megkockáztatom, hogy Jávorszkyék kísérlete a legjobb, amelyet a műfaj eddig kidobott magából. Az első kötet (még kettő lesz) a múlt századi gyökerektől 1969-ig (Altamont: a rendfenntartással megbízott Hells Angelsek megölik a Mick Jaggerre támadó Meredith Huntert, az álmoknak vége) tárgyalja a témát. Egy-egy zenekar pályájával nem sokat vacakol, a Stonest is elintézi két oldalon, a korszakra gyakorolt hatásukkal annál inkább, ami rendkívül szerencsés megközelítés. A szerzők néha átszaladnak a kulturális antropológia térfelére, ami még jobb. Az egészet vizsgálják, társadalmi háttérrel, művészeti, politikai eseményekkel, filmekkel, írókkal, médiával és természetesen a pénzzel együtt. A rock and roll felnőtt, vagy már meg is halt, kinek hogy tetszik, mindenesetre megkerülhetetlen, és jócskán beleszólt a történelembe. Néhai Edgar Hoover mondta John Lennonról: Ez az ember veszélyesebb, mint a kommunizmus. És milyen igaza volt.

Maguk a kommancsok is így gondolhatták, és nekik is igazuk volt, ’56 után az első elüvöltött yeah volt a második szög a koporsójukban, akkor is, ha a mai napig itt kísértenek. Nem véletlen, hogy kiemelt figyelmet fordítottak a rockzenére, nyilván tartottak tőle, így aztán besúgók és provokátorok hada ismerkedhetett meg évről évre a műfaj hazai változataival (volt, aki meg is szerette közben, lám, minden része az egésznek), amint az Szőnyei Tamás könyvéből oly plasztikusan kiderül. Szőnyeinél érdemes megállni egy másodpercre, ha valakit érdekel a nyolcvanas évek magyarországi és külföldi rockzenéje a punktól az új hullámig, húsz év után is nyugodtan meríthet a könyveiből, átélte az egészet, mindenhol ott volt, ahol kellett, és egyéb publikációival is rengeteget segített egy színes kultúrkörnek. A Nyilván tartottak című könyvet nem lehetett egyszerű megírni, és jó, ha nem ment rá a gyomra. Szőnyei azt rekonstruálta egy buldog szívósságával, hogy a belső elhárítás hivatásos tisztjei informátoraik segítségével miként hálózták be a popzene előadóit és közönségét. A jelentésekből, bármilyen primitívek voltak is, néhol konkrét jellemrajzok bújnak elő (a megfigyelőé), és a tönkretett, szétcsúsztatott vagy „csak” kellemetlen helyzetekbe sodort áldozatok mellett, „mint a lépcsőházban a pormacska, gyűlik össze a korszak mocska”, a felkavart latrinából kikandikálnak a spiclik, tartótisztek és a tartótisztek tartói, az MSZMP, a KISZ, a munkásőrség, mindennek a legalja, az Ifjú Gárda (na, az már tényleg nem volt kötelező) és az ávósok olyan parkolóhelyei, mint az ORI vagy az MHV. Az akták jelentős részét ugyan eltüntették, de akadnak még feldolgozatlanok bőven. És gyűlnek az újak.

(Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János: A rock története. Gloria Kiadó, 2005; Szőnyei Tamás: Nyilván tartottak. Magyar Narancs – Tihany-Rév Kiadó, 2005. A kötetek ára: 5490 és 3900 forint)

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.