Sudarium Christi

A torinói ereklye újabb rejtélye: a második arc

2004. május 22., szombat 15:59

A lepel legújabb vizsgálatát 2002-ben engedélyezték, a munkálatok az új katedrális szentélyében folytak. Ezúttal a késő középkori foltokat távolították el, és a szövetnek azt a részét kutatták, amely 1534 óta volt elfedve. A kutatást alaposan dokumentálták, és a hatalmas érdeklődésre való tekintettel könyvben megjelentették a rejtett részekről készült felvételeket; kisebb felbontásban a nagyközönségnek és nagyobban a szakértőknek.
Az újabb vizsgálat a korábbiakhoz képest első megközelítésben kevés eredményt hozott. A megfeketedett felületen szabad szemmel nem sok minden volt kivehető, ám a láb mentén, a karoknál és a kezeknél vérfoltok észlelhetők. Monsignor Giuseppe Ghiberti, a Commission for the Exposition of the Shroud elnökhelyettese szerint ez is bizonyítja, hogy a kép nem másolat. A szövetet Mechtild Flury-Lemberg, a restaurálást végző svájci textilszakértő i. sz. első századiként vagy régebbiként azonosította, ez azonban „csak” a korábbi feltételezések megerősítése volt.
Az igazi szenzációt a kutatás után két esztendővel jelentette be Fanti professzor: a lepel hátsó részéről készült képek tanulmányozása során – közvetlen és fordított Fourier-transzformáción, képjavításon és sablon-összehasonlító technikákon alapuló eljárás segítségével – egy férfi arca vált láthatóvá. „Bár a kép nagyon halvány, az orr, a szemek, a haj, a szakáll és a bajusz tisztán kivehető. Vannak enyhe eltérések az ismert arccal szemben. Például az orr; a túlsó oldalon mindkét orrlyuk azonos nagyságú, míg az elülső oldalon a jobb oldali orrlyuk kevésbé meghatározó” – mondta Fanti.
Ennél sokkal több információ a hírfogyasztó nagyközönség számára nem érthető. Mindazok, akik eddig is elfogadták a lepel valódiságát, korábbi elgondolásaik megerősítését látják az új felfedezésben, ám aligha valószínű, hogy a most előtűnt kép bárkit is meggyőzne az „ellentáborból”. A különleges ereklye körüli viták talán sohasem fognak nyugvópontra jutni, hiszen a hírközlő eszközökben szereplő, bármelyik oldalon álló, jórészt lelkes, autodidakta lepelkutatók „hívei” és „ellenzői” voltaképpen nem is a Torinóban őrzött ereklyéről vitatkoznak. Nagy a tét, erősek az indulatok.
Ez a 4,36 méter hosszú és 1,1 méter széles, halszálkamintásan szövött lenvászon kendő – bármilyen eredetű legyen – maga is médium, de nem mindegy, hogy milyen üzenetet ad át, és hogyan értelmezzük azt. Az elmúlt évszázadok alatt több ízben is gyökeresen új jelentést kapott a sudarium Christi anélkül, hogy végleges és mindenki számára megnyugtató megoldás született volna.
Az írásos források alapján Krisztus korához képest meglehetősen későn dokumentálható a lepel felbukkanása, ráadásul Troyes püspöke, Arcis-i Péter VII. Kelemennek írt levelében határozottan hamisítványnak nevezi a lenvászon kendőt, melyről – szerinte – a lireyi templom esperese csalárdul állítja, hogy Krisztus halotti leple. Troyes püspökének véleménye azonban egyáltalán nem tekinthető általánosnak sem a maga korában, sem a későbbi évszázadok során.
Érdekes körülmény, hogy a lepelkultusz elutasítóinak többsége általában arra a véleményre hivatkozik, hogy az ereklyeként tisztelt tárgy csupán hamisítvány. De másként látta a helyzetet a IV. század végén Szalamiszi Epiphanius püspök. Egy 393-ban íródott levelében megemlíti, hogy a Jeruzsálem közelében található Anautha város valamelyik templomának bejáratánál letépett egy közszemlére kitett leplet, mely Krisztusé vagy valamelyik szenté. Indulatának oka az volt, hogy megítélése szerint a vászon még alkalmas lenne egy szegény számára…
A sudarium hosszú története során fordulópontot jelentett 1898, amikor Secondo Pia elsőként fényképezte le az ereklyét. Miközben a vásznon látható negatív kép talánya sokak számára az eredetiség kétségtelen bizonyítéka lett, Ulysse Chevalier történész közzétett minden, a lepelre vonatkozó dokumentumot (Párizs, 1900). E gyűjtemény alapján a szkeptikusok arra a „megdönthetetlen” következtetésre jutottak, hogy a leplen látható kép egy XIV. századi francia festő alkotása.
A torinói lepelről alkotott vélemények teljes öszszeegyeztethetetlensége, e szokatlan dichotómia tehát nem oldódott fel, sőt a vita intenzitása csak erősödött. 1973-ban Max Frei bűnügyi szakértő pollenanalízist végzett el az ismert eredménnyel. A vászon vizsgálata során a genti Raes professzor megállapította, hogy az alapanyagul használt Gossypum herbaceum csak a Közel-Keletről származhatott. 1981-ben Baima Bollone professzor a vérnyomok emberi eredetét bizonyította be. John Heller és Alan Adler meggyőzően érveltek amellett, hogy a kép nem keletkezhetett festéssel. John Jackson elméletifizika-professzor a VP–8-as képanalizátor segítségével láthatóvá tette a lepel térinformációit. A polarizált fényben készült felvételekkel pedig azonosíthatóvá vált a jobb szemhéjra helyezett pénz feliratának egy része. A fizetőeszközt legkésőbb 31-ben használták. Legalábbis a lepel eredetiségét hirdetők így vélik.
A sok megdönthetetlennek tűnő bizonyíték után villámcsapásként hatott a British Museumban 1988. október 14-én tartott sajtótájékoztató. Mint ismeretes, 1987 elején II. János Pál pápa, a lepel tulajdonosa és Anastasio Alberto Ballestrero torinói bíboros, a sudarium őrzője hozzájárult ahhoz, hogy néhány szál segítségével radiokarbon-kormeghatározást végezzenek a torinói leplen. Az eredmény nyilvánosságra hozatalát 1988 húsvétjára tervezték. A sajtótájékoztatót különös huzavona előzte meg, a mérési eredményeket idő előtt kiszivárogtatták, azt a látszatot keltve, mintha a torinói érsekség akadályozná a tudományos kutatásokat. Majd gyakorlatilag egy időben kelt hír Torinóból és Londonból: az Oxfordi Egyetem, a zürichi Szövetségi Műszaki Főiskola és az arizonai Tucson Egyetem öt egymástól független mérésének eredménye alapján megállapították, hogy a szénizotóp-vizsgálatok szerint a lepel 90–95 százalék valószínűséggel 1260–1390 között keletkezett.
Dermedt csönd és értetlenség az egyik oldalon, harsány hurrázás a másikon. A lepel eredetiségének elszánt harcosai azonnal egy sereg ellenvetéssel éltek: Thomas J. Phillips a Nature oldalain fejtegette, hogy a feltámadás során esetleg nagy erejű fény- és hősugárzás történt, talán neutronsugárzás is, ezért tévedtek a kormeghatározással. Mások feltételezik, hogy a környezeti ártalmak, a radioaktív háttérsugárzás ingadozása vagy a lepel felhevülése az 1532-es tűzvészkor lehetetlenné tették a pontos mérést.
Az „ellendrukkerek” táborának leglelkesültebb írása természetesen a The Skeptical Inquirer hasábjain jelent meg. Joe Nickel szerint a torinói lepel képe anatómiailag egyáltalán nem pontos, az arc elnyújtott, akár a gótikus festményeken. A haj fekvő embernél hátrahullana, míg ellenben a leplen látható képen olyan helyzetben van, mintha álló embert ábrázolna. A vérnyomokról Heller és Adler véleményével szemben McCrone és Fischer javaslatát fogadja el, akik szerint valószínűbb, hogy temperából származnak a foltok. Joe Nickel elveti a háromdimenziós információ elméletét is, mondván, hogy túlságosan sok korrekciót végeztek az analízis során. Pontosan meg nem nevezett forrásra hivatkozva úgy véli, hogy kétséges a pollenelemzés eredménye, a szemhéjra helyezett pénz képéről pedig egyszerűen azt állítja, hogy nem is látta senki.
A két többé-kevésbé ellentétes állítás lehetséges szintézise legfeljebb a szkeptikusok számára elfogadható. Egy ókori történelemmel foglalkozó professzor, Karlheinz Dietz szerint a Torinóban őrzött vászon csakugyan egy keresztre feszített ember testét takarta, hiszen túlságosan sok jel utal erre, egy középkori hamisító ennyi részletre nem gondolhatott. De helyes a kormeghatározás eredménye is. Vagyis olyan ember halotti leple lehet, akit bestiális kegyetlenséggel – követve az Újszövetség leírását – öltek meg a XIII. század végén.
Milyen következtetést vonhat le mindebből egy pollenanalízishez, szénizotóp-vizsgálathoz, anatómiához, művészettörténethez mit sem értő olvasó, akinek meggyőzésére mindkét oldal „aktivistái” különös erőfeszítéseket tesznek? Amilyet csak akar. II. János Pál pápa a kormeghatározást követően újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a lepel biztosan ereklye, és mint ereklye, a hit tárgya. Ugyanakkor a hitelesség kérdése nyitva áll, az egyház ebben az értelemben soha nem nyilatkozott.
Talán ez az „eldönthetetlenség” is egyfajta bizonyíték. Gondolkodásra késztet, meghagyja a szabad véleményalkotás lehetőségét és felelősségét mindenkinek. Azt a döntést, melyet a jelek szerint nem a csalhatatlan bizonyítékok súlya alatt kell meghozni.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.