Változatos kilátások a Balaton-felvidéken

Panorámák, várak, romok, sajátos falvak a kéktúra újabb szakaszán

2009. november 26., csütörtök 00:00

B A K A N C S

A Tapolca–Badacsony–Nagyvázsony útvonalon haladó, tanúhegyekkel tűzdelt, rengeteg szőlőssel borított Balaton-felvidéki kéktúraszakasznak nincsen unalmas része, a fárasztó emelkedők viszont annál inkább próbára teszik az embert. A Szent György-hegyre, a Badacsonyra, a Gulácsra, a Csobáncra és az Eötvös-kilátó díszítette Fekete-hegyre is felkapaszkodtunk, ám a változatos hangulatokat tükröző panoráma mindannyiszor kárpótolt.

Szombaton reggel Tapolcáról rajtoltunk, s már az elején csalhattunk volna a 62 kilométeres távból. Az első négy kilométert a Szent György-hegy lábáig a főúton haladva tettük meg, az egyik autó sofőrje „hová mentek, srácok?” kérdéssel ajánlott fel fuvart, de mi egy „köszönjük, túrázunk”-kal elhárítottuk a csábítást. Kár is lett volna kihagyni a tanúhegy híres bazaltorgonáit, amelyeket testközelből csodálhattunk, ahogy a hasonlóan szép, napsütéses kilátást is. A másik oldalon leérve, a hegy lábánál is van látnivaló a Lengyel-kápolna képében, a következő cél a Balaton partjánál fekvő szigligeti vár, az odavezető út nagy részét újra aszfalton tettük meg.
Szigliget a vár épülésének idején – a tatárjárás után – még sziget volt, s legnagyobb károsodását nem ellenséges seregek, hanem egy XVII. századi villámcsapás kiváltotta tűz okozta. A hosszan húzódó falakból így is viszonylag sok megmaradt, a legfelső bástyáról nyíló kilátás az utunk során mögöttünk hagyott és az előttünk álló hegyeket, és természetesen a Balatont mutatja. Továbbindulva, a falu végében egy telekről kinyúló almafa terméséből csentünk egy-egy szemet, majd észrevettük, hogy egy helyi néni látta tettünket, de ő intés helyett csak annyit mondott: ha becsöngetünk, szívesen adnak többet is. Köszöntük szépen, de inkább továbbálltunk, s a 438 méter magas badacsonyi hegytető felé vettük az irányt. Ebédünket a Ranolder-keresztnél lévő kilátóponthoz terveztük, de ehhez előbb le kellett győznünk az általunk 582 fokosnak számolt Bujdosók lépcsőjének függőlegeshez közelítő meredekségét, amely valószínűleg nem csak korgó gyomorral embert próbáló feladat. Az egykori veszprémi püspökről elnevezett keresztnél – amelynek egy-egy nagyobb darabját bő 150 éve negyven bivallyal vontatták fel a hegyre – egy kiépített kőteraszon fogyasztottuk el ebédünket, a Balatonra néző pompás panoráma társaságában.
A kék jelzés innen a hasonló szépséget nyújtó Egry József-kilátóhelyen keresztül továbbvezet a csúcson álló Kisfaludy-kilátóhoz, ahonnan azonban alig láttunk valamit, a körülötte lévő fák szinte mindent eltakarnak. Innen lefelé egy kőkapun keresztül haladtunk északnak, a cukorsüveg alakú hegy, a Gulács felé. A kéktúra csak az oldalában halad el, s mivel az óraátállítás hatására ekkor sötétedett, nem mentünk fel a csúcsra, hanem haladtunk tovább Káptalantóti felé. A falu szélén lévő temetőben égő mécsesesek jelezték halottak napjának közeledtét, a Horváth Kert büfében már kevésbé volt temetői a hangulat, a megyei harmadosztályban szereplő labdarúgócsapat aznapi győzelmének ünneplése folyt. A kocsma gyakorlatilag egyenlő a focicsapat székházával, a két kocsmáros csapattagként szerepel a tablókon, a helyiséget díszítő trófeagyűjteményt sok felsőbb osztályban játszó gárda megirigyelhetné.
Poharaink kiürülése után továbbindultunk a Csobánc felé, amelynek szintén csak az oldalában vezet el a kék, azonban a hegytetőn lévő várromot nem hagytuk ki, hátizsákjainkat egy bokorba rejtve, cuccok nélkül szinte felfutottunk a csúcsra. A várból sok nem maradt, kilátás viszont minden irányba van, ám az éjszaka sötétjében sokkal szomorúbb képet mutatta a táj. Innen két kilométerre vertünk tábort, majd másnap reggel újabb „kilátási hangulatot meghatározó jelenséggel” találkoztunk: a köddel. Gyönyörű volt, ahogy Szentbékkálla felé ereszkedve „szoknyát rakott” a hegyekre, a harmatos növények és a távoli nap pirkadása fokozták a látványt. A falu előtti kőtenger is talán így volt a legszebb, később az Eötvös Károly-kilátóban a „kilátástalan” helyzetet csokievéssel próbáltuk feloldani. A Nagyvázsony előtti utolsó településen, Balatonhenyén kő kövön marad felirat díszelgett a házakon, mint megtudtuk, a helyi bánya újranyitása ellen tiltakozik így a falu népe.
Innen még 14 kilométer volt hátra, s a végén pörögtek fel az események. A továbbra is borús időjáráshoz illeszkedően már két kisebb romot is láttunk aznap, s Nagyvázsony előtt jött újabb kettő, a pálosok örökségeként fennmaradt tálodi kolostorrom és az Ilona-kápolna romja. Ám a legimpozánsabb és a legkevésbé romos a falu tőszomszédságában lévő, szintén a pálosokhoz kötődő Szent Mihály-kolostorrom, amelyet a törökök érkezésekor a városőrség felrobbantott, „félvén attól, hogy a török beléjek száll”. Innen már csak néhány lépés volt végcélunk, a Kinizsi-vár, ahova bemenni talán majd legközelebb fogunk – a pénztár zárva volt –, hiszen akkor innen indulunk tovább a Bakony felé.
(Folytatjuk)

A szerkesztő ajánlja

Lázár Fruzsina

A magyar költőnő, akinek el kellett fojtania nőiességét, hogy sikeres lehessen

Nemes Nagy Ágnesnek még mostoha sors jutott. Vajon a mai írónők átveszik a hatalmat az irodalomban?

Pintér Bence

Olyan vérfagyasztó a valóság, mint a legkegyetlenebb mese

Az elmúlt évtizedekben számos, a 13 gyermekét ágyhoz láncoló, megkínzó Turpin családéhoz hasonló eset került napvilágra.

R. Kiss Kornélia

Apátia lett úrrá a baloldali bicskei ellenzéken

A szír származású jelölt a migránskampány miatt visszalépett, a másik szocialista is idő előtt visszavonulna. Csak a Jobbik száll szembe a Fidesszel.

Katona Mariann, Hutter Marianna

Szél tanácsadója: Kósa azt mondta, magyar vagyok, nem afgán

Megszólalt a tanácsadó, akit Szél Bernadett javasolt a nemzetbiztonsági bizottságba.