Vegyes vágott

2007. január 20., szombat 01:00

Kuomintang

Gyerekkoromban a világ összes játék katonája nem volt elég nekem. Hiába cseréltem minden, a gyerekek közt értéknek számító dolgot gipsz- és ólomkatonákra (műanyag még nem volt), képzeletem kiteljesítéséhez mindez kevésnek bizonyult.
Hatalmas hadjáratokat terveztem a padlón, de persze én voltam a védekező fél is. Azt hiszem, a regényírás alapjai nálam innen származnak.
Aztán elkezdtem papírkatonákat rajzolni. A papír hadsereget, amelynek különösen a tábornokait, vezértábornagyait rajzoltam nagy gonddal, színes ceruzákkal, Kuomintangak neveztem el. Ma sem tudom, honnan vettem ezt a szót, csak annyit tudok, hogy a hangalakja tetszett.
Nem ismertem a Dzsongguó Guómindang (pinjin átírásban), a Kínai Nemzeti Párt nevének jelentését, sőt Tajvan országának zászlaját sem. A jin-jang jelet használtam helyette, amely leginkább a koreai zászlón maradt fönn.
Nagyjából ötven év múlt el azóta, de ma reggel ezzel ébredtem, miként néha egy dallal a fülemben, és nem tudok más menekvést, mint hogy leírom. Meglepő: de a KMT újabban helyesli a szárazföldi Kínával való egyesülést, szemben a Demokrata Párttal. De hát ez már politika. Én csak egy hadsereg megalapítója voltam.

Koreai rövidversek

Nem igaz, hogy nincs semmi haszna az írásnak. A világ első újságregényében, a Kölcsön Időben írtam Ki-Jeong, koreai költőnőről és a szudzsi (sudzsi) versformáról. Semmi kétség: ezért kaptam én meg Osváth Gábor Az öt barát éneke című alapművét, amely nemcsak elmagyarázza a koreai írás, a versek keletkezését, de gyönyörű, beleérző fordításokat is közöl.
A kínai verselést tartották valamire a koreaiak, akár nálunk Európában a latint. De aztán jött egy király, név szerint Szedzsong, aki kidolgozta és tudósaival kidolgoztatta a fonetikus írást. Krisztus után 1444-ben lettek kész a munkával, ezt az írásmódot az egyszerűbb emberek is el tudták sajátítani. Kezdetben 28, később 24 betűvel megoldották a kérdést. Ellenzők, sznobok mindig akadnak.
A csúcspontot jelentő szidzsó (sidzso), a rövid lírai költemény minden költőt megihletett, akár a ka-sza, a jóval hosszabb dalbeszéd is. A lényeg itt is, mint a japán haikunál, a szótagszám, az ütemek, a hangsúlyok, a sorok meghatározottsága. A koreai szidzsónak ráadásul váratlan csattanóval is rendelkeznie kell (szemben a gyakran befejezetlennek tűnő haikuval).
A fő témák: a természet szépsége, a szerelem, az uralkodó iránti tisztelet, végül az emberi lét értelme. Nem véletlen, hogy később a szabad vers is népszerűvé vált Koreában. Íme egy sidzso Csong Csholtól:
A két kő-Buddha
Csupaszon áll az úton.
Szilaj szél veri őket,
Jeges eső meg hóvihar.
Irigyeld! Nem ismerhetik
A fájdalmat: a válást.
Osváth Gábor: Az öt barát éneke (koreai sidzsoversek), Terebess, Budapest, 2002, 104. o.

Nyelvi játékok (2.)

„Cabbage” (káposzta), „baggage” (csomag) olyan angol szavak, melyek akár hangszeren is lejátszhatók. Van ilyen még legalább két tucat (Stuart Kidd).
A „pääjääjää” a leghosszabb iramot bíró ló vagy versenyző vagy hat pontot kibíró finn szó.
Azért mi sem vagyunk lemaradva:
Az „alelölülő”, bár csak elképzelt tisztség, de gyönyörű, és négy rövid magánhangzó van benne.
Az „újjáépítéséről” vagy az „újjáválaszthatóságáról” hét ékezetet tartalmaz.
Az „árvíztűrő-e a tükörfúrógép” a legrövidebb kifejezés, amelyben majdnem minden magyar betű megtalálható (copyright Szegi Tamás, Lépesfalvi Tamás).
A whakakakakaka maori nyelven (Új-Zéland) tetoválást jelent, amely több vonalból, csíkból áll.

Tramontana

Egy magyar kötőszalon hirdeti magát e névvel, ahol lakástextíliát és kötött ruhadarabokat lehet kapni.
A meleg ruhára szükség van, mert az Észak-Pireneusokból lezúduló szél Katalóniában elképesztő műveletekbe kezd. Zörög, duhog, dübög, zúg, dönget, sziszeg, rángat, kopog, dobog, rugdos az „északi szél”, mintha szellemek jönnének. És úgy emel föl súlyos tárgyakat, köveket, mint a pihét.
A „tramuntana” – ahogy a katalánok hívják – idején elkövetett bűntényeket sokkal engedékenyebben ítélték meg, mint a normális időben véghezvitteket. Nagyon valószínű, hogy Dalí atyja ebbe őrült bele, és Dalí is többek között ezért hagyta el a csodálatos Katalóniát. Még Márquez is írt egy novellát róla. Itt alakítottuk meg az Ortega y Gasset Társaságot.

Villámposta (1.)

Az első Lajoska elutazása után érkezett Amerikából, és magyarul szólt:
Szia Feri!
Van vagy ezeregy éve, hogy nem beszéltünk. Emlékszem, hogy néhány éve láttalak valamilyen rendezvényen. A Hawaiiban élő, szintén szögedi Lajoska sokat emleget számos telefonbeszélgetésünk során.
Én most már több éve Dallasban zongorázok, de eredetileg Santa Barbarában éltem. Ezt a cowboy cityt nem nekem találták ki. Tervezgetem, hová s hogyan térhetek vissza Európába, de hát nem könnyű. Elolvastam az életrajzodat, nem semmi. Szeretnék már olvasni is tőled valamit. Lehetne erről az itteni világról is írni, ha érdekelne otthon valakit. A jó öreg Európában vagy hazánkban.
Fotótárlatom is volt, meg föllépésem is, amelyet Lajoska szervezett. Harmincéves zenei évfordulómon.
Bocs, ha zavartalak.
Itt mindennapos szórakozásom, hogy bemegyek a Barnes & Noble Booksellers című k. boltba, és a kávézójában halálra olvasom magam. Már ötéves koromban olvasgattam a nagyanyámnak köszönhetően. Azt már meg sem súgom, hogy késői teenager éveimben saját kis verses könyvecském volt. Ha megkérdeznének, mi a 2 legnagyobb veszteség az életemben, akkor azt válaszolnám, hogy az édesanyám és az a kis könyvecske. Meg persze a szüzességem, ha-ha-ha. Ennél persze sokkal többet veszítettem az életemben… Ha lesz rá időd, örülnék pár sorodnak.
Ságváris üdvözlettel a texasi prérikrül,
Szaniszló Jancsi
(A muzsikus kollégáknak Szani Jani vagy itt „Sunset Johnny”. Bye!)

Jól emlékszem Jancsira. Egy ideig mindketten ugyanabba a lányba voltunk szerelmesek a szegedi Ságvári gyakorlógimiben. Vékony, kenyérbarna hajú fiú volt, szórakoztatózenész-családból. Mindennap egy csokor virággal várta a gimi előtt azt a bizonyos A.-t, akinek fölajánlkozását nem mertem komolyan venni, ezért csak (egzisztencialista) könyveket adtam kölcsön neki. Jancsi egyszer csak nekem játszott a gimnázium dísztermében, hihetetlenül tehetségesen rögtönzött. Nekiment a határnak is, de elkapták. Ugyanígy járt egy buszon is, ahol az ellenőrt akarta félrelökni, de a sofőr nem nyitotta ki az ajtót. Akárhogy is fáj, neki ott csak jobb lehet, mint itthon. Meglátjuk, ír-e még. Én válaszoltam. P. S.: Egyszer láttam közös szerelmünket egy réges-régi május elsején, nagyon elhasznált arca volt.

Villámposta (2.)

Rögtön Jancsié után érkezett meg finn barátom, Matti (Matyi) levele Finnországból angolul:
Szia Feri!
Tegnap calvadost ittam, amelyet Észtországban termesztünk egy haverral. Baromira fáj a fejem. Olyan piás voltam, hogy meg sem érintettem a gépet. Neked is van ilyen bajod? Túl sokat dolgozom, végül valahogy minden véget ér, kinyír, valami depresszió kúszik az agyamba, itt meg sötét van. Egy megoldás kínálkozik: whiskyt, konyakot, vodkát venni, bort venni, és bevágni keményen. Megpróbálok ez ellen harcolni, de nem megy.
Azt hiszem, az a megoldás, hogy nem dolgozom tovább másoknak, hanem magamnak. Saját eszemből saját magamnak.
A gyerekek most hazajöttek a hét végén az unokáimmal. Mindenki olyan öreg. Születésnap. Ma is inni fogok.
Szeretettel,
Matti
P. S.: Nem tudnál eljönni? Beszállnék pénzzel is. Meg tudjuk szervezni? Egy reggel kopogtak. Azt mondtam Liisának, ezek a Jehova tanúi, de titokban arra gondoltam, te vagy az. Ha nem jössz, mehetünk-e mi. Vagy találkozzunk Prágában? Te is kövér vagy még? Én százötvennél tartottam, de lejöttem száz alá. Ez már jó egy koporsóba? Szóval hol?

Ervin léptei

Ahogy elmentünk Farkasréten a sírig, eszembe jutott, a barátom mennyit sétált itt az egészségéért, és mennyit tanulhatott a magyar történelemből. A nyakkendőgyűjteményében nincs tőlem egy sem, mert én nem viselek nyakkendőt. És akkor, mikor döbbent a göröngy a koporsón, megint elsírtam magam, miközben ismeretlen emberek a kezemet rángatták, hogy…

Dani

A fiam bejelentette, hogy internetes telefonon megkérte Márti kezét. Örülök neki, kéne már egy unoka. Sohasem hittem, hogy erre vágyom.

Chris

Úgy látszik, itt Bel-Budán több floridai is lakik. A Dióban (Janó hívott meg egy italra) összejöttem egy Chris nevű sráccal. Elmondtam neki, hogy hol találkozhat egy másik floridaival. Amikor kiejtettem a Sziget söröző nevét, a magyarok fölkapták a fejüket. Ezt nem lehet lefordítani, mondtam nekik. Két ügyvéd azt mondta Nellykémnek az említett sörözőben, hogy a mesterrel szeretnének találkozni, miért engedett el. Hogy majd szerveznek egy estet. Nem tudom, meglátjuk.

Hunter pub

Egy könyvvásárlás után mentünk Andrissal, Katával, Annával és Öthővel, Andris édesapjával, aki képzőművész. Az Ó utcánál megállt. Ez a helyünk! Odamutatott a feliratra. Bementünk, Öthö balhéból a Napfény a jégen című magyar rockabilly számot és piát rendelt. Úgy kábé tizenöt ember fért volna be, ha lettek volna annyian. A helyről elég annyit mondani, hogy ha a csigalépcső tetején megfogod a korlátot, visszazuhansz, ahonnan vétettél. Különben jó volt.

A Fény utcai piacon

Hat éven át egyetlenegyszer sem kísértem el Annát a tortának megálmodott Lehel utcai piacra. Most Józsival, barátommal és webmesteremmel, a nagyobbik kisfiával, Ferivel mentünk el hétvégi bevásárlásra. Míg a lángost ettük, egy harcos nyugdíjas nő, aki libazsírt vett, és ezerből adtak vissza neki, megpróbálta visszaszerezni az ötezresét. Hogy mire jutott, azt már sosem tudom meg, mert egy zöldséges asszony a pult alól igen finom (köményes!) házikolbászt kínált. A vécés néni még megismert.
Na látja, hol van a Lehel a Fény utcához képest!, mondta.

Keresztlevél

A mobilom papírjait (titkos kód stb.) kerestem az összes létező helyen, de nem lelém. Viszont megtaláltam a keresztlevelemet, amelyre rövidesen szükségem lesz az életgyónásomkor.
Így van ez.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.