Vizsgálat a lovicégnél

A rendőrség nyomoz, a vagyonkezelő a szerződéseket ellenőrzi

2010. május 10., hétfő 00:00

Belső vizsgálatot indított a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő a Nemzeti Lóverseny Kft. ellen. Az eljárás során az állami lovicég tevékenységét, gazdálkodását és szerződéskötési gyakorlatát ellenőrzik. A lóversenytársaságnál a rendőrség is nyomoz hűtlen kezelés ügyében.
Vizsgálatot indított a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) az állami tulajdonú Nemzeti Lóverseny Kft. ellen. Zichermann Zsolt, az MNV szóvivője lapunknak elmondta, az eljárás a lóversenycég gazdálkodására, tevékenységére és szerződéskötési gyakorlatára irányul. A vizsgálat egy, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgatójához, illetve a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elnökéhez érkezett beadvány alapján indult el. A szóvivő megjegyezte, ez az általános gyakorlat, a belső vizsgálatokat legtöbbször bejelentések után kezdeményezik. Zichermann Zsolt hozzátette: várhatólag május közepén zárul majd le az eljárás, amit a vagyonkezelő ellenőrzési igazgatósága folytat le.
A vizsgálat kapcsán megkerestük Vajtó Lajost, a Nemzeti Lóverseny Kft. ügyvezetőjét, aki azzal hárította el a nyilatkozatot, hogy csak az eljárás lezárása után kíván tájékoztatást adni. A Nemzeti Lóverseny Kft. a napokban lapunkhoz eljuttatott levele szerint a cégnél történt esetleges hűtlen kezelési ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bűncselekmény hiányában már lezárta a nyomozást. A BRFK-nál azonban érdeklődésünkre tévesnek minősítették ezt az információt, s egyben megerősítették, hogy tovább folynak a tanúkihallgatások a körülmények tisztázása érdekében. Az ügy kivizsgálását a XVII. kerületi rendőrkapitányság végzi, ahol a nyomozás során már számos szakértői véleményt beszereztek.
Hűtlen kezelés gyanúja a fővárosi lóversenypálya, vagyis a Kincsem Park bővítési munkálatai során merült fel, amelyre még 2006-ban írt ki pályázatot a Nemzeti Lóverseny Kft. A lapunkhoz került iratok szerint a győztes a budapesti Big-Best Bt. beadványa lett, amely nettó 8,65 millió forintért végezte volna el a feladatot. Az ügetőpálya bővítését a nyertes cégnek 2007. január 20-ig kellett volna befejeznie, ám öt nappal a határidő letelte előtt módosították a szerződést, mondván: változtak a tervek, így maga a munka is. Az új megállapodás szerint csaknem háromszorosára ugrottak a költségek, így a Big-Best Bt.-nek áfával együtt összesen 25,8 millió forintot utaltak ki. A vagyongazdálkodási tanács egyébként az idén csaknem egymilliárd forintot biztosított a Nemzeti Lóverseny Kft. működésére, miközben „szigorúbb biztosítékokat” kért a társaság vezetésétől.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.