Vizsgálat lesz a lovicégnél?

Tanúkihallgatást tart a rendőrség az állami vállalatnál hűtlen kezelés miatt

2010. május 1., szombat 00:00

Vizsgálatot indíthat a Nemzeti Lóverseny Kft.-nél a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, lapunk információja szerint hűtlen kezelést gyanítanak. A hazai lóversenyt szervező cég vezetői ellen a rendőrség is nyomoz hűtlen kezelés miatt, utóbbinál jelenleg a tanúkihallgatások zajlanak.
Vizsgálatot indít a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) az állami tulajdonban lévő Nemzeti Lóverseny (NL) Kft.-nél – értesült lapunk. Megkeresésünkre Zicherman Zsolt, az MNV szóvivője elmondta: jelenleg is folyik az egyeztetés a vagyonkezelő ellenőrzési igazgatóságánál arról, mi legyen pontosan a vizsgálat módja. Hozzátette, amíg erről nem születik döntés, nem tud beszámolni konkrétumokról.
Úgy tudjuk, hűtlen kezelést gyanítanak az NL Kft.-nél. Visszaélés ügyében egyébként már a rendőrség is a nyomoz a lóversenycégnél. A feljelentés körülbelül egy éve született meg, azóta azonban az ügy több rendőrkapitányságot is megjárt. A Budapesti Rendőr-főkapitányságtól (BRFK) tavaly májusban a X. kerületi kapitányságra került, ahol azonban, elfogultságra hivatkozva, a XVII. kerület illetékességét jelölték meg. Itt jelenleg tart a vizsgálat. A BRFK sajtóosztályán lapunkkal azt közölték, hogy a nyomozás ismeretlen tettes ellen folyik. Hozzátették, a nyomozás során számos  szakértői véleményt szereztek be, jelenleg pedig a körülmények tisztázása érdekében tanúkihallgatások folynak.
A feljelentés adatai szerint a lóversenypálya bővítési munkálatai vetették fel a bűncselekmény gyanúját, amelyre még 2006-ban írt ki pályázatot az NL Kft. A lapunk birtokába jutott iratok szerint a versenyt a XVII. kerületi bejegyzésű Big-Best Bt. nyerte meg nettó 8,65 millió forintos ajánlatával. (A második legkedvezőbb pályázó 9,45 millió forintért végezte volna el a munkálatokat.) Az ügetőpálya bővítését a nyertes cégnek 2007. január 20-ig kellett volna befejeznie, ám öt nappal a határidő lejárta előtt módosították a szerződést arra hivatkozva, hogy változtak a tervek, és így maga a munka is. Az új megállapodás nyomán csaknem háromszorosára emelkedtek a költségek, így a Big-Best Bt.-nek az NL Kft. áfával együtt összesen 25,8 millió forintot utalt ki. Ráadásul a befejezési határidő is kitolódott 2007. május 15-re. Az átadás után a bővítményt az általunk korábban megkérdezett ügetősök szerint azóta sem lehet használni.
Az 1993 óta létező Big-Best Bt. a Magyar Nemzet birtokába került kimutatás szerint 2007-ben további hét szerződést kapott az NL Kft.-től, összesen 50,5 millió forint értékben. A Nagy Lajos birtokában lévő cég végezte például a Kincsem parkot és a Pillangó utcai metróállomást összekötő alagút takarítását több mint 3 millió forintért, és épített gyalogosutat a metró és a tribün között 28,6 millió forintért.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.