„Eljutottam odáig, hogy éljen Horthy Miklós!”

Pethő Tibor

Pethő Tibor

2016. február 14., vasárnap 10:43, frissítve: hétfő 21:07

Nemzetépítő és országgyarapító, vagy maga a patás ördög? Máig nem jut nyugvópontra a Horthy Miklós személyét övező vita. Ezek ma is a XX. századi Horthy-képből táplálkoznak. Eljön-e az idő, amikor árnyaltan közelíthetünk a huszonöt évig hatalmon lévő kormányzóhoz? Interjú Turbucz Dávid történésszel, akinek nemrégiben jelent meg A Horthy-kultusz, 1919–1944 című könyve.

Hogyan alakult ki Horthy kultusza, s hogyan változott meg regnálása alatt?
– Mint a legtöbb kultusz, Horthyé is az összeomlásra, a válságos időkre adandó gyógyírként jelent meg, ezért is tudott például szoros szimbiózisban élni a revíziós gondolattal. Lényege, hogy tőle és csakis tőle várható a korábbi dicső állapot visszaállítása. A kultuszépítő kortársak először „nemzetmentőként” ábrázolták, aki véget vet a „destrukciónak”, s az ország kormányosaként – az egyik első, vele kapcsolatos plakát is erre utal – hadsereget szervez. Kezdeti kultuszának építője mindenekelőtt a radikális jobboldal volt, idővel azonban tágult a kör. A munka oroszlánrészét a húszas évek derekát követően átvette az államapparátus. A kormányzó akkor kapta meg az „országépítő” jelzőt, ami a konszolidációra utalt, utóbb, a harmincas években pedig neki tulajdonították Magyarország nemzetközi tekintélyének visszaállítását, s a revíziós időszakban „országgyarapítónak” nevezték. Ezek túlzó, egyoldalú állítások. Például a revíziós sikereket hozzá kötni megalapozatlan: nem Horthy Miklós, hanem az európai erőviszonyok változása, a tengelyhatalmak megerősödése és a magyar diplomácia munkája tette lehetővé, hogy megvalósulhasson a revízió. A korabeli szóhasználat szerinti „országépítésben” és „nemzetmentésben” viszont voltak érdemei, igaz, ezek távol álltak attól, mint ahogyan a tevékenységét akkoriban értékelték. Mint államfő ugyanis támogatta, lehetővé tette, hogy Bethlen István miniszterelnökként megvalósítsa a konszolidációt. Horthy 1919-ben belátta, hogy az ország érdekében az antanttal együtt kell működni. IV. Károly visszatérési kísérleteinek megakadályozása is az ország érdekeit szolgálta.

Névjegy
Turbucz Dávid történész 1984-ben született. Az MTA BTK Történettudományi Intézetének munkatársa. Nemrég látott napvilágot A Horthy-kultusz, 1919–1944 című kötete.

Az első világháború után feltűnt s idővel uralkodóvá vált az úgynevezett alulról érkező politikai vezér típusa. Mi hívta életre alakját?
– Érdemes a francia forradalomig visszamenni, hiszen ettől kezdve országonként eltérő módon, de a dinasztiák szerepe csökkent, az uralkodók egyre inkább reprezentatív feladatokat láttak el. A választójogot is folyamatosan terjesztették ki a különböző országokban. Alulról, az uralkodóházakon kívülről jött személyek tűntek fel a közélet vezető posztjain már a XIX. században, de különösen 1918 után. Megkülönböztethetjük őket aszerint, hogy győztes vagy vesztes országban fejlődött-e ki a kultuszuk, katonai vagy politikai háttérrel rendelkeztek-e, vagy hogy milyen típusú politikai rendszer keretei között működtek. Utóbbival kapcsolatban három nagy kategóriát láthatunk: demokratikus rendszerben alakult ki Masaryk csehszlovák köztársasági elnök vezérkultusza. Autoriter államban volt vezér a spanyol Franco, a portugál Salazar vagy a lengyel Pilsudski. A harmadik kategória a totalitárius jellegű diktatúráké, a legkézenfekvőbb példa Hitler és Sztálin.

Hogyan illeszthető be a sorba Horthy Miklós?
– Katonai múltja már államfővé választása előtt megalapozta nimbuszát. Kultusza így katonai gyökerekből is táplálkozott. Korlátozottan parlamentáris, tekintélyuralmi, demokrácia és diktatúra közötti átmeneti rendszerben töltötte be közel negyed századon át a kormányzói, illetve a vezéri posztját. Vezérkultusza az autoriter típusú kultuszok közé sorolható.

Térjünk még vissza a kultusz kialakulásához.
– Megfigyelhető, hogy Horthy kultusza idővel eltömegesedett, egyre nagyobb jelentősége lett a hétköznapokban, a szimbolikus politizálásban, amit jól mutat a méltató újságcikkek szaporodása. Uralma végén kultuszát a szélsőjobboldal térnyerésének ellensúlyozására is felhasználták. S még egy fontos tényező: megfigyelhető párhuzamos kultuszok kialakulása Gömbös Gyula és Szálasi Ferenc körül. A kormányzó kultikus elsőbbségét azonban például Gömbös sem tudta csorbítani. Szálasit illetően fontos különbség, hogy kultusza rendszerellenes politikai pozícióban született, azonban ő sem vonta kétségbe – legalábbis 1944 őszéig – Horthy elsőbbségét, főként a „rossz tanácsadókat” kárhoztatta, akik helyére egyébként maga törekedett. Fontos különbség, hogy mind Gömböst, mind Szálasit lehetett nyilvánosan bírálni. Horthyt is, csak azért kormányzósértés miatt büntetőeljárás indulhatott.

Turbucz Dávid: Árnyalt Horthy-képre csak korlátozottan van társadalmi igény.
Turbucz Dávid: Árnyalt Horthy-képre csak korlátozottan van társadalmi igény.
Fotó: Végh László

Milyen szerepet játszottak a kormányzósértési ügyek a vezérkép formálásában?
– A kormányzósértési perek nem tartoztak a kultuszépítés legfontosabb tényezői közé, ám a sajtó, ha nem is címoldalon, de rendszeresen tudósított a perekről. A legemlékezetesebb és a kultusz szempontjából is meghatározó eset a Beniczky-ügy volt. Az egyik legnagyobb, úgynevezett hódoló felvonulás a kultusz történetében ugyanis emiatt történt. A korszak elején rövid ideig hivatalban lévő legitimista belügyminiszter, Beniczky Ödön a két szociáldemokrata újságíró, Somogyi Béla és Bacsó Béla meggyilkolásával kapcsolatos, Horthy felelősségével is foglalkozó tanúvallomását 1925-ben nyilvánosságra hozta Az Újság című liberális napilap. Beniczkyt kormányzósértésért három évre ítélték, Az Újságot betiltották, miközben kísérlet sem történt rá, hogy Beniczky állításait érdemben megvizsgálják. Jellemző viszont a kor felemás sajtóviszonyaira, hogy a lap Újság címen hamarosan ismét megjelenhetett. Nemcsak nyilvános állítások, hanem a magánszférában elhangzott mondatok miatt is születtek feljelentések. Előfordult, hogy egy haragos szomszéd volt úgymond akaratlan fültanúja a kormányzó szidalmazásának, majd fordult a hatóságokhoz. Ezeket az ügyeket általában ítélet nélkül zárták le, mert nem lehetett bizonyítani az elhangzottakat. A hatalom mindenesetre törekedett rá, hogy a magánszférában is védje az államfő tekintélyét. Utalni kell még a kormányzói amnesztiákra is, amelyek a megbocsátó államfő képét erősíthették.

Milyen volt egyébként a hazai szociáldemokrácia viszonya a kormányzó tiszteletéhez?
– A kultuszépítésben eleinte nem vettek részt, ez amúgy nem volt kötelező, olykor azonban a nyilvános kritikáig is eljutottak. A kormányzóválasztás tizedik évfordulóján, 1930. március 1-jén például a Népszava célzatosan s „ünneprontó” módon kemény kormánybírálatot közölt. 1924. november 16-án, Horthy bevonulásának ötödik évfordulóján pedig a fehérterrorról írt. A Népszava egyébként a kevés kivételek közé sorolható, mert 1938-ig egyáltalán nem jelent meg a lapban méltatás Horthy Miklósról. Tudni kell, hogy a kultuszépítésben a napi- és hetilapok játszották a legfontosabb szerepet, megelőzve a filmhíradót és a rádiót. A kezdetekkor az országos napilapok három csoportját különböztethetjük meg: a radikális jobboldali Szózat például a kormányzóval kapcsolatos minden eseményről beszámolt, egyben méltatta az államfőt. Olykor ezt tették a rendszerhez közel álló konzervatív lapok is, mint a Budapesti Hírlap vagy a 8 Órai Újság. A második csoportba azok tartoztak, akik csupán tudósításokat közöltek a kormányzó szerepléseiről, a harmadikba pedig azok – leginkább a Népszava –, amelyek szinte nem is vettek tudomást az államfő kultuszáról. A húszas évek közepe, a kultusz állami szintre emelkedésének befejeződése után idővel már csak két csoportot láthatunk: a kormányzó érdemeit különböző mértékben, de méltató kormánypárti és ellenzéki orgánumokét s azokét, köztük található megint csak a Népszava, amelyek szinte semmit sem írtak róla. Az ellenzéki lapok többsége alkalmazkodott a korabeli közbeszédhez, a hivatalos elvárásokhoz. Így cselekedtek a legitimisták is, akik egyszerre, olykor ugyanabban a lapszámban ápolták Ottó trónörökös és a kormányzó kultuszát. Hasonló okok vezették a Szociáldemokrata Pártot és a Népszavát, amikor 1938 után, ha óvatosan is, de csatlakoztak a kultuszépítőkhöz. Az első bécsi döntést követően például Peyer Károly a képviselőház ülésén Horthy Miklós kormányzóságát „bölcs országlásként” említette, párttársa, Reisinger Ferenc pedig ugyanebben az esztendőben kijelentette: „Eljutottam odáig, hogy éljen Horthy Miklós!”

Hogyan viszonyultak a zsidóság reprezentánsai a Horthy-kultuszhoz?
– A nagyobb évfordulókon – akár a többi történelmi egyház – központi istentiszteletet tartottak, lapjaikban cikkek, méltatások jelentek meg az államfőről. Az első zsidótörvény elfogadása után a fővárosi és a Pest megyei hitközségek nevében Stern Samu segítséget kért a kormányzótól az antiszemitizmus terjedése ellen. Horthy személyét, hiába volt korábban a numerus clausus, 1938-tól kezdve pedig a zsidótörvények, nem kapcsolták össze a jogfosztással, legalábbis a nyilvánosság előtt. Horthy hetvenhatodik születésnapján, 1944 nyarán, a deportálások közepette Budapesten hálaadó istentiszteletet tartottak a tiszteletére. Több oka is lehetett annak, hogy nyilvános megszólalásaikban nem kötötték össze az államfőt a diszkriminatív intézkedésekkel. Az egyik a kormányzósértési perek intézménye lehetett. A kultusszal történő esetleges azonosulás is felmerülhet. A kultuszépítés azonban őszintétlenül is megvalósulhatott. Utalni kell arra is, hogy a Horthy-képbe csak igen korlátozottan épültek be antiszemita kijelentések. Egy kultusz akkor hatékony, ha minél általánosabb üzenetek, szimbólumok alkotják, így eltérő világnézetű, vallású emberek is azonosulhatnak vele.

1944. október 16-án megszűnik Horthy államfői hatalma, s vele jó időre a kultuszépítés is…
– A nyilasoknak rövid uralmuk alatt nem volt idejük a Szálasi-kultusz teljes felépítésére, ahogyan a Horthy-tisztelet lebontására, egy új, kidolgozott Horthy-kép megfogalmazására sem. A nyilas propaganda ellentmondásosan foglalkozott a volt államfő szerepével. Megjelent az utcán olyan plakát, amely árulásként értékelte ugyan a kiugrási kísérletet, ám nem tette Horthyt közvetlenül felelőssé. Más plakáton már egyértelműen szerepel Horthy „árulása”. „Zsidógyarapító” kormányzóként aposztrofálták, aki Károlyi Mihályhoz hasonlóan együttműködött a bolsevikokkal. Döntő változást a háború utáni helyzet hozott. Eltérő módon ugyan, de minden politikai irányzat negatívan értékelte a szerepét: a legvehemensebben a kommunisták támadták, a párt vicclapjában, a Ludas Matyiban még patás ördögként is ábrázolták. Viszonylag hamar megszületett, majd a negyvenes évek végére hegemón pozícióba került az a Horthy-kép, amely a kormányzót „fasiszta”, „véreskezű diktátorként” mutatta be. Ekkor vált alapvetővé a felfogás, hogy a Horthy-rendszer a kezdetektől „fasizmus” volt, s 1919-ből egyenesen következik 1944, így a fehérterrorból a deportálás. Sajátos, leegyszerűsített dialektikával tekintettek a történelemre, amely a „fasizmus” és az „antifasizmus” harca: 1919-ben a Tanácsköztársaság bukásával győzött a „fasizmus”, amelyet 1945-ben a szovjet hadsereg vert le. Az 1956-os eseményeket is hasonlóan értékelte a kádári propaganda.

Úgy tűnik, a jelenben is hasonló végletességgel tekintünk Horthy alakjára. Vannak, akik felélesztik a kultuszát, mások pedig a „patás ördögöt” látják benne…
– A Horthy Miklóssal kapcsolatos mai közéleti viták gyakorlatilag XX. századi gyökerűek, a szóhasználat, az érvek jelentős része az elmúlt évtizedekben kialakult Horthy-képekre vezethető vissza. Nem függetlenek azonban a mai politikai, gazdasági helyzettől, tehát aktualizált formában használják őket. Évek óta látható törekvés a radikális jobboldal részéről a Horthy-kultusz megerősítésére. A kritikátlan értékeléssel szemben áll – elsősorban a baloldalhoz köthetően – az egyoldalúan negatív értékelés, amelyből hiányzik az empátia. Árnyalt Horthy-képre csak korlátozottan van társadalmi igény. Horthy Miklós akkor tudja majd elfoglalni a magyar történelemben az őt megillető helyet, ha személyéhez a szükséges kritikával és empátiával viszonyulunk. Tekintettel kell lenni az érdemeire, eredményeire, ahogyan a mulasztásaira és hibáira is.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.02.13.

Szerkesztő ajánlja

Vég Márton

Az Iraki Kurdisztánból származó negyvenéves Ismael jól érzi magát Magyarországon

A vámosszabadi befogadóállomáson élő férfi egy kicsit beszél magyarul, és nem akar továbbutazni Németország felé. Riport.

Pethő Tibor

Jolika, az ÁVH keblein nevelkedett, gépírónőből lett belügyes nagyasszony

Császárné Lábass Jolán jelképpé nemesült. A képmutatás, a szembenézés kudarcának jelképévé.

Favero-Fürjész Judit Éva

80 éves Adriano Celentano, aki nem fél a politikától

„Ma mindenki fél a szavaktól, csak olyan dolgokat lehet mondani, amelyek senkit nem zavarnak” – vallja a népszerű olasz énekes-színész.

Lukács Csaba

Sokkoló képek Venezuelából, a buszsofőrből lett baloldali vezér hazájából

A caracasi magyarok naponta küldik az ijesztőnél ijesztőbb híreket az árak és a dollárárfolyam alakulásáról.