„Lassan ufónak nézzük azokat, akik megházasodnak”

Hodász András a teológiai pralinéról, a meztelen valóságshow-król és arról, hogy hamarosan újra megtelnek a templomok

2017. július 16., vasárnap 19:43, frissítve: hétfő 07:29

Motorral közlekedik, és erősíteni jár, a legnagyobb internetes videómegosztón és egy blogon hirdeti az evangéliumot. Hodász András atya, vagy ahogy sokan nevezik, Ifa, a kispesti Nagyboldogasszony-főplébánia káplánja szerint nem kell félni a modern kommunikációs eszközöktől. Csak a stílus változott, a tartalom a régi.

– Dicsértessék a Jézus Krisztus! Vagy jó napot kívánok? Mások is bajban vannak vele, hogyan szólítsanak meg egy katolikus papot?
– Előfordul. Hadd mondjak egy példát! Egy éve járok konditerembe, az első néhány hónapban senki nem tudta, hogy pap vagyok. Jó viszonyban vagyok a többiekkel, sokat beszélgettünk, viccelődtünk, aztán egyszer úgy alakult, hogy éppen miséről mentem, és rajtam volt a papi ruha. Láttam az arcokon a döbbenetet. Nem értették, hogyan kerül egy atya az edzőterembe. Pedig miért ne járhatnék sportolni? Ugyanúgy, ahogy moziba és színházba is járok. A papokról sokan azt gondolják, hogy a világtól elrugaszkodott lények, akik kizárólag reverendában járnak, és azonkívül, hogy imádkoznak vagy szentbeszédet mondanak, mást sem csinálnak. Én mindenesetre papi ruhában is igyekszem megszólítható lenni. A formulákhoz nem ragaszkodom, sokkal fontosabb, hogy létrejöjjön a kapcsolat.

– Mióta szólítják Ifának?
– Tizennégy évesen lettem cserkészvezető, és mivel az egyik, nálam idősebb vezetőt is Andrásnak hívták, engem ifjabb Andrásnak neveztek el, ebből lett az Ifa. Szóval semmi köze a teherautóhoz.

 
„Igen szegényes gondolkodásra vall csupán a büfékocsi felől érdeklődni”
 Fotó: Végh László / Magyar Nemzet
 

– Tizennégy évesen gondolt már arra, hogy egyszer a papi hivatást választja?
– Gimnazistaként már igen. Később magyar, illetve kommunikáció–újságírás szakra jártam a Pázmányra. A diploma után egy-két évig tanítottam, ez idő alatt erősödött meg bennem az elhatározás, hogy jelentkezem az esztergomi szemináriumba.

– Mit szóltak a szülei, hogy mégsem újságíró lett?
– Meglepődtek. Vallásos családba születtem, édesanyám hitoktató, mégis nehezen fogadták el a döntésem. Csak akkor nyugodtak bele, amikor látták, hogy megtaláltam a helyem.

– Nem csoda. Manapság az emberek többsége számára érthetetlen, ha valaki úgy dönt, hogy Istennek szenteli az életét.
– Ez igaz, de lassan azokat is ufónak nézzük, akik megházasodnak. Főleg, ha keresztény módon élik meg a párkapcsolatukat, és tisztán készülnek a házasságra. A mai világ szélsőségesen individuális, minden arról szól, hogyan valósítsd meg önmagad, az a legfontosabb, hogy te mit érzel, te mire vágysz. Pedig az embert arra teremtette Isten, hogy áldozatot hozzon másokért, és lemondjon önmagáról. Nem véletlen, hogy az egyház által elfogadott két hivatás a papi vagy szerzetesi, illetve a házas hivatás. Mindkettő az önfeláldozást jelenti: odaadom az életemet azokért, akiket szeretek, lemondok önmagamról. A mai fiataloknak egyre nehezebb megélni ezt a lemondást.

– Viszont a Youtube-on keresztül mindezt nagyon sok fiatalnak lehet elmondani… Érdeklődnek a mai fiatalok a vallással, a hittel, az erkölccsel kapcsolatos témák iránt?
– Mi az, hogy! Korábban is sokan kerestek meg kérdésekkel a Facebookon vagy ímélben, voltak, akik az utcán szólítottak meg. Fél éve működik a Réder Kristóf kollégámmal – ő a technikai munkatárs – közösen indított Youtube-csatornánk, és özönlenek a kérdések. A világ teremtésétől az ezotérián, a párkapcsolatok működésén át odáig, hogy az egyház szerint vannak-e ufók, meg hogy miként imádkozzunk, rengeteg kérdés foglalkoztatja a fiatalokat.

– A videoblogján három-négy perces egy adás, mindegyikben három kérdésre válaszol. Ennyi idő alatt nem nagyon lehet hosszas fejtegetésekbe kezdeni.
– Nem is ez a cél, hanem utat mutatni, gondolkodásra ösztönözni. Vannak olyan kérdések, amelyek hosszú kifejtést igényelnének. Például az a téma, hogy honnan tudjuk Isten létezését, nekünk négy féléves tantárgy volt a teológián. Mégis ragaszkodunk a háromperces adáshoz, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy a fiatalok nem néznek meg ennél hosszabb videót. Azért is illik az adásra a teológiai praliné kifejezés, mert a kis szelet csokoládé is hamar elfogy, de az íze sokáig a szánkban marad.

– És hogyan válaszolt néhány percben arra a kérdésre, hogy mi bizonyítja Isten létét?
– A frissen beiktatott szombathelyi püspököt, Székely János atyát idéztem, aki szerint ha az ember felébred egy száguldó vonaton, amelyről nem tudja, honnan indult és hova tart, és azt sem tudja, hogy ő vagy a vonat hogyan került oda, akkor logikus feltenni a kérdést: mit keresek én itt, és mi az úti cél? Ezzel szemben igen szegényes gondolkodásra vall csupán a büfékocsi felől érdeklődni. A világunk minden jel szerint intelligens tervező műve. Az Isten-kérdés a világ leglogikusabb kérdése.

 
„Az apa nélküli társadalomban a felnőttek elfelejtik elhagyni az anyai világot”
 Fotó: Végh László / Magyar Nemzet
 

– Nem szokott innen-onnan kritikát kapni, hogy videóiban nyíltan beszél olyan kérdésekről, mint például a papok bűnei, az agykontroll vagy az ezotéria?
– Dehogynem. Ám attól még fontosnak tartom, hogy hit és erkölcs dolgában mindenre válaszoljak, ami érdekli az embereket. Azzal is tisztában vagyok, hogy a stílusom nem mindenkinek tetszik. Nem tanulom meg előre a válaszokat, nem is olvasom fel őket, de szerintem ettől lesz a műsor spontán és lendületes. Tartalmilag szigorúan konzervatív vagyok, az egyház tanításához tartom magam, de stílusban, megfogalmazásban igyekszem haladni a korral.

– Mindig azzal a felhívással zárja a videoblogot, hogy ne felejtsünk el imádkozni. Miért fontos az ima?
– Sajnos még azok közül is nagyon kevesen imádkoznak rendszeresen és komolyan, akik kereszténynek vallják magukat. Ez baj. Jézus Krisztus nem azért jött el a földre és váltott meg minket, hogy szép társadalmi eszméink legyenek, hanem hogy kapcsolatban legyünk a mennyei Atyával. Ez a kereszténység lényege. Az imádság pedig találkozás Istennel.

– Nemcsak a Youtube-on keresztül szól az emberekhez, ír is. A 777 blogon megjelenő gondolatai az oldal legolvasottabb cikkei közé tartoznak. Az egyik bejegyzésben például az Ádám keresi Évát című meztelen valóságshow-ra hivatkozva taglalta a párkapcsolatok minőségének fontosságát.

 
„Nem értették, hogy kerül egy pap a konditerembe”
 Fotó: Végh László / Magyar Nemzet
 

– A mai társadalomban nagyon sok sebzettség a felelőtlen párválasztásból, az ellentmondásos férfi-nő viszonyból fakad. A kilencvenes évek elején, amikor általános iskolába jártam, osztályonként egy-két gyereknek váltak el a szülei, ma ez pont fordítva van. Alig telt el 25 év. Az a gyerek, aki nem lát otthon megfelelő mintát, nehezebben lesz képes felnőttként jól működő párkapcsolatot kialakítani. Alapszinten kell gyógyítani ezeket a sebeket, ahogy ezt Pál Feri atya is elmondta. Már a tizenévesekkel beszélgetni kell róla, miként válasszanak párt, hogyan udvaroljanak, hogyan készüljenek fel a házasságra. A valóságshow-t nem tartom értéktelen műfajnak, de ez a műsor arról szólt, hogy meztelenül keressük a párunkat. Amikor Ádám meglátta Évát a paradicsomban, azt mondta: „Ez már csont a csontomból, hús a húsomból.” Nem pedig azt, amit a mai fiataloktól oly gyakran hallok, hogy itt egy „jó bőr”, tolnám Záhonyig. Fontos megértetni a fiatalokkal, hogy a férfi a nőben ne csak a testet lássa, hanem a párját, a társát, akiért felelős, akivel majd családot alapít.

– Ehhez a témához kapcsolódik az Elveszett apák nyomában című blogbejegyzése, amelyben azt írta, hogy társadalmunk krízisei, a hit, az értékek és a tekintély válsága egyebek mellett az apahiányból ered.
– Az anyai és az apai szeretet karaktere más. Az anya óv, véd, gondoskodik, az apa arra tanítja a gyermekét, hogyan küzdjön meg a problémákkal, váljon önállóvá. A szülők válásakor a bíróság a legtöbbször az anyánál helyezi el a gyereket. Nem véletlen, hogy manapság általános jelenség a „mamahotel”. Az apa nélküli társadalomban a felnőttek elfelejtik elhagyni az anyai világot, az otthoni fészket, mert nincs, aki kilökje őket, nincs, aki azt mondja, most már állj a saját lábadra. Egyebek mellett ez az oka, hogy a mai fiatalok közül sokan képtelenek felnőni, felelősséget és kockázatot vállalni.

– Egészen sajátos témákról is ír, például hogy miként éli meg a pap, amikor „kritikus keresztények” másik templomot, atyát keresnek. Gyakori jelenség a hívek „népvándorlása”?
– Budapesten igen. A szentbeszéd zseniális lehetőség arra, hogy a pap megfogalmazza gondolatait, ugyanakkor kihívás is, hogy tud-e olyat mondani a híveknek, amitől azt érzik, hogy érdemes volt eljönni a misére. Nem mindig sikerül. Nekem például azért, mert front van, vagy mert egész hétvégén gyerekeket táboroztattam. Nekünk, papoknak persze kötelességünk mindent megtenni azért, hogy a mise lelki feltöltődést jelentsen a híveknek, de mi is emberek vagyunk. A papnak is lehet rossz napja, lehet fáradt vagy beteg. Jézus, a Megváltó az egyedül tökéletes. A pap pedig az, akin keresztül a hívekhez szól.

– És mit csináljanak a hívek, ha valami időről időre nem tetszik nekik a misén?
– Nyugodtan szólítsák meg a papot, és mondják el a véleményüket. Saját híveimet is arra biztatom, fogalmazzák meg a pozitív és a negatív kritikát is, mert nem biztos, hogy magamtól rájövök, mit csinálok rosszul.

– Közben azzal is számolni kell – ahogy egyik bejegyzésében írta –, hogy lassan kiürülnek a templomok. Világtendencia, hogy egyre kevesebb a hívő?
– Nem is elsősorban a hitetlenség a jellemző a mai világra, hanem inkább az, hogy szinte bármiben hiszünk: ezotériában, lélekvándorlásban. Mindenki vágyik a hitre, arra a tudatra, hogy a látható, tapasztalható világon túl létezik egy magasabb rendű lény vagy erő. Szerintem nekünk, papoknak újra és újra el kell mondanunk, hogy aki a felhőkön túl van, az nem más, mint az élő Isten, aki lejött hozzánk, és bemutatkozott Jézus Krisztusban. Szerintem nagyon hamar eljön az az idő, amikor újra megtelnek a templomok.

– Sokféle kritika éri az egyházat mostanában. Például hogy bizonyos kérdésekben nem tud megújulni. Mit gondol, jogos elvárás az egyháztól, hogy haladjon a korral?
– Jézus elmondta a kinyilatkoztatást a mennyei Atyáról, az örök üdvösségről, és rábízta az apostolokra, hogy adják tovább a tanítását. Nekünk, papoknak az a feladatunk, hogy hirdessük az evangéliumot, megváltoztatni azonban nincs jogunk. Abban sem dönthetünk másképp, hogy mi bűn, mi nem az. Ezt Isten nyilatkoztatta ki a Szentírásban. Hogy aktuális példát említsek – nemrég volt a Pride –, a melegházasságot illetően sem tudunk mást mondani, mint ami a Szentírásban van, márpedig az egyértelműen ellenzi az azonos neműek házasságát. Abban viszont tudunk haladni a korral, hogy milyen felületeken hirdetjük az evangéliumot. Az ókorban elmondták a tanítást a vándorprédikátorok, a középkorban leírták kódexekben, most pedig Facebookon, Youtube-on keresztül is szólunk a hívekhez.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.07.15.

Legolvasottabb cikkek

Szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.