Moldova: Rúgtak már ki könyvtárost azért, mert engem hívott meg

2017. május 23., kedd 12:00, frissítve: kedd 20:16

Moldova Györgyöt Orbán Viktor néhány éve „a magyar nemzeti szellem megtestesítőjének” nevezte. Ötvenhatban eleinte fegyverrel harcolt a rendszer ellen, később Kádár feltétlen híve lett, a volt első titkárt „proletár szentnek” tartja. Szerinte lesznek még Kádár-szobrok Magyarországon.

Már tíz évvel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy mindent megírt, amit akart. Mi az oka, hogy azóta is újabb és újabb kötetek kerülnek ki a keze alól?
– Író vagyok, a nép szolgája, nem hátrálhatok meg. Ha fontos témát találok, megírom. A népszerűség, a siker soha nem érdekelt. Ha egy készülő könyvemről valaki látnokként előre megmondta volna, hogy soha senki nem fogja elolvasni, akkor is megírtam volna.

Kegyelemkenyér – beszédes cím. Azt írta a kötete bevezetőjében, elengedhetetlennek érezte, hogy az ország egyik legjelentősebb társadalmi csoportjáról, a nyugdíjasokról könyvet írjon. Miért?
– Mert ők a rendszerváltás igazi vesztesei, egyre nagyobb szegénységben élnek, a hatalom méltánytalanul bánik velük. A szakmunkások bérét 30-40 százalékkal emelték, míg a nyugdíjakat csak 1,6 százalékkal. Az Európai Unió 72 éves nyugdíjkorhatárban gondolkodik, nálunk vajon hányan fogják ezt megérni? És mi lesz azokkal, akik most minimálbérért dolgoznak?

Jövőre választások lesznek, sok múlhat a nyugdíjasok szavazatán…
– 2018-nak a nyugdíjasok évének kellene lennie, de attól félek, ahogy eddig, most sem fogják rászánni magukat, hogy a szavazatukkal megváltoztassák az ország sorsát. Nem lehet elítélni őket, a rendszerváltás után elveszítették az önbizalmukat, a politikai érdeklődésüket, befolyásolhatóvá váltak, féltik a gyerekeiket, az unokáikat, pedig a passzivitásukkal éppen az unokáik jövőjét nehezítik meg.

 
„Azonosítanak a Kádár-korszakkal, amit egyébként nagyon szívesen vállalok. De ha meghívnak valahova, mindig megkérdezem, hogy vállalják-e a lehetséges következményeket”
Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet
 

Működnek az országban a nyugdíjasok érdekeit képviselő szervezetek is. Tőlük mire lehet számítani?
– Ezek a szervezetek többnyire 1989 körül alakultak, az MSZMP ide mentette át a párt káderállományát. Az egyik alakulat vezetője például korábban államtitkár volt. Tőlük aztán hiába várnánk, hogy komoly ellenállást fejtsenek ki a nyugdíjasokat fenyegető bajok ellen. Gondoljunk bele, Magyarországon az átlagnyugdíj 118 ezer forint, a legalacsonyabb öregségi nyugdíj 28 500. Próbáljon valaki megélni belőle! Nem véletlenül élnek tovább az emberek Nyugat-Európában. Magasabb az életszínvonal, kevesebb a stressz, jobb az egészségi állapotuk. Nálunk aki bemegy a kórházba, és nincs pénze, az nem biztos, hogy ki is jön.

Februártól politikai pártként működik az Idős Demokraták Szövetsége. Az Idesz alapítói elmondták, hogy kifejezetten a nyugdíjasok érdekeit képviselnék, főleg olyan témákban – nyugdíj, egészségügyi ellátás, időskori diszkrimináció –, amelyek nem mélyítik tovább a korosztály erőteljes megosztottságát. Róluk mi a véleménye?
– Derék, jó szándékú vállalkozás, de amatőr kezdeményezés. A vezetőjük azt mondta, hogy olyan pártot akar, amelynek egyaránt tagja lehet a rózsadombi nercbundás nagyasszony és a falusi kápolnában üldögélő nénike. Ezeket a társadalmi rétegeket nem lehet egy kalap alá kényszeríteni, ez a fajta reformizmus eddig mindig megbukott.

A könyve bevezetőjében azt panaszolja, hogy mostanra minden támogató szándék elfogyott ön mögül, könyveiről nem jelennek meg kritikák, író-olvasó találkozókra sem hívják. Most is így van?
– A Kegyelemkenyér megjelenése óta több helyen is jártam dedikálni, és újabb találkozókra is hívnak. De többször előfordult már, hogy balhé lett belőle, ha egy könyvtáros meghívta a „kommunista Moldovát”. Volt már rá példa, hogy ki is rúgtak valakit ezért, és mihez kezd egy ötvenéves munka nélküli könyvtáros? Azonosítanak a Kádár-korszakkal, amit egyébként nagyon szívesen vállalok. De ha meghívnak valahova, mindig megkérdezem, hogy vállalják-e a lehetséges következményeket.

Kommunistának nevezi magát. Lehet kommunista valaki azt követően, hogy megbukott a kommunizmus vagy inkább a „létező szocializmus”? Mit jelent ma kommunistának lenni?
– Miért ne lehetne? Ugyanazt jelenti, amit régen. A nincstelenek, az elnyomottak védelmét.

A mai baloldali pártok szintén ezeket az eszméket hirdetik.
– Ezek nem baloldali pártok. A baloldaliság azt jelenti, hogy kiállok, harcolok a rászorulókért. Őket nem érdekli az emberek sorsa, a céljuk minél több mandátumot és pozíciót szerezni. Lopások, csalások, visszaélések fűződnek a nevükhöz, elveszítették az emberek bizalmát. Arról nem is beszélve, hogy a mostani, magukat baloldalinak nevező pártok történelmi bűne, hogy megágyaztak a Fidesz hatalomátvételének.

Van olyan párt, amelynek bizalmat szavazna?
– Legfeljebb Magyarország határain kívül.

A Kegyelemkenyér című kötetében olvashatunk Hódmezővásárhelyről, Komlóról, Pécsről, Szombathelyről. Mi alapján választotta ki a riportok helyszíneit?
– Hódmezővásárhely a rendszer kirakatvárosa, Lázár János egykori birodalma: korrupció, lopás, csalás minden sarkon. A vasútállomáson hónapokig ott díszelgett a Heil Hitler! felirat. Az ipart tönkretették, pedig ott volt a Hódiköt, a Metripond, a majolikagyár. Van egy új uszodájuk, a polgármester szerint majd az úszóturizmusból lesz pénz… Pécs néhány éve még az Európa kulturális fővárosa címet viselte, mára a romlás képét mutatja, megszűntek szállodák, a kemping, a vidámpark. A nagyzási mánia jegyében született huszonöt emeletes panelépületet milliárdokért bontották le. Komló a szívem közepe, ott voltam bányász. De amióta a bányát bezárták, nincs munka, tizenháromezren váltak munkanélkülivé. Szombathelyen nem jártam sikerrel, mert taccsra játszottak, minden utat elvágtak előttem. A második részben szerepel majd az egykori katonaváros, Kalocsa, ahol a laktanyák ma raktárként funkcionálnak. A híres „kalocsai” paprikát Szerbiában veszik, és átcsomagolják. Valamint Ózd, ahol az ország egyik legjelentősebb kohászati üzeme volt, ám ma nyomorognak az emberek. És Nyíregyháza, amely a maga módján virul. Nem akartam csak negatívumokat írni. Objektivitásra törekedtem.

Sokan nem akartak nyilatkozni önnek. Miért?
– Félnek. Ismert ember vagyok, 13 millió példányban jelentek meg a könyveim.

Miskolcra nem megy vissza? A 2009-ben megjelent, Érik a vihar című kötetében a miskolci ipari üzemek bezárásáról, az egyre nagyobb munkanélküliségről, a passzivitásról, a beletörődésről, a cselekvőképesség hiányáról ír. Az akkori városvezetés szerint ön negligálta Miskolc kulturális értékeit, erőfeszítéseit, csak azt hangsúlyozta, ami tönkrement, ami rossz, szerződést is bontottak önnel.
– Meg is bukott az a vezetés a következő választásokon. Le is mondtam arról a pénzről, ami járt volna még. Végül kétmillió forintot kaptam a másfél éves munkáért, ami körülbelül a reggelire volt elég, pedig nem francia pezsgőt fogyasztottam. Én nem láttam azokat a kulturális értékeket, amelyeket szerintük negligáltam. Szeretem Miskolcot, de teszetosza, tehetetlen csapat irányította akkoriban, és ezt ki is mondtam. Sok derék ember van, akit kedvelek, sok szállal kötődöm Miskolchoz, de nem a vezetéshez.

Nem gondolja, hogy Miskolc és a többi, a köteteiben említett város jelenlegi tragikus helyzetének oka a szocializmus évtizedeinek elhibázott várospolitikájában is keresendő?
– Voltak hibák, de például a kohászat világszerte általános válságba került, mert ami régen fémlemezből készült, az ma műanyagból, nem is kellett több az iparág tönkremeneteléhez. Ami a bányászatot illeti, egyszer csak elkezdték mondani, hogy a bányák mind ráfizetéssel működnek, hogy a szén hagyományos kitermelése és felhasználása ma már nem gazdaságos, és a környezetvédelmi szempontoknak sem felel meg Magyarországon. Ráadásul a kitermelt szenet is ostobán használták fel, például a Berente környéki fiatal barnaszenet nem elégetni kellett volna, az kiváló vegyipari alapanyag. Németországban is arra használják. Régebben valóban ráfizetéses volt a mélyművelésű bányászat, ma már nem az. Történtek biztató kísérletek, például Mázán. Nem hiszem, hogy egy olyan energiahordozókban szegény ország, amilyen a mienk, lemondhat a szénvagyonáról.

Korábbi köteteiben a cigányok jelenlegi nehéz helyzetét is – egyebek mellett – a bányászat megszűnésére vezette vissza.
– A cigányok problémáinak a megoldására sem törekvések, sem eszközök és nem utolsósorban munkahelyek sincsenek. A nyugdíjasok mellett ők a rendszer igazi vesztesei. Alacsony képzettséggel rendelkeznek, de régebben voltak olyan iparágak, például a bányászathoz kapcsolódóan, amelyekben el tudtak helyezkedni. A bányászhalottak emléktáblája tele van cigány nevekkel. Mára ezek az iparágak megszűntek, ráadásul a cigány értelmiség nagy része áruló, nem vállalja fel a sorstársait, és nem tesz egy lépést sem a népe érdekében.

 
„Köpönyegforgató módon az MSZP sem vállalja a kádári örökséget. Tiltakozik ellene, pedig mindent annak köszönhet. Volna ma MSZP Kádár nélkül? Ő nevelte ki őket, bár nem jól sikerült, azóta bebizonyosodott”
Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet
 

Kétkötetes Kádár-életrajzából eddig több mint kétszázezer példány kelt el a megjelenése, 2006 óta. Heteken belül újra kiadják. Miért pont most?
– A kiadóm így gondolta.

Kádár születésének századik évfordulóján ön beszélt a sírjánál, ön avatta fel a szobrát, proletár szentnek nevezte. Egyszer azt mondta, lesznek még Kádár-szobrok Magyarországon, azaz vissza fog térni a kommunizmus, ezt most is így gondolja?
– Meg vagyok róla győződve.

És Kádárnak az ötvenhatos forradalom leverésében játszott szerepéről mi a véleménye?
– Október 28-án alakult meg az MSZMP, aznap Kádár beszélt a rádióban. Azt mondta, hogy kis párt leszünk, de tisztességes. Államminiszter volt a Nagy Imre-kormányban, és 30-án ott volt a Köztársaság téren, ahol a legjobb barátját, Mező Imrét megölték. Látta, hogy a dolgok egész más irányba fordultak, mint amikor elindultak 23-án. Kommunista volt, internacionalista, és ezért fordult a Szovjetunióhoz. Ő volt a legjobb választás vezetőnek egy új államformához. Elvállalta, de nem a sikerért és nem a hatalomért.

És a kivégzések?
– Amikor Huszár Tibor Kádár-könyve megjelent, akkor a PEN Klubban volt egy találkozó, és egy irodalmi újság szerkesztője azt mondta, Kádár bűne, hogy Nagy Imrét kivégezték. Nyers Rezső állította, hogy ő ott volt, látta, hogy Kádár nem akarta. Persze tudom, hogy egy ember is sok, de ennek így kellett történnie. Ha valaki nem szereti Kádárt, az a szíve joga, de nem volt hóhér.

És ha Kádár lemondott volna?
– És ki lép a helyére? Rákosi?

Kádár sírját megrongálták, földi maradványait elrabolták, a szobrát sem hagyták ott, ahol felavatták. Kádár megítélése nem túl pozitív a mai világban.
– Dehogynem, csak hivatalosan nem az. Köpönyegforgató módon az MSZP sem vállalja a kádári örökséget. Tiltakozik ellene, pedig mindent annak köszönhet. Volna ma MSZP Kádár nélkül? Ő nevelte ki őket, bár nem jól sikerült, azóta bebizonyosodott. Pedig ha leülök beszélgetni az emberekkel, pláne, ha megisznak egy-két fröccsöt, akkor kiderül, hogy Kádárt a mai napig tisztelik. Nem biztos, hogy ez a nemzedék fogja őt felvállalni, de az emberek a saját nyomoruk következtében előbb-utóbb át fogják értékelni a múltat. Kádár abban tévedett, hogy azt hitte, hamarabb megbukik Gorbacsov. Gorbacsovval elkezdődött egy történelmi váltás, ő indította el aztán a Kádár leváltását előidéző párton belüli hadjáratot.

Kezdetben ön sem volt Kádár híve, még a főiskolát is otthagyta.
– Az 1956-os felkelésben is részt vettem, október 24-én reggel fegyvert fogtam, és csak november 6-án tettem le. 1957-ben utolsó éves dramaturg–rendező szakos diák voltam a színművészeti főiskolán. Csurka István az osztálytársam, Háy Gyula pedig az osztályfőnököm. Amikor mind a kettőt lecsukták, úgy éreztem, hogy a jövőben nem illene beülnöm egy dramaturgi vagy rendezői székbe, és a diplomavizsga előtt otthagytam a főiskolát, és elmentem kazánt szerelni. Aztán idővel megváltozott a véleményem, és egyre őszintébb tiszteletet éreztem Kádár iránt.

 
„Írhattam volna a sörgyárakról, amelyek jórészt dél-afrikai érdekeltségűek Magyarországon, hétjegyű honoráriumot ígértek érte, és nem is egyessel kezdődött, de nemet mondtam. Szeretem a sört, de a sörgyárakat nem annyira. A borászat viszont ősi munka, a teremtő ember terepe”
Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet
 

És mi lett a főiskolai diplomájával?
– Anyám egyszer azt mondta, hogy minden gyereke vitte valamire – négyen voltunk testvérek –, csak én nem. Mondtam, hogy de Kossuth-díjas vagyok, erre azt válaszolta, hogy tudja, de nincs diplomám. Akkor megkerestem a főiskola igazgatóját, és 1985-ben utólag kiadták a diplomám. Attól kezdve anyám is elégedett volt.

Ha már a díjakat említette, 2010-ben, a Fidesz-kormány alatt Prima Primissa díjat kapott. Orbán Viktor gratuláló üzenetet írt önnek, melyben a magyar nemzeti szellem megtestesítőjének nevezte. Mit szólt hozzá?
– Meglepődtem. Nem minden díjat fogadok el. Például a Pro Urbe Budapest díjra megmondtam, hogy nem kell. Azt az MSZP adta volna. Visszautasítottam, mert nem értek velük egyet. A Prima Primissimát viszont nem párt adta.

Visszatérve az irodalomra, borászokról, tűzoltókról is írt az elmúlt években. Miért pont róluk?
– Ahogy a gyerekek, én is mindig rajongtam a mozdonyvezetőkért, a tűzoltókért, a pilótákért, ezekért a sokra hivatott, bátor emberekért. Most is éppen arról írok, hogy a nyíregyházi repülőtéren a Wizz Air számára képeznek pilótákat. Világéletemben csak azzal foglalkoztam, ami érdekelt, nem vállaltam bérmunkát. Írhattam volna a sörgyárakról, amelyek jórészt dél-afrikai érdekeltségűek Magyarországon, hétjegyű honoráriumot ígértek érte, és nem is egyessel kezdődött, de nemet mondtam. Szeretem a sört, de a sörgyárakat nem annyira. A borászat viszont ősi munka, a teremtő ember terepe.

Mikor jelenik meg a Kegyelemkenyér második része?
– Már majdnem kész vagyok vele, a kötet főbb helyszínei: Kalocsa, Ózd, Nyíregyháza, Nagykanizsa és sok apró falu. Rengeteg nyugdíjas él kis falvakban, nagyon rossz körülmények között. Most már a tsz jelentette támogatások sincsenek meg, sokak lába alól kicsúszott a talaj. A kötet harmadik része pedig Budapestről fog szólni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.05.20.

Legolvasottabb cikkek

Szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.