Kiépítenék a távfűtést

BL

2012. január 31., kedd 14:43

Megállapodást kötött Oroszlány önkormányzata és a Magyar Villamos Művek (MVM), hogy a társaság kidolgozza a város távfűtésének lehetőségeit, miután 2014 végétől várhatón leáll a távhőt jelenleg biztosító Vértesi Erőmű – mondta a város fideszes polgármestere kedden.

Takács Károly tájékoztatása szerint az előzetesen ötmilliárd forintra becsült beruházást az MVM végzi el, mivel 2020-ig hosszú távú hőértékesítési szerződése van az önkormányzattal. A készülő tanulmánytervekben három helyszínt vizsgálnak meg, ebből kettő a város ipari parkjában található, és zöldmezős beruházásként kellene megvalósítani. A harmadik változatban az erőmű telephelyén belül épülnének új, forró vizes kazánok.

A polgármester elmondta, hogy az önkormányzat ezt a megoldást támogatná, mert a meglévő erőművi infrastruktúra kihasználásával a költségek csökkennének és ez a 4000 oroszlányi lakás távhőáraira is hatással lenne. A jelenlegi telephelyen magvalósuló beruházás esetén az önkormányzat másfél milliárd forint ráfordításával korszerűsítené az erőmű és a város közötti öt és fél kilométeres távvezetéket, mely elavult és közel 17 százalékos hőveszteséggel üzemel – közölte.

Az új kazánok megújuló energiaforrásokat használnának fel. Építeni lehetne a Vértesi Erőmű jelenlegi beszállítóira, hiszen az erőműben a szén mellett most is évi 400 000 tonna faaprítékot, illetve szalmát tüzelnek el – mondta el a polgármester.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Zord Gábor László, László Dávid

Gyöngyösi Márton: Nemzetközileg Fidesz–Jobbik helycsere történt

A Jobbik külpolitikai szakpolitikusa szerint az elmúlt években sikerrel dolgoztak azon, hogy a nyugati országokkal is jó kapcsolatuk legyen.

Arday Attila

Felelősei most sincsenek a kézilabdakudarcnak, „csak Vranjes tehet róla”

Alárendelt helyzetbe került a magyar válogatott a Veszprémhez képest, pedig lehetne másképp is. Elemzés.

Gabay Balázs

Fucsovics: Attól függ a győzelem, mennyire hiszel magadban

A top 20-as játékosok hozzáállásáról, a fullasztó ausztrál hőségről és Patrick Mouratouglou gratulációjáról is beszélgettünk a teniszezővel.

Unyatyinszki György

Kósa Lajos édesanyja: Megvettem a fél megyét

Kérdezze a fiamat! Majd megkérem, hogy nyilatkozzon a nevemben – a 82 éves cégvezetőt kérdeztük.