A Palik-éra klasszikusai – I. rész

Károly Gábor

2012. január 9., hétfő 20:35

Idén már a közszolgálati csatorna tolja a futamokat, s egyelőre képlékeny, hogy az MTV milyen stábbal vág neki a szezonnak. Felidézve egy korszakot, szemezgettünk a Palik-éra klasszikusaiból.

A 2006-os Bahreini Nagydíjon az első helyért küzdött a két klasszis, Michael Schumacher és Fernando Alonso. Schumi korábban volt kinn kerékcserén, így Alonsóé volt az előny, s a spanyol élt is ezzel: egy jó kis pitstop után, a boxutcából a pályára visszatérve meg is előzte német kollégáját – később a versenyt is behúzta. Ezt a jelenetet láthatjuk az alábbi videón Palik László interpretálásában. Őrjöngése már-már klasszikus!

Most két olyan jelenet következik, mellyel korábban már foglalkoztunk a rádiós összeállításban. A 2009-es Maláj Nagydíjról van szó, melyen kiadós esőbe futott bele az F1-es mezőny. A verseny félbe is szakadt, felsorakoztak a srácok a rajtrácsra: Felipe Massa idegbeteget játszott, alakítása meggyőző volt, miközben Kimi Raikkönen fagyiba ölte bánatát.

Massa idegeskedéséért kár: a versenyt befejezettnek tekintették 31 kör után, s megfelezték a pontszerző helyekért járó pöttyöket. A fura győzelmet így Jenson Button szerezte meg, míg a kis brazil pont nélkül, a kilencedik helyen végzett. A dél-amerikai habitusára pedig itt az ellenpélda:

Végül tegyünk említést Czollner Gyuláról is, Palik „hű fegyverhordozójáról”. A két évvel ezelőtti Monacói Nagydíjon Rubens Barrichello bukott óriásit, miután Williams versenygépének a hátsó futóműve megadta magát a 30. körben. Rubinho megúszta, kormánya – és versenyképtelen taligája – kevésbé. Minden idők F1-es Gyulája sajnálta a drága cuccot...

További posztok a Formabontó rovatból >>>>>

A szerkesztő ajánlja

Katona Mariann

Szigetvári Viktor: Visszalépünk két LMP-s javára

Az Együtt miniszterelnök-jelöltje szerint Habony Árpád inkább szak, mint ember, de a munkájához ért. Interjú.

Vég Márton

Titkos budapesti albérletek menekülteknek

Azt is eltitkolta a kormány, hogy 2016 augusztusa óta Budapesten már lakhatási program is van menekültek számára.

Molnár Csaba

Miért innák a legdrágább ásványvizet, ha sokkal többért nyerset is kaphatnak?

Az amerikai yuppie-k úgy veszik literenként 1800 forintért a tömény baktériumtenyészetet, mint a cukrot.

Majláth Ronald

Vádaskodásokkal és félelmekkel teli vita Macedónia nevéről

Ha nem kötnek kompromisszumot a görögökkel, az egykori jugoszláv tagköztársaság óriási árat fizethet.