Kulcsár Győző: Rögös út volt Szász Emeséé

MTI

2016. augusztus 7., vasárnap 05:00, frissítve: vasárnap 09:24

Kulcsár Győző, a szombaton olimpiai bajnoki címet szerzett párbajtőröző, Szász Emese edzője szerint tanítványa nehéz úton jutott el a győzelemig, a siker egyik kulcsa pedig az volt, hogy megérezte, nyerhet, és ezt is ki is tudta használni a döntőben az olasz Rossella Fiamingo ellen, akitől korábban sokszor csúnyán kikapott.

A versenyzőként négyszeres ötkarikás bajnok szakembernek Szász a második versenyzője, aki ötkarikás bajnoki címet szerzett, s amint elmondta, a két győzelemben leginkább csak az érmek színe egyezik meg. Nagy Tímeát ugyanis már olimpiai bajnokként vette át, mint bajnok a bajnokkal dolgoztak közösen. Hozzátette: ugyanakkor hatalmas volt a felelőssége, hiszen ha 2004-ben nem sikerült volna a címvédés, könnyen mondhatták volna, hogy ő rontott el valamit.

A riói játékok első magyar bajnokával ugyanakkor már 16 éves kora óta dolgozik együtt, s amint fogalmazott, nála lett „kislányból nagylány”.

„Emese nagyon rögös úton jutott el idáig, komoly sérüléseken ment keresztül, a nagy versenyeken pedig mindig elcsúszott valamint, ezüstérmek, bronzérmek jöttek, de nyernie eddig nem sikerült” – mondta a Nemzet Sportolója, kiemelve, a mostani olimpiára tanítványa úgy készült, hogy ez az utolsó lehetőség számára, ennek tudatában dolgozott és érkezett Brazíliába.

Az elmúlt időszakban sok mindenben változtattak a korábbiakhoz képes, Kulcsár elmondása szerint nem utolsósorban azért, mert Magyarországon a női párbajtőr szakág „le van gatyásodva”, ezért a férfi párbajtőr-válogatott közvetlen utánpótlásának tagjai segítették Szász felkészülését:

„Óriási köszönet illeti ezeket a fiúkat, mert hajlandóak voltak nem egyszer Emeséhez alkalmazkodva, akár plusz edzéseket is bevállalni. Nagyon tehetséges vívók, rengeteget segítettek, ám azért ez sem volt tökéletes megoldás, hiszen mégiscsak 20 éves felnőtt férfiakról van szó, akik erősebbek, gyorsabbak Emesénél” – hangsúlyozta Kulcsár Győző. „Nyakunkba vettük hát a világot, hogy megfelelő ellenfeleket, edzőpartnereket találjunk. Rióba is Houstonból jöttünk, ahol többek között az amerikaiakkal, ukránokkal dolgoztunk együtt, de sokat jártunk Bukarestbe is edzeni.”

A szombati versenynapon Szász nagyszerűen vívott, ám a mester szerint ezúttal is nehézkesen indult be versenyzője.

„Az első mérkőzésének elején teljesen le volt blokkolva, ám sikerült ebből kijönnie, amihez azért egy kis szerencse is kellett. Volt egy szituáció, amire videózást kértünk, ezt követően pedig valami kattant Emesénél, s onnantól minden megváltozott” – emlékezett vissza Kulcsár, majd a döntőben látott nagy fordítás kulcsát is megadta. – „Az elején puha volt, az olasz pedig nagyszerű vívó, s könnyedén csuklón szúrta többször is. Azt kértem, hogy keményebben, szigorúbban, nagyobb átütő erővel vívjon, de ne kapkodva.”

A szerkesztő ajánlja

Lázár Fruzsina

A magyar költőnő, akinek el kellett fojtania nőiességét, hogy sikeres lehessen

Nemes Nagy Ágnesnek még mostoha sors jutott. Vajon a mai írónők átveszik a hatalmat az irodalomban?

Pintér Bence

Olyan vérfagyasztó a valóság, mint a legkegyetlenebb mese

Az elmúlt évtizedekben számos, a 13 gyermekét ágyhoz láncoló, megkínzó Turpin családéhoz hasonló eset került napvilágra.

R. Kiss Kornélia

Apátia lett úrrá a baloldali bicskei ellenzéken

A szír származású jelölt a migránskampány miatt visszalépett, a másik szocialista is idő előtt visszavonulna. Csak a Jobbik száll szembe a Fidesszel.

Katona Mariann, Hutter Marianna

Szél tanácsadója: Kósa azt mondta, magyar vagyok, nem afgán

Megszólalt a tanácsadó, akit Szél Bernadett javasolt a nemzetbiztonsági bizottságba.