Széles: Hosszú a 200 vegyest is simán megnyeri

2016. augusztus 7., vasárnap 16:16, frissítve: vasárnap 16:57

„Kapás Boglárka nagyon egyenletesen dolgozott, remekül sikerült a felkészülése, megmondom őszintén, én nagyon csalódott lennék, ha nem nyerne érmet 400 gyorson” – nyilatkozta lapunknak a londoni olimpián aranyérmes Gyurta Dániel és Risztov Éva felkészítő edzője, Széles Sándor.

A súlyos betegség után felépült mesteredző nem utazott el a riói olimpiára a tanítványaival, természetesen aktívan tartja velük és edzőkollégáival, Kovácshegyi Ferenccel, valamint Virth Balázzsal a kapcsolatot. Széles kicsit fájlalja, hogy Gyurta nem vállalta a szétúszást 100 mellen, mert szerinte „simán meglett volna a döntő”.

A hosszabbik mellúszószámban, Gyurta korábbi felségterületén, 200-on érmet vár a tanítványtól. „Kicsit hullámzó volt az edzésmunkája, és régen úszott 2:10-en belül, de ettől függetlenül reális esélye van a dobogós helyezésre” – latolgatta az esélyeket Széles.

A kiváló edző Hosszú Katinka teljesítménye előtt megemeli a kalapját, és további aranyat, legalább egyet vár az Iron Ladytől. „A 400 vegyes után nem is lehet kérdés, hogy a 200 vegyest is simán megnyeri. Háton több riválissal kell megküzdenie, ott nem ennyire egyértelmű a dolog, de az éremszerzés ott is reális lehet, akár pillangón is odaérhet az élbolyba” – mondta az MNO-nak Széles Sándor.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.