Szívszorítóan olvad a jegesmedve az olimpiai parkban, de ez álcának tűnik

(Kangnung)

2018. február 22., csütörtök 18:33, frissítve: péntek 07:22

A jégszigeten álló jegesmedve képét egyesítve próbálnak az érzelmekre hatni a kangnungi olimpiai park egyik pontján, számos szponzor üzlete, valamint az éttermek, kiszolgálóegységek mellett. Kissé bizarr és figyelemfelkeltő látvány a hóból faragott, folyamatosan olvadó állat, amelyet, ahogy tapasztaltam, minden nap újraformálnak. A mögötte lévő kiállítótérben nem meglepő módon a környezetvédelem fontosságára hívják fel a figyelmet, megjelenítve például, hogy az itteni jégcsarnokokat milyen ügyesen igazították a trendekhez, üzemeltetésükhöz a nap és a szél energiáját is felhasználva.

Mindez szép és jó – lenne, ha a téli olimpia más területein is ez a szemlélet uralkodna. Ám sajnos – ha nem is homlokegyenest, de – ennek az ellenkezőjét tapasztaltam. Például műanyag és egyszer használatos eszközök garmadával találkozom, amelyekkel folyamatosan megtelnek a szemetesek. Utóbbiakból piros és szürke fajta van, ám egyáltalán nem egyértelmű, hogy mit hova kell dobni, hogy újrahasznosuljon, s kétlem, hogy valaki később kiválogatja őket.

Ha pedig mondjuk vásárol az ember valamit, a legtöbbször kérés nélkül bezacskózzák, egyes „shoppingoló” látogatókon olykor három szatyor is lóg. Ez leginkább a Visának jó, amely cég logójával díszített, különbüző méretű zacskókba lehet csak pakolni. Sőt, a NOB-bal kötött főszponzori szerződésükkel azt a szánalmas eredményt is elérték, hogy csak az általuk gyártott bankkártyákkal lehet fizetni az ötkarikás létesítmények környékén.

Pedig a NOB-nak külön fenntarthatósági stratégiája is van. Ám mire az célt ér, elég sok hó jegesmedve az enyészeté lesz…

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.