Jön a Tippmix Minifoci Magyar Kupa-döntő: legendás elődök és a kispálya királyai

Vasárnap Csepelen rendezik meg Tippmix Minifoci Magyar Kupa nagydöntőjét, ahova a sorozat eddigi négy selejtezőjéből – Hajdúszoboszló, Csepel, Tápiószentmárton és Balatonfűzfő – nyolc csapat jutott be. A történelmi kupasorozat második, budapesti állomásáról a Szilasi és Barátai és a Lázár Lovaspark együttese kvalifikálta magát a fináléba. 2. rész:

Magyar Nemzet
2023. 07. 13. 14:41
null
Fotó: Polyak Attila
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
 

Szilasi és Barátai – az MK egyik nagy esélyese

A csapat ezen a néven már a 2000-es évek elején is szerepelt a miskolci teremfoci bajnokságokon, akkor még a csapatvezető, Szilasi Milán édesapja vezette. A jelenlegi csapatot 2018-ban kezdte el építeni, a Kaminokupa által szervezett Panoráma Ligában szerepeltek, majd a helyszín közelsége miatt a Bakancsos utcában is megfordultak. 2021 óta a Sori Liga állandó résztvevői. Ezalatt a Panoráma Ligát kétszer, a Bakancsos utcai bajnokságot háromszor nyerték meg, míg a tavaszi bajnoki cím a hatodik volt a Sori Ligában. 

A csapat nagy része nagypályán is focizik, a keretből öten is a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei másodosztályban szereplő Megyaszó KSE csapatát erősítik.

 

A Szilasi és Barátai a döntőben is esélyes (Fotó: Origó/Polyák Attila)

„Az első minifocis kupánk a 2019-es Pünkösd Kupa volt, ahol remek csapatokat megelőzve végül a második helyen zártunk az Ecece mögött. Azóta is aktívak vagyunk, 2021-ben negyedik helyen végeztünk a Magyar Bajnokságban, amivel kijutottunk az olaszországi Bajnokok Ligájára, ahol a negyeddöntő jelentette a végállomást. Tavaly a hajdúszoboszlói Euro Cupra kvalifikáltuk magunkat, sajnos itt is a legjobb nyolc volt a vége, büntetőrúgásokkal maradtunk alul román ellenfelünkkel szemben. Idén megnyertük az első alkalommal megrendezett Egyetemisták Minifutball Kupáját, amivel indulási jogot szereztünk a szeptember végén megrendezésre kerülő Euro Team Cupra” – mondta Szilasi Milán, a Szilasi és Barátai csapatvezetője.

Hozzátette: baráti társaságról van szó, szeretnek együtt focizni, de nyilván ez is költségekkel jár (nevezési díjak, mezek). A kezdetek óta számíthat Kaposi Dániel segítségére, és az elmúlt három évben Csernyiczki Zoltán is mindent megtesz azért, hogy a lehető legjobban szerepelhessenek.

Bizakodva várom a nyolcas döntőt, annak ellenére is, hogy a Budapest bajnokságon két nagyon fontos játékosom – Nádasi Kornél és Kocsi Henrik – is súlyos sérülést szenvedett. Célunk idén is az európai indulás, így ebben rendkívül erős mezőnyben is szeretnénk elhódítani a kupát

– tekintett előre a vasárnapi döntőre Szilasi Milán.

 

Lázár Lovaspark – elképesztő elődök

A több korábbi nagypályás ikon mellett sikeres futsal- és minifoci-játékosok szerepelnek a baráti társaságban, amelynek az alapítója, a csapatvezető Prof. Dr. Fehér Károly c. egyetemi tanár. A csapat Mező FC néven 1980-ban alakult.

A jogelőd Madridban, az I. Kispályás Bajnokcsapatok Európa-kupáján bronzérmet nyert. Az együttes eredményei alapján Magyarország legjobbjai közé tartozik. A magyar és a nemzetközi labdarúgás kiemelkedő személyiségei, 

Zámbó Sándor, Urbán Flórián, Mészöly Géza, Juhár Tamás egykor a Lázár Lovaspark csapatában játszott és öregbítette az együttes jó hírét. 

Ők csaknem 180-szor játszottak a magyar nemzeti válogatottban.

A 2010-ben újjáalakult csapat mintegy száz mérkőzésen – hármat kivéve, amikor a döntőben büntetőkkel maradt alul – veretlen maradt. Több korábbi nagypályás, olimpiai, futsal és minifoci nemzeti válogatott is tagja a csapatnak.

Kiváló erőkből áll a Lazár Lovaspark (Fotó: Origó/Polyák Attila)

Nem a véletlen műve, hogy szinte mindenkinek ismerős a Lázár Lovaspark neve az országban, ki ne ismerné ugyanis a Lázár fivéreket. Lázár Zoltán kilencszeres fogathajtó világbajnok, míg Lázár Vilmos 12-szeres kettesfogathajtó-világbajnok.

Kiválóan szervezett sorozat a Magyar Kupa. Tényleg minden igényt kielégít. Már a selejtezőben is nagyon sok jó csapat és játékos volt. Nagy siker, hogy bekerültünk a döntőbe. Ha egy kicsit összeszokottabbak lettünk volna a selejtezőben, akkor a győzelem is meglehetett volna, de nagyon jó csapattól kaptunk ki a fináléban. Nagyon boldogok vagyunk, és készülünk a július 16-án megrendezésre kerülő döntőre

– mondta Prof. Dr. Fehér Károly csapatvezető, aki a mezőgazdaság-tudomány kandidátusa, a Szent István Egyetem címzetes egyetemi tanára, a Magyar Lovasszövetség kommunikációs igazgatója, elnöki főtanácsadója.

 

Július 16., vasárnap: Döntő, Csepel

A finálé résztvevői:

  • SZPCDSE-ECECE
  • H-Terasz
  • Szilasi és Barátai
  • Lázár Lovaspark
  • Todor Pet Bau Team Kft.
  • Futottak Még
  • Airnergy
  • H.O.P.E.

 

A csoportbeosztások:

A csoport:

  • H-Terasz
  • Lázár Lovaspark
  • Szilasi és Barátai
  • SZPCDSE-ECECE

 

B csoport:

  • H.O.P.E.
  • Futottak Még
  • Todor Pet Bau Team Kft.
  • Airnergy FC

 

A Tippmix Minifoci Magyar Kupa-döntőre (Csepel Hungary Club 94 SE pálya, 1213 Budapest, Szentmiklósi út 1.) minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők, az egész napos eseményre a belépés ingyenes.

Májusban elindult a minifoci teljesen új versenysorozata, a Tippmix Minifoci Magyar Kupa, amelynek minden állomásával kiemelten foglalkozik majd az Origo. A kupasorozat nagydöntőjét élőben követhetik majd nyomon az Origón.

A Magyar Minifutball Kupa támogatója a Tippmix.

 

Borítókép: A Lazár Lovaspark csapata (Fotó: Origó/Polyák Attila)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.