Mint arról beszámoltunk, múlt szerdán nem volt kíváncsi a Kicker lap újságírójának kérdéseire, így mikor Steffen Rohr másodszor is próbálkozott nála, a Hertha vezetőedzője fogta magát és kivonult a sajtótájékoztatóról. A 48 éves tréner azért pikkelt az újságíróra, mert egy korábbi cikkében megjegyezte, hogy a berliniek játékából hiányzik a koncepció.
Ezt lépte a Hertha Dárdai Pál kirohanására
Egy héttel azután, hogy Dárdai Pál idő előtt elviharzott a sajtótájékoztatójáról, klubja, a Hertha reagált a történtekre. Bár a német sajtó már a magyar szakember fejét követelte, továbbra is Dárdai a berlini csapat edzője, de a sajtótájékoztatókon már másképp viselkedik.
A Hertha vezetősége ezután egy válságértekezleten elbeszélgetett Dárdaival, és bár a német sajtó a történtek után az edző fejét követelte, eljött egy újabb szerda, egy újabb sajtótájékoztató időpontja, amelyen ezúttal is a magyar edző jelen meg, és készségesen, mosollyal az arcán válaszolt mindenki, azaz a Kicker újságíróinak kérdéseire is.
A berliniek sajtófőnöke pedig megragadta az alkalmat, és elnézés kért Dárdai viselkedéséért. – Nagyon sajnáljuk a történteket, amelyek megakadályozták, hogy az újságírók teljes tudósításokat adhassanak le.
Dárdai szerződése a nyáron jár le, és a kirohanása után szárnyra kapott a pletyka, hogy a Hertha már az utódját keresi.
További Sport híreink
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezElárulta a Fradit, csak jobb jöhet nála – ez a rezümé Sztankovicsról
Ha valóban Marek Papszun a Fradi jelöltje, akkor a lengyel szakember új színt hozhat a Ferencváros életébe.
Klopp az utolsó meccse előtt elköszönt a Liverpool csapatától + videó
A Premier League zárófordulójában Szoboszlaiék a Wolverhamptont fogadják.
Liverpool: furcsa fejlemény, ahogy „hivatalos” lett – Slot lesz Klopp utódja
Nem a klub, hanem a holland tréner jelentette be a mai sajtótájékoztatóján.
Lisztes megalázása miatt dühös a lelépett Sztankovicsra a Fradi legendája
Van, aki meglepődött, van, aki szapulja a Ferencváros futballcsapatától távozott vezetőedzőt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szijjártó Péter: Bátorság kellett volna az oroszok meghallgatásához és szembesítéséhez az Európa Tanácsban - videó
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Házasság első látásra: titokban ellenőrizték Andrist, mennyire ellenszenves a való életben
Robert C. Castel: A legyőzhetetlen gerilla mítoszát hagyjuk meg az agitátoroknak és képregényszerzőknek! – Válasz Kaiser Ferencnek
Rettentően nehéz IQ-teszt, ami a személyiségedre is magyarázatot ad
Kemény üzenetet küldött a Nyugatnak Kína és Oroszország: nukleáris háborúra figyelmeztetnek
Így hazudik Robert Fico ukránbarát merénylőjéről a dollármédia
„Volt egy terv, ő erről lemondott” – Hajnal Tamás beszélt Sztankovics távozásáról
Elverte a jég Székesfehérvárt, Budapest irányába tart a szupercella + videók
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Címoldalról ajánljuk