Végzetes sérüléseket szenvedett egy 18 éves labdarúgó, amikor a Cigánd a Felsőzsolca otthonában játszott egy U19-es bajnoki mérkőzést kedden – számolt be korábban a Magyar Nemzet. Kiss Máté Bence másnap a kórházban meghalt.
Könnyfakasztó sorokkal búcsúzott a napokban elhunyt cigándi labdarúgó szerelme
Tizennyolc évesen érte a halál.

A fiatal halála az egész országot megrázta, elbúcsúztatta a családja és az MLSZ is, amely azonnal felajánlotta segítségét a gyászoló családnak. Ezúttal a barátnője búcsúztatta a közösségi oldalán.
„Ez a levél talán már soha nem talál el hozzád. Talán már késő. Talán már messze vagy nemcsak térben, de időben, vagy egy másik világban, ahol nem élnek szavak, és ahol a szív már nem dobban tovább. De írok mégis, mert még van bennem valami, amit nem lehet eltemetni” – kezdte a levelet a lány. Azzal folytatta, mintha a levegő is más lett volna, amikor egymás kezét fogták. „Az idő csak haladt, mi meg hittünk benne, hogy örökké van” – fűzte hozzá.
További Sport híreink
„Kérlek, bocsásd meg, hogy nem mondtam el mindent, amikor még lehetett. Hogy volt, amit elhallgattam, mert féltem attól, amit válaszolnál” – ezzel folytatta. A búcsúlevelet teljes terjedelmében elolvashatja a BorsOnline cikkében.
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A Fradi ellenfelére egy andorrai csapat mért megsemmisítő hazai vereséget
A Győr ellenféljelöltjei szoros mérkőzést játszottak egymással a Konferencialigában.

Igazuk van a kolozsváriaknak, Bognár György mégis elégedett lehet
A 0-0-s végeredmény az első félidő alapján a paksiakra nézve hízelgő, de a második játékrészben nyerhettek volna.

Két rosszullét után jött a még nagyobb dráma a wimbledoni elődöntőben
A magyar teniszező legyőzője pályafutása legnagyobb sikerét érte el. Az olimpiai bajnok mindössze két játékot nyert.

A Liverpool magyarjai így emlékeztek meg Diogo Jotáról az Anfielden + fotók
Szoboszlai Dominik, Kerkez Milos és Pécsi Ármin is lerótta tiszteletét a Liverpool stadionjánál.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk