Az újságban üzengetnek Hosszú Katinkának, hogy béküljön ki Tusuppal - Magyar Nemzet

Az újságban üzengetnek Hosszú Katinkának, hogy béküljön ki Tusuppal

MN

2018. február 13., kedd 17:28, frissítve: kedd 22:01

Előfordulhat, hogy mégsem Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszóegyesülete kapja meg az egykori csillebérci úttörőtábort, hogy úszóakadémiát csináljon – írja a Bors. A kormány tavaly decemberben döntött arról, hogy meg kell kezdeni a Hosszú Katinka Sportakadémia előkészítő munkálatait, de az Andy Vajna kormánybiztos tulajdonában lévő bulvárlap most azt írja: a kabinet „kezdi megelégelni” az úszó körüli bizonytalan helyzetet.

A bizonytalan helyzet azt jelenti, hogy Hosszú – bár nyilvánosan soha nem beszél róla – vélhetőleg összeveszett férjével és edzőjével, Shane Tusuppal. A Bors egy névtelen bennfentesre hivatkozva azt írja, ez azért lehet gond, mert Hosszú Katinkával szemben Tusup ért az üzlethez, képes lehet jövedelmezően működtetni a sportakadémiát. Ha az úszónő kiesik a kormány kegyeiből, állítólag a négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamás veheti át a projektet, és a szintén olimpiai bajnok Kovács Ági segédkezhet neki.

Nem ez az első alkalom, hogy a Bors állítja, valójában Shane Tusup fontosabb, mint Hosszú Katinka. Januárban Hargitay András volt úszókapitány magyarázta egy, a lapnak adott interjúban, hogy az úszónő legfeljebb öt év múlva visszavonul, míg az edző akár még negyven évig is dolgozhat. Márpedig – érvelt Hargitay – érdemes lenne őt megtartani hosszabb távra is más úszók edzőjeként, hiszen szemmel láthatóan működik a módszere. 

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.