Bárki szorít le az útról, az álmokat nem szabad feladni

2018. április 11., szerda 14:25, frissítve: szerda 20:50

– Hány Barbie-ja volt? Vagy inkább így: hiába kapta otthon a babákat, a kisautók kötötték le?
– Pontosan az utóbbi történt. Egészen kicsi korom óta csak műanyag dzsipekkel játszottam az udvaron. Már akkor egyértelművé vált a szüleimnek, hogy ebből lesz valami, mondjuk autósport. 2013-ban édesapám aztán kivitt a Red Bull-ringre, akkor láttam először versenyautókat élőben a Suzuki Kupán. Odamentem az Európa-bajnok Kiss Norberthez, hogy ki szeretném próbálni az autóját, és azt kértem: „Légy szíves, taníts meg!” Igent mondott. Novemberben tényleg el is kezdtek engem oktatni, havon, esőben, mindenhogy.

– De hát 12 éves volt akkor! Mi köze volt az autóversenyzéshez addig?
– Semmilyen. Akkor és ott ültem először volánnál, Norbi autójában, majd nemsoká beneveztek engem a Suzuki Kupába, onnan került képbe került az Audi.

– Suzukiban volt egy hármas bukfence a második versenyévében. Nem rettent meg ettől?
– Áh, csak a szüleim, mivel éppen ott ültek a lelátón, ahol a baleset történt. Pár méterre. Nekik nem volt kellemes nézni. A mentősök közben mutogatták, hogy mi lehet a bajom, aggasztó lehetett, ami a videókon is látszik. Elveszítettem az eszméletemet, kellett egy idő ahhoz, hogy kiszedjenek a kocsiból. De nem akartam feladni. Ez akkor tényleg egy „kő” volt, hogy én komolyan autóversenyző szeretnék lenni: nem adom fel! Egy héttel később megnyertem a kupát.

– Ön most 17 éves. Iskolába jár, vagy ez esélytelen?
– Magániskolára váltottam. Eddig amerikai suliba jártam az angol meg a sport miatt, aztán letettem az angol felsőfokú nyelvvizsgát, de most, hogy az Audi kötelékébe tartozom már második éve, a németet szeretném. A németek örülnek, ha az ő nyelvükön szólalok meg.

– Zárt karosszériájú autóban versenyez, most már a GT-osztályban. A közvélemény előtt ismert, hogy a Forma-1-ben a pilótáknak úgy kell ismerniük az autót, mint a tenyerüket, hogy szót értsenek a szerelőkkel. Az ön szériájában, ahol minden autó ugyanolyan, ez mennyire van így?

 
Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet
 

 – Nagyon össze kell nőnünk. A legfontosabb, hogy a bizalom legyen meg, ne kelljen azon aggódni, hogy mindenki elvégezte-e a munkáját. Nehéz olyan embereket találni, akiknek elég egyszer elmondani, hogy mit csináljanak, és végre is hajtják, de ebben az Audi nagyon profi. A gyár akadémiáján eléggé belementünk a szakmai részletekbe: az egyik teszten például az történt, hogy letakarták a szélvédőt, nem láttam, hogy ki mit csinál az autón, aztán kiküldtek két körre, majd meg kellett mondanom, milyen változást tapasztalok. És bizony el kell mondanom, mi történt a lengéscsillapítóval vagy az autó hasmagasságával. A tudást vissza is ellenőrzik, és baj, de a jó is, hogy bármit jól csinál az ember vagy rosszul, annak azonnal híre megy. Nem lehet hibázni, mindig a maximumon kell teljesíteni.

– Húsvét után Óbudán leleplezték az idei versenyautóját, de valószínűleg már megismerkedett vele korábban. Milyen változásokat kért az Audi R8-ason?

– A lengéscsillapítókon állítgattunk sokat, és mindig felírtuk, milyen hőmérsékleten milyen nyomás volt a gumiban. De az összes apró részletet jegyeztük, hogy tudjuk, mikor megyek a legjobban, mikor a legkevésbé „ideges” az autó. Csak így lehet előre jutni.

– Jogosítványa viszont csak pár hónapja van. Hogyan történt? Sokat szenvedett önnel az oktatója?
– Minden elfoglaltságomat lemondtam, és egy hónap alatt túlestem rajta. A KRESZ-vizsgán egyetlen hibával, elsőre átmentem, így boldog voltam, mert rögtön jöhettek a vezetések. Sokan mondták, hogy biztos kivételeztek velem, mert autóversenyző vagyok, de el kell mondanom, hogy nem így volt, ragaszkodtam is hozzá, hogy ne legyen ilyen. Az oktatóm persze végig arról beszélt a vizsgáztatónak, hogy versenyző vagyok… aztán átmentem, és három nap múlva kezemben volt a jogosítvány.

– Most kapott magánhasználatra egy Q2-est. Volt már előtte is autója?
– A jogosítvány megszerzésekor használatra kaptam egy A4-est, azt most visszaadtam. A Q2-es egy évre az enyém.

– Árulja el: az élményeit meg tudja-e beszélni barátn…
– Nincsenek barátnőim! Nem jövök ki lányokkal. Amióta versenyzem, a fiúkkal sokkal könnyebben szót értek. Nyilván megvan bennem a nőiesség, de valamiért nem férek össze a lányokkal.

Keszthelyi Vivien (2000-)

Debrecenben született, a világ egyik legfiatalabb gyorsasági autóversenyzője. 13 éves kora óta felnőttversenyző, két évet töltött a Suzuki Kupában, majd egy évet az Audi TT-sorozatban, most az Audi R8 GT-kupa résztvevője lesz tavasztól őszig, június első hétvégéjén a Hungaroringen versenyez. Az Audi Sportakadémia legfiatalabb és egyetlen magyar tagja. Első pénzkeresete óta aktívan jótékonykodik.

– Az egyéb hobbijai is inkább fiúsak? Focizik?
– Nem mondanám. A lovaglás a hobbim.

– A mostani időbeosztásában, amikor másfél hetet tölt egy-egy külföldi versenyhelyszínen, ennek aligha tud hódolni…
– Valamikor két hónapig nem látom a lovaimat, tényleg nem egyszerű.

– Visszatérve még a „nőtémára”: a pilóták között gyarapszik-e a számuk?
– Ismerek három stabil versenyzőt, úgy tűnik, nem nagyon leszünk többen.

– Az, hogy ön nőként ül a volánnál, inkább előny vagy hátrány a versenyszituációkban?
– Soha nem vigyáznak rám jobban a fiúk… inkább azért tesznek meg mindent, hogy hagyjam ott az egészet, ne próbálkozzam autóversenyzéssel.

 
Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet
 

 – A paddockban, a színfalak mögött cinkelik, kóstolgatják?
– Nincsenek problémák, mindenki teljesen normális.

– Köttetnek barátságok ebben a világban?
– Igen. De ezek ilyen „nemzetközi barátságok”.

– Most GT-sként az Audi R8-kupában vezet, ezt a sorozatot a német túraautó-bajnokság árnyékában, betétfutamokként rendezik. Reális célja lehet átkerülni a DTM-be vagy még följebb kerülni?
– A zárt karosszériás túraautózás csúcsa, vagyis a német DTM a cél. Ez reálisan 4-5 év alatt elérhető.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.