Bespájzolt idegenlégiósokból a Puskás Akadémia

MN

2018. január 22., hétfő 17:52, frissítve: hétfő 20:42

Annyi külföldi játékossal szerződött le, hogy már ki tud állni tisztán külföldi csapattal is a magyar utánpótlás felcsúti fellegvára – írja a 444.

A szlovén Denis Klinar és az uruguayi Gonzalo Vega után megvan a Puskás Akadémia harmadik téli igazolása: a klub bejelentette egy másik szlovén szélső hátvéd, a huszonöt éves Dejan Trajkovski szerződtetését a holland élvonalbeli Twentétől. Trajkovski Mariborban kezdte pályafutását, egy éve játszott Hollandiában. Pont a balhátvéd posztjára jön, ahol az eddig egyetlen viszonylag rendszeresen játszó saját nevelésű játékos, Spandler Csaba szerepel.

A cikk szerzője úgy számol, hogy ezzel már tizenegyen vannak a külföldiek a keretben, így akár teljesen külföldi csapattal is kiállhat a Puskás. A liga szabályai szerint öt olyan játékos léphet pályára, aki az Európai Unión kívülinek számít, ennyi van is, a másik hat légiós EU-s állampolgár, náluk nincs korlátozás, így Pintér Attila mester – ha nem akar – már nem kénytelen magyar játékost is a pályára küldeni tavasszal. 

Minden további nélkül kiállhat a bajnokikon az alábbi kezdő tizenegy: Danilovic – Klinar, Heris, Trajkovski – Bacelic-Grgic, Mevoungou – Latifi, Vega, Knezevic – Perosevic, Diallo. 

Pintér mester szívesen beszél arról, hogy minél több fiatalnak kell lehetőséget adni, s elvileg az egész akadémiai rendszer és csapat erre a filozófiára épült. Ehhez képest most már lassan nemcsak a fiatalok szorulnak ki a Puskásból, de a magyarok is – következtet a 444 cikke.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.