Cseh László a 150. érmét zsebelte be az úszóbajnokságon

MTI

2018. március 29., csütörtök 20:37, frissítve: csütörtök 21:33

Cseh László pályafutása 149. és 150. ob-érmét is megszerezte az úszók debreceni országos bajnokságának második napján.

A 32 éves klasszis versenyző ráadásul aranyakkal gyarapította nem mindennapi gyűjteményét, miután előbb – holtversenyben Kozma Dominikkal – elsőként csapott a célba az 50 méter pillangó döntőjében, majd tagja volt az egriek 4×200 méteres gyorsváltójának is.

„Reggel nem ment annyira jól, délutánra már jobban összeállt a mozgás, bár ez még nagyon messze van attól, amit tudatos pillangózásnak neveznék. Haladunk, a vállam kínoz néha, de a gyógytorna jót tesz neki. Köszönöm a közönségnek, hogy így megünnepelték a százötvenedik érmemet. Mondjuk úgy, ez leginkább azt mutatja, milyen rettenetesen régen úszom” – mondta Cseh László.

A legrövidebb pillangószámban negyedikként végzett a 18 éves Milák Kristóf, aki a szerdai nyitónapon juniorvilágcsúccsal nyert 200 méter pillangón. Csütörtökön sem maradt azonban érem nélkül az ifjú kiválóság, aki közvetlenül a „pille” fináléja előtt 400 méter gyorson ért be másodikként Bernek Péter mögött. Bernek, aki szerdán 100 méter háton diadalmaskodott, bravúrosan folytatta: a következő döntőben, 200 méter vegyesen is ő bizonyult a legjobbnak úgy, hogy a hajrában a szám klasszisát, Verrasztó Dávidot is befogta, és a célban megelőzte.

„Szép búcsú volt a négyszáz gyorstól, legalábbis erre az idényre. Azt hiszem, ugyanúgy ráfér a pihentetés, mint a kétszáz hátra, amelyet két évig hagytam. A rövid pályás szezonban megint elkezdem úszni, de most a négyszáz vegyes és a kétszáz hát van a fókuszban” – nyilatkozta a BVSC úszója.

A nőknél 400 méter gyorson a rendkívüli tehetség, a 2001-es születésű Késely Ajna korosztályos csúcsot elérve, a világ idei harmadik legjobb idejével (4:05,61 p) megvédte címét, nagy harcban tartva maga mögött a szám olimpiai negyedik helyezettjét és Európa-bajnokát, Kapás Boglárkát. Előző nap 800 méter gyorson éppen fordított volt a sorrend közöttük.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

„Örülök, bár a végén már fájt. Tudtam, hogy erősen el kell kezdenem, ez végül is bejött, bár a végén picit féltem, mert Bogi nagyon jött” – fogalmazott sikerét követően a 10-szeres junior Európa-bajnok.

A 200 méteres vegyes döntőjét kisebb meglepetésre az inkább mellúszásban jeleskedő Sebestyén Dalma nyerte Verrasztó Evelyn előtt, 50 m pillangón pedig Molnár Flóra, akárcsak tavaly, az idén is győzött.

Eredmények

Férfiak

400 m gyors:

1. Bernek Péter (BVSC-Zugló) 3:48,69 perc

2. Milák Kristóf (Érd) 3:48,71

3. Márton Richárd (Budafóka) 3:50,62

200 m vegyes:

1. Bernek Péter (BVSC-Zugló) 1:59,67 perc

2. Verrasztó Dávid (FTC) 2:00,10

3. Grátz Benjámin (Egri Úszó Klub) 2:01,05

50 m pillangó:

1. Cseh László (Egri Úszó Klub) és Kozma Dominik (BVSC-Zugló) 23,84-23,84 másodperc

3. Takács Krisztián (Győri Úszó SE) 23,91

4×200 m gyorsváltó:

1. Egri Úszó Klub (Holló Balázs, Cseh László, Grátz Benjámin, Németh Nándor) 7:18,39 perc

2. BVSC-Zugló 7:25,81

3. FTC 7:31,60

Nők

400 m gyors:

1. Késely Ajna (Kőbánya SC) 4:05,61 perc

2. Kapás Boglárka (UTE) 4:05,92

3. Vas Luca (Szegedi Úszó Egylet) 4:15,15

200 m vegyes:

1. Sebestyén Dalma (Győri Úszó SE) 2:12,84 perc

2. Verrasztó Evelyn (BVSC-Zugló) 2:13,92

3. György Réka (Vasas) 2:15,16

50 m pillangó:

1. Molnár Flóra (Délzalai Vízmű SE) 26,82 másodperc

2. Bordás Beatrix (Hullám ’91 SE) 26,92

3. Ollé Mónika (Győri Úszó SE) 27,27

4×200 m gyorsváltó:

1. Szegedi Úszó Egylet (Fábián Fanni, Vas Luca, Bonecz Boglárka, Olasz Anna) 8:16,84 perc

2. Egri Úszó Klub 8:17,03

3. BVSC-Zugló 8:20,14

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.