Doppingolás miatt elbocsátotta klubja az olimpiai bajnok kerékpárost

MTI

2017. október 5., csütörtök 10:54, frissítve: csütörtök 11:37

Doppingvétség miatt elbocsátotta klubja Samuel Sanchezt, a pekingi olimpián aranyérmes kerékpárost.

A BMC istálló csütörtökön közölte, hogy szerződést bontott a 39 éves spanyol versenyzővel, mivel a B-próbája is pozitív eredményt hozott.

A 2010-es Tour de France második helyezettjének szervezetében növekedési hormont mutattak ki egy augusztus 9-i, edzés után levett mintájából. Ezért a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) előzetes eltiltással sújtotta, és nem lehetett ott a Vuelta a Espana spanyol országúti körverseny rajtjánál.

Mivel Sanchezre – aki a mezőnyversenyt nyerte meg a 2008-as játékokon – többéves eltiltás vár, ezzel várhatóan véget ért a pályafutása.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.