Drámai végjátékban kapott ki a Szolnok

2016. június 3., péntek 20:36, frissítve: szombat 00:41

A Szolnoki Dózsa-Közgép nem jutott be a férfivízilabda-Bajnokok Ligája szombati fináléjába, miután a pénteki elődöntőben az utolsó másodpercben kapott góllal 8-7-re kikapott a görög Olimbiakosz Pireosztól a Margitszigeten zajló hatos döntőben.

Azért szeretjük az előrejelzéseket, mert ha azt olvassuk, hogy eső lesz, felkészülhetünk rá, hogy vagy lesz eső, vagy nem. Az elődöntők napjára kellemes nyári este köszöntött a Margitszigetre – egyre felhősebb éggel –, a felvezetésként vízbe ugró egriek ezt annyira nem élvezték. Bár az Eger tíz éve főszereplő csapata a magyar pólónak, a Bajnokok Ligájában továbbra is várat magára az áttörés. A tavalyi ötödik hely után még nagyobb csalódásra most a hatodikon kötött ki itthon, miután két rossz kedvű csapat meccsén lehangoltabban játszott a Barcelonetánál.

A meccs után néhány perccel kezdte magát úgy érezni az ember, mint egy futballmeccsen, a labdarúgásban is nagy hírnévnek örvendő görög Olimbiakosz drukkereinek köszönhetően. Elfoglaltak egy szektort a Hajós uszoda megemelt lelátóján, fanatizmusuk miatt inkább érezhették otthon magukat az athéniak, mint a szolnokiak. Egészen az elődöntő első góljáig. A dózsás Stefan Mitrovic használt ki egy emberelőnyt, mindjárt hallatta is a hangját három-négyezer nem görög. Gólgazdag pólót láttunk az első negyedben, és nem csak ezért látványosat.

A Szolnok 4-2-re elhúzott, más és más lőtte a gólt – Aleksic és Younger –, a legszebb akciót egy hosszú indítás után Madaras Norbert fejezte be jól. Miközben görög újságíró kollégánk együtt énekelt a szemközt szurkoló Olimbiakosz-táborral, Nagy Viktortól lett hangos az uszoda. Előbb a testén, karján csattanó lövések miatt, majd az őt ünneplő rigmusok jóvoltából. Félidőre már tíz védett lövésnél járt, és csak három kapott gólnál. A legnagyobb bravúrt akkor mutatta be, amikor egy ívelt passznál átért a jobb kapufához, így egy méterről sem tudták bevenni a kapuját. Az sem ártott a népszerűségének, amikor elhozta a center elől a labdát. Kis Gábor közben a másik kapu előtt kibrusztolt egy újabb gólt, 5-3-mal fordultak a csapatok. Vámos Márton távoli pattintásának köszönhetően pedig már három volt ide – egy rövid ideig (6-3).

Egyre feljebb lopóztak a görögök – három légióst leszámítva tényleg azok –, és az egyenlítés csak azért maradt el a harmadik felvonásban, mert Nagy Viktor a büntetőt is megfogta. Az emberelőnyökkel viszont sok mindent nem sikerült kezdeni ekkortájt a túloldalon. Nemigen tudtuk elképzelni, hogyan fog a Szolnok gólt lőni, a helyzetek nem voltak tiszták, Josip Pavic kapus is egyre jobban lábra kapott az utolsó negyedre, a görög támadások pedig tudatosabbak voltak, jobban kidolgozták őket. Mindennek egyenes következményeként átvette a vezetést az Olimbiakosz, Vámos Márton elementáris erejű lövése kellett hozzá az utolsó percben, hogy újra szolnoki találatot lássunk, az eredményjelzőn pedig döntetlent (7-7). Az utolsó tíz másodpercben a Dózsa kapott egy emberelőnyt, ezzel sem tudott mit kezdeni, az ellenfélnek viszont a maradék négy másodperc elég volt a győztes gólra, azonos létszámnál. Volt még ugyanis a görögöknek egy időkérésük, így felúszhattak, és egy előreívelt labda után Nagy Viktor kapujában kötött ki a labda, miután Vlahopulosz behúzni, Varga Dénes elütni akarta, és úgy tűnt, egyszerre értek hozzá, a mieink számára a lehető legszerencsétlenebbül. (7-8). Szabály szerint az időkérés után két játékosnak szándékosan kell beleérnie a labdába. Tehát a görög gól csak szabálytalannak tűnt, mégis szabályos volt, hiszen Varga Dénes is bele akart érni a labdába. Csak nem így.

„Muszáj most is felkészülnöm a másnapra”

„Az utolsó gól után beszéltem a zsűriasztallal, ott is azt mondták, nem volt szabályos a végén a görög találat, mert a szabaddobás után nem ért bele görög kéz a labdába, csak magyar. Az természetes egy ilyen meccsen, hogy három gólról feljön az ellenfél, az utolsó negyed elején viszont voltak emberfórjaink ahhoz, hogy megint kettővel vezessünk, de kapufára lőttük kétszer a labdát. A görögök olyan támadásokból találták be, amelyekre felkészültünk, és három negyeden át ki is védekeztünk. Időt kértem, nem is ment el a meccs, sikerült rendezni a sorokat, nem kaptunk több ilyen gólt, de megint kimaradtak az emberelőnyeink. Edzőként muszáj most is felkészülnöm a másnapra, a bronzérem is előrelépés lenne a tavalyi hatodik hely után” – mondta Cseh Sándor, a Szolnok edzője a lefújás után.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Férfi-BL, hatos döntő, Margitsziget
Az 5. helyért: ZF Eger – Barceloneta (spanyol) 6-10
Elődöntő: Szolnoki Dózsa-Közgép – Olimbiakosz
Pro Recco (olasz) – Jug (horvát)

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.