Égető kapitánykérdés a vívóknál is

2014. szeptember 21., vasárnap 13:37, frissítve: vasárnap 16:27

A Magyar Vívó Szövetség elnökségi ülésén egyhangú szavazással úgy döntöttek, hogy október 1-jétől szövetségi kapitányt neveznek ki, aki a sportág első számú szakmai vezetőjeként a riói olimpia végéig kap megbízatást. Az alapszabály értelmében a posztra pályázatot írtak ki, melyre három személy kapott meghívást, de Kovács Iván és Mincza-Nébald Ildikó sem él a lehetőséggel, így borítékolhatóan Udvarhelyi Gábor lehet a befutó.

A Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnökségi ülésén a Stratégiaváltás a magyar vívásban című napirendi pontnál terjesztette be Csampa Zsolt elnök azt az anyagot, amelyben a sportág első számú hazai vezetője arról értekezett, hogy az eredményesség ellenére finomítani kell a rendszeren:

„Látni kell, hogy a magyar vívás korosztályok szerint kettészakadt. Van egy nagy múltú, rendkívül eredményes mag, és egy nagy tehetségű, húsz év alatti korosztály. Viszont tagadhatatlan, hogy az esztendők során nem sikerült kiépíteni azt a húsz és harminc év közötti generációt, amely folytatni tudná a nagy öregek sikereit. Ez, sajnos, a kazanyi világbajnokságon egyértelműen bebizonyosodott. Kulcsembereink (Szilágyi Áron egyéniben, Rédli András, Boczkó Gábor, Imre Géza, Szász Emese) ezúttal nem nyertek érmet, a többieknek pedig sajnos a mai állás szerint erre nincs is reális esélye. Ez a probléma túlmutat a fegyvernemeken, és egységes szakmai, menedzselési kezelést igényel.

A 6x3-as rendszer (valamennyi fegyvernemben három válogatottedző van, akik közül egy-egy fegyvernemi vezetőként dolgozik) alapvetően jól működött. Azonban a felettes szerv, az MVSZ jobbára társadalmi munkában a vívást segítő elnöksége, valamint a szintén társadalmi munkában dolgozó, szakmai alelnök – akinek kimagasló, sokszor erőn felüli munkájára természetesen továbbra is szükség van – egyedül képtelen olyan mértékben átlátni a teljes rendszert, amely szükséges lenne ahhoz, hogy szükség esetén érdemben, kellő szakmai hozzáértéssel bele is tudjon abba nyúlni. Ez azért is szükséges és lényeges, mert a hat különböző fegyvernem, a hat önálló rendszer elkezdett hat irányba indulni. Ez részben természetes, hiszen eltérőek az eredmények, és eltérő versenyzői, edzői állomány áll az érintettek rendelkezésére. Másfelől viszont mindez mindenféle szakmai, illetve menedzselési napi kontroll nélkül történik, ami nem tartható tovább. Valamilyen szinten a magyar vívást – beleértve a kerekes székes vívást is! – egy egységes egésznek kell tekinteni, hiszen így tekintenek ránk a felettes szervek, más sportágak, a közvélemény és a média is.

Ki kell jelenteni, hogy sportágunknak jelenleg nincs egyes számú, főállású szakmai felelőse – ezért szükséges a szövetségi kapitányi poszt visszaállítása! A szövetségi kapitány jelenti – szinte minden más sportághoz hasonlóan – a legfelsőbb szakmai vezetést, és értelemszerűen a szövetségi kapitányé az ezzel járó legnagyobb felelősség is.

A szövetségi kapitány alatti rendszer alapvetően nem változik, hiszen az alapvetően jól működött. Maradnak a fegyvernemi vezetőedzők, a korosztályos válogatottedzők. Csakhogy a vezetőedzők, a válogatottedzők személye, a világversenyekre utazó magyar válogatott névsora, a válogató versenyek és a válogatási szisztéma a vezetőedzők javaslatát követően, a szövetségi kapitány döntése alapján kerül ezentúl az elnökség elé. Miként a szövetségi kapitány feladata a válogatottat körülvevő sportszakemberek személyére történő javaslattétel is. Mindezért a szövetségi kapitány a felelős” – fejtette ki Csampa Zsolt, akit a közelmúltban Pintér Sándor belügyminiszter javaslatára Orbán Viktor miniszterelnök a BM helyettes államtitkárává nevezett ki.

A Magyar Vívó Szövetség tájékoztatása szerint az alapszabály értelmében az elnökség pályázatot írt ki, melyre három jelöltet, Kovács Ivánt, Mincza-Nébald Ildikót és Udvarhelyi Gábort hívta meg. Indoklásként az hangzott el, hogy a legfőbb feladat minél több versenyző kijuttatása a riói olimpiára, és erre egyértelműen a párbajtőr szakágban van a legtöbb esély, ezért kerültek előtérbe e fegyvernem szakemberei. Udvarhelyi Gábor mesterként, fegyvernemi vezetőedzőként, klubvezetőként a legmagasabb szinten bizonyít évtizedek óta, Kovács Iván jelenleg eredményes fegyvernemi vezetőedző, a londoni paralimpián sikeres szövetségi kapitányként dolgozott a kerekes székes vívók mellett. Míg Mincza-Nébald Ildikó válogatottedzőként, az MTK alelnökeként, korábbi megbízott párbajtőrkapitányként szintén jelentős gyakorlattal bír. A pályázatot négytagú bizottság bírálja el, melyben Szlovenszky Lajos, Kamuti Jenő és Nagy Tímea alelnökként, valamint Máttyus Ádám jogi bizottsági elnökként kapott helyet. A leendő kapitányt a szeptember 30-i elnökségi ülésen véglegesítheti az elnökség, és ekkor fogadhatják el a kapitány stábját is.

Mincza-Nébald Ildikó és Kovács Iván jelezte, hogy nem adja be pályázatát. Egyfelől azért, mert fegyvernemi vezetőedzőként, illetve válogatottedzőként rendkívül fontos feladatuk van. Másfelől mindketten úgy vélik, hogy Udvarhelyi Gábor megfelelő szövetségi kapitány lenne. Udvarhelyi Gábor az elnökségi ülést követően elmondta, hogy pályázatát benyújtja, ugyanakkor annak esetleges elfogadásáig érthetően semmilyen további részletet nem szeretne elárulni.

A magyar vívásnak a korábbi évtizedekben olyan szövetségi kapitányai voltak többek között, mint Bay Béla, Sákovics József, Kulcsár Győző, Kovács Tamás, legutóbb pedig Szabó Bence, akinek a 2004-es athéni olimpiát követően járt le a megbízatása.

Forrás: Magyar Vívó Szövetség

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.