Fa Nándor versenye, Fahajóval, Fa nélkül

Bucsy Levente

Bucsy Levente

2017. október 4., szerda 08:22, frissítve: szerda 12:06

Méltatlanul kevés teret szentelnek neki a nyilvánosságban, de Magyarország leginkább embert próbáló vitorlásversenye bizony korántsem a legnagyobb hagyományú balatoni Kékszalag, hanem a szintén a magyar tengert kerülő, ez évben október 7-én rajtoló, 48 órás szintidejű „egykezes”. A Fa Nándor által 2001-ben, a Vendée Globe földkerülő szólóverseny kvázi kisöccseként megálmodott tókör lényege, hogy a vitorlázó egyedül teljesít, külső segítség és kikötés nélkül. Vagyis nem figyel a „kokpitból” a „mancsaft”, összesen két szem van a látáshoz, két fül a halláshoz, két kéz a kormányzáshoz, a racsnikra, a reffelésre, és még ki tudja, mi minden tennivalóra; tehát röviden, nincs, akinek a kapitány munkát osszon – ennél fogva az időeredmények is általában szerényebbek, mint a Kékszalagon.

A hivatalosan Mol 2017 Balaton-kerülő nevű viadalon idén tizenkilencen startolnak a Balatonfüredi Yacht Clubtól reggel 10-kor, „a Pista” (az üldögélő Bujtor Istvánt ábrázoló szobor) elől az előző napi ellenőrzés és a reggel 7 órai kormányosértekezlet után. Köztük mindössze egyetlen hölgyet találni a két hete lezárt nevezési listán, ő Majoross Bea vitorlás- és snowboardoktató, végzettsége szerint műszaki menedzser. Bár a hivatalos létszámlimit 40 egység, de ezen a megméretésen hagyományosan kevesen indulnak, no nem az 50 ezer forintos nevezési díj miatt, ami a vitorlázás világában igazán nem számít eget verő összegnek, ám az éjszakába nyúló, kimerítő szólóhajózást a hideg Balatonon nem sokan vállalják. Itt érdemes elgondolkodni azon, mekkora teljesítmény volt Fa Nándortól 63 évesen a Vendée Globe-on 93 napig hánykolódni a világ óceánjain éjjel és nappal, magányosan, nem keveset a jeges Antarktisz közelségében.

Idén (is) többszörös Balaton-kerülők, győztesek és nemzetközi sztárok érkeznek Füredre, köztük a 2015-ös időrekorder, bankvezér Zolnai György (10 óra 37 perc), vitorlásberkekben ismert becenevén George, ZipCode nevű, billenthető tőkesúlyos Code8-asával, a korábbi csúcstartó Varga Lajos (Nelson Flottalízing – Flaar 26 RR), a Fahajóval Vörös Gábor, a tavalyi győztes Keller András (Innov8 – Code8), és az utolsó pillanatban benevező Majtényi Szabolcs (Code8 – Code8) sokszoros repülőhollandi-világbajnok, a rangos Finn Gold Cup idei versenyigazgatója. A győztes jutalma a vándorserlegen túl félmillió forint. Azt, hogy ki nyer, lehetetlen megtippelni, hiszen ismerje a kormányos bármennyire is a hajóját, az éjszaka vagy a sekély déli parti vizek bármikor feladásra kényszeríthetik a versenyzőket – hogy tényleg csak két veszélyforrást említsünk.

A Kékszalagnál is hosszabb útvonalon, azzal ráadásul szemben folyó (Füred, Tihany, Keszthely, Tihany, Almádi, Aliga, Füred), minimálisan 165 kilométeres megméretésen egytörzsű, nyitott, legföljebb 8 méter hosszú hajók indulhatnak, az ötszörös földkerülő Fa Nándor elgondolása volt az, hogy a magyar lelemény újabb és újabb megoldásokat kísérletezzen ki a nagy kihívást jelentő verseny apropóján. Fa maga már nem indul, mint azt a Vendée Globe kapcsán korábban lapunknak is elmondta, már csak a családja kérésére ül hajóba, az innovációs folyamatok ütőerén azonban rajta tartja az ujját. Idén saját bevallása szerint azért tette az „egykezest” októberre, hogy az még viszontagságosabb legyen.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.10.04.

A szerkesztő ajánlja

Vég Márton

Maffiamódszerekkel dolgozhattak Tiborcz Istvánék

Az ellenzék szerint az Elios csalásgyanús pályázatai az utolsó szöget jelenthetik az Orbán-rendszer koporsójába.

Szabó Zsolt

Félig üres korsó: egyelőre nem lesz csendes a bulinegyed

Érvénytelen lett a helyi népszavazás a bulinegyedről, az egész VII. kerületben 43 520 ember szavazhatott. Riport.

MN

Az én Jókaim – 193 éve született a „nagy magyar mesemondó”

A nagy elbeszélőre emlékezve arra kértük szerzőinket, meséljenek nekünk egy flekk Jókait.

Pethő Tibor

„Párttitkárok soha nem határozhatják meg az anyaszentegyház magatartását”

Az év elején mutatták be a Bulányi György piarista papról és a Bokor közösségről szóló dokumentumfilmet.