Gyurta Dániel visszavonul

· Az olimpiai bajnok mellúszó a Facebookon és személyesen egyszerre jelentette be döntését

,

2018. március 27., kedd 13:17, frissítve: kedd 20:51

„KÖSZÖNÖM, VÉGE!” – robbantotta a bombát a Facebookon kedden, ebédidőben Gyurta Dániel, az athéni (2004) olimpia ezüst- és a londoni (2012) játékok aranyérmes, világrekorder mellúszója (200 m).

Mint üzenetében írta, élete legnehezebb döntését meghozva búcsút mond a versenyszerű úszásnak.

„Nem vagyok feladós típus, de beláttam, hogy el kell engedjem. Hálás vagyok az egész nemzetnek, hogy mögöttem álltatok, és megnyerhettem mindent, amit úszó megnyerhet”

– írta a világon hat évig veretlen úszóklasszis.

A medencéknek nem fordít hátat, mint fogalmaz, a magyar úszás számíthat rá – immáron sportdiplomataként, a NOB sportolói bizottságának tagjaként.

A bejegyzéssel egy időben a Magyar Olimpiai Bizottság sajtótájékoztatót is tartott, amelyen Gyurta Dániel is megjelent.

A legnehezebb pillanat

– Azért vagyunk ma itt, hogy bejelentsem önöknek, nektek, hogy a mai nappal a hivatalos pályafutásomat befejeztem – mondta a Komjádi uszoda medencéjének a szélére kiállva Gyurta Dániel. Olimpiai bajnok úszónk a MOB által összehívott, témamegjelölés nélküli sajtóeseményén jelentette be ezt a döntést. Élete talán legnehezebb pillanataként jellemezte ezt.

Bejelentésekor egy utolsó 50 méteres úszásra hívta a mellette felsorakozó úszópalántákat (egy lány is volt közöttük). Örömúszást kért tőlük, s Wladár Sándor úszószövetségi elnök sípjelére csobbantak medencébe. Gyurta úszott középen, kényelmesen tempózott, de így is bő két testhosszal a „kicsik” előtt ért be.

Az úszás után a hét alkalmi sporttárs mindegyike kapott egy-egy pólót Gyurta egyéni rekordjával ellátva (2.07,23), amivel aranyérmes lett a 2013-as világbajnokságon.

Az édesanya 4-kor kelt, hogy bajnok legyen

Összeszedett, kerek beszédében köszönetet mondott korábbi edzőinek, kiemelve, hogy Széles Sándor nem lehet már jelen. Mondandója két pontján el is

érzékenyült, először, amikor másik edzőjét, Kovácshegyi Ferencet, majd Virth Balázst említette, de még jobban lelassította szavait, amikor családtagjait sorolta. Hangsúlyozta például, hogy édesanyja reggelente négy órakor kelt, hogy amikor ők ötkor ébrednek, kész legyen a reggelijük,

de azt is elmondta, reméli, a tokiói olimpián öccse, Gergely személyében lesz Gyurta az úszók között.

Ezt követően a medencepartról átöltözni indult, de rövid interjút ígért lapunknak, amivel később jelentkezünk.

Gyurta Dániel...

...olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, sportdiplomata májusban lesz 29 éves. Már 13 esztendős korában övé volt a 16 évesek korosztályos magyar csúcsa, 14 évesen pedig négy aranyérmet nyert a rövid pályás felnőtt országos bajnokságon. 15 évesen Rózsa Norbert szakállas országos csúcsát megdöntve jutott döntőbe az athéni olimpián, ahol emlékezetes hajrával lett ezüstérmes a japán Kitadzsima Koszuke mögött.

A siker után felkapta a sajtó, és szerepelt a Barátok közt című tévésorozatban, ami miatt sokan támadták. A kiugró eredményeit részsikerek váltották fel (igaz, rövid pályás Eb-aranyakat ekkor is szerzett), ám Sós Csaba szövetségi kapitány számtalanszor elmondta, ennek a fiziológiai adottságai hirtelen változása volt az oka. Nagy szériája 2009-ben kezdődött, ekkor Európa-csúccsal lett világbajnok 200 mellen, címét 2011-ben Sanghajban és 2013-ban Barcelonában is megvédte, 2012-ben pedig olimpiai bajnok lett, ez idő tájt 6 évig veretlen volt. 

2013-tól kezdett kacérkodni sportdiplomata terveivel. Először a Magyar Úszószövetség, majd az Európai Olimpiai Bizottság sportolói grémiumában kapott feladatot, a 2016-os olimpia idején pedig, mások mellett az orosz rúdugró legenda Jelena Iszinbajeva társaságában a NOB sportolói bizottságának is tagja lett. Az olimpián már nem alkotott maradandót a medencében, 100 és 200 mellen egyaránt a 17. helyen zárt, a 2017-es vizes világbajnokságon pedig századmásodpercre ugyanazzal az idővel esett ki, megint csak a 17. helyen 200 mellen. Vasárnap óta nyilvánvaló volt, hogy 2007 után először nem vesz részt a most szerdán induló országos bajnokságon, így az augusztusi Eb-keretbe kerülésre is minimálisra csökkentek az esélyei.

A riói olimpia óta edzését már nem az újpesti hármasfogat (Kovácshegyi, Virth, Széles) irányította, hanem a külföldről hazatért Nagy József, aki új úszástechnikával próbálta Gyurta Dánielt újra a csúcsra repíteni, ám mivel ez az úszásnem a legkomplexebb, a párosnak nem sikerült az áttérés.

Gyurta Dánielnek a magyar sportélet örökké hálás lehet eddigi sportérdemeiért.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.